Az én történeteim 33. rész

A 2002-es választásokon vereséget szenvedett a FIDESZ – KDNP koalíció, ezért az MSZP- SZDSZ koalíció alakíthatott kormányt. A Dunaferrben is újabb változások kezdődtek. 2002. június 28-án leváltották a FIDESZ kormány által kinevezett Tóth László vezérigazgatót és helyette: Hónig Pétert a szocialisták emberét nevezték ki új vezérigazgatónak. 

Ő talán életében sem járt kohászati üzemben, bár a korábbi szocialista kormányban egy évig közlekedési és energiaügyi miniszter is volt.

Körülvette magát pesti és egyéb „szakemberekkel”. Elkezdték előkészíteni a Dunaferr privatizációját. Nálunk, az Acélművek Kft. Műszaki igazgatóságán nem sok változás történt. A termelés ment a szokásos módon és mindenki tette a dolgát. 

Feszültségek a karbantartás vezetésében

Ahogy az előző részben leírtam az egy éves megbízásom lejárta után, Szűcs úr ígéretének megfelelően, kinevezett egy nálam több mint tíz évvel fiatalabb gépészmérnököt B.A-t Karbantartási főmérnöknek. Nem volt buta gyerek, és ő nem volt hibás az én ügyemben, tehát tudomásul vettem az ő kinevezését. Jó kedélyű srác volt , időnként zengett a folyosó a hangos nevetésétől. Én mint főmunkatárs a korábbi irodámban, végeztem a munkámat, úgy mint a megbízásom előtt.

Egyik nap (B.A.) a frissen kinevezett Karbantartási főmérnök bejött az irodámba és elmondta, hogy egy kormány határozat nyomán az ipari és egyéb vállalatoknál ki kell dolgozni egy új amortizációs ( értékcsökkentési leírás) rendszert, ami a jelenleginél jobban megfelel a vállalat profiljának. Kérte, hogy mivel régóta a szakmában vagyok álljak neki és próbáljam meg kidolgozni.

Az első dolgom volt, hogy felkerestem a Dunaferr számviteli főosztályát és az ottani munkatársakkal átbeszéltük, a jelenlegi rendszer működését. A jegyzeteim alapján az irodámban épp elkezdtem foglalkozni a témával, amikor B.A. főmérnök megjelent a nyitott ajtóban és köszönés nélkül, lekezelő módon beszólt:

– Jó, hogy nem a Hónig Péter vezérigazgatótól kérdezed meg, hogy kell ezt a feladatot megoldani! Felkaptam a vizet ezen az arcátlanságon, de nyugodt hangon mondtam neki: – Bizonyára tudod, hogy a vezérigazgató úr, csak pár hónapja van a Dunaferrnél, hogy kérdezhettem volna őt?

Erre hátat fordítottam neki és dolgoztam tovább. Ő pár másodpercig még ott téblábolt az ajtóban, aztán elment. Ettől kezdve hiába próbált közeledni, a munkámat elvégeztem, de kerültem a személyes beszélgetést. Aztán rokoni kapcsolat útján kapott egy pesti ajánlatot és leszámolt a Dunaferrtől.

Újabb vezető váltás a környezetemben

Mészáros Imre személyében kineveztek helyette egy új Karbantartási főmérnököt 

Ő korábban az Acélműben, majd a Meleghengerműben dolgozott. Régóta ismertem és a mai napig jó kapcsolatban vagyunk. Mindig elismertük egymás tevékenységét. (B.A. csalódott a pesti munkahelyén, ezért néhány hónap múlva, visszakérte magát a Dunaferrbe, de a korábbinál, csak alacsonyabb munkakörben alkalmazták a Nagyolvasztómű állományában.)

Csinádi Gábor műszaki igazgatóval a 32. részben ismertetett incidens óta, kínosan ügyeltünk arra, hogy ne beszélgessünk. Aztán rövidesen nyugdíjba ment és szinte nem is találkoztunk. Nyugdíjasként kapott egy megbízást a Dunaferr fejlesztési vezérigazgató helyettesétől Lukács Pétertől, (akit ő javasolt erre a posztra), hogy dolgozzon ki egy javaslatot a Meleghengermű fejlesztéséről és annak célszerű ütemezéséről.

Csinádi úr kérte a Meleghengermű vezetés közreműködését, de ők nem akartak részt venni a Csinádi úr vezette projektben, ezért más szakemberek bevonásával, pl. a Tervező iroda szakemberei közreműködésével készítette el a javaslatát. Véleményezésre kapott belőle a Meleghengermű vezetése és a Műszaki igazgatóságon az én főnököm, Mészáros Imre is. Ő nekem adta ki, a feladatot. Elkészítettem a véleményezést, aminek az volt a lényege, hogy jónak tartom a Csinádi úr által elkészített fejlesztési javaslatot és ezzel egyetértett a főnököm is.

Később tudtuk meg, hogy a Meleghengermű vezetése mondatról, mondatra értékelte a Csinádi úr által készített anyagot és alkalmatlannak találta azt a megvalósításra. Csinádi úr belebetegedett a mellőzésébe, mert ő úgy érezte, hogy ő ennél többet érdemelt volna, hiszen mindig a Meleghengermű és annak vezetői érdekében tevékenykedett. 

Később, nem tudom milyen okból, kórházba került, ahol meglátogattam és több mint egy órán keresztül beszélgettünk a kapcsolatunkról és arról a szerinte méltatlan helyzetről, amibe került. Mivel előrehaladott volt a betegsége, nem sokkal a látogatásom után meghalt szegény. A felesége felhívott telefonon és elmondta, hogy a Gábor örült a látogatásomnak és nagy tisztelettel beszélt rólam. Nyugodjon békében!

Hónig Péter vezérigazgató irányításával sikerült a Dunaferrt privatizálni

Egy ukrán, - acélgyártással foglalkozó csoport - vette meg a gyárat, (az utolsó évben 800 millió forint veszteséggel és közel 100 milliárd forint adóssággal) Úgy tervezték, hogy Ukrajnából irányvonatokkal szállítanak ide évente 2-3 millió tonna acélbugát és alkalmas időben lefogják állítani a Dunaferrben az acélgyártást. Vállalták, hogy kifizetik a Dunaferr adósságait és korszerűsítik a hengerműveket .

Az új (ukrán) vezérigazgató 2005. április 5-től Sushil Trikha lett. Ukrajnából folyamatos volt a bugák beszállítása és egyenlőre a kohók és a konverterek is működtek . Látszatra minden rendben volt. Azonban egy éven belül újabb vezércsere történt: 2006. február 22- től Valeríj Naumenkót nevezték ki vezérigazgatónak. Őt sikerült közelebbről is megismernem, mert volt alkalmam részt venni olyan értekezleten ahol kitűnt az ő szakmai hozzáértése. Abban az évben a korábbi termelési számok mellett, 40 milliárd Ft nyereséget produkált a vasmű!

Nyugdíjazásom története...

2006-április 19-én betöltöttem a 60. életévemet és a Személyzeti igazgatóságon másokkal együtt nyilatkoznom kellett, miszerint 62 éves koromig (nyugdíj korhatárig) dolgozni akarok, vagy sem. Ezt minden hatvan évet betöltött műszakitól kérték. Aláírtam, hogy dolgozni akarok, de kifelé jövet találkoztam egyik ismerősömmel Dobler Évával, aki hasonló cipőben járt és kiokosított.

Elmondta, hogy az ukránok szívesen megválnának a viszonylag „nagy pénzű” 60-évet betöltött műszakiaktól akiknek, ha nyugdíjba mennek kifizetik a 62-éves korig járó bérüket és annak járulékait. Visszamentem személyzetire és kértem, hogy ilyen feltételekkel én is elmehessek nyugdíjba. A főnökeim, Mészáros Imre és Rokszin Zoltán közreműködésével sikerült elintézni, hogy a fentiek szerint, 60-éves koromban, 46-éves vasműs munkaviszony után, 2006 -ban, nyugdíjas lehettem. Tudomásom szerint velem együtt 29 főnek, köztük gyárvezetőnek is, sikerült ilyen feltételek mellett nyugdíjba mennie. Friss nyugdíjasként, telve energiával belevetettem magam a családi ház körüli munkákba. A gyerekeink közül a két lány már korábban férjhez ment és fenn laktak a városban. A fiam Pestre költözött majd később, ő is megházasodott.. A nagy házban ketten maradtunk a feleségemmel, akivel már 39-éve voltunk együtt. Nehéz volt megszokni, hogy már nem kell bejárnom a gyárba. Ekkorra már hat unokám volt és végre sokat foglalkozhattam velük. 

Egy kedvező ajánlat.. Pár hónap után Mészáros Imre Karbantartási főmérnök felhívott, hogy a főnöke, a vasmű ukrán karbantartási igazgatója (Gavrilov úr ) kéri, hogy menjek be a gyárba, mert beszélni szeretne velem. Nem ismertem őt, így aztán meglepődtem, amikor felkért, hogy legyek a műszaki tanácsadója a Dunaferr egész területére, nyugdíj melletti munkaszerződéssel.

Elvállaltam, megalapítottam a „NYÍRI Mérnöki betéti társaságot” és nyugdíjasként két éven keresztül voltam a tanácsadója. Közben kisebb, nagyobb tervezési munkákat is vállaltam. Két év után, 2008-ban a Dunaferr nehéz gazdasági helyzetbe került és más tanácsadó cégekkel együtt felbontották az én tanácsadó cégemmel kötött szerződést is.

Itt találja az én történetem előző részeit!

Nyíri Miklós