Közmeghallgatás

2025.02.07. 14:02

Fizetős parkolás? Erről is volt szó a közmeghallgatáson

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata közmeghallgatást tartott 2025. február 6-án, csütörtökön 17:00 órától a Városháza „C” szárnyában található rendezvényteremben. A közmeghallgatáson a városlakók is intézhettek kérdéseket a városvezetés felé.

A közmeghallgatás célja, hogy a város lakói tájékoztatást kapjanak a 2025-ös évre tervezett városfejlesztési, városüzemeltetési és közszolgáltatási projektekről a költségvetés tükrében. A közmeghallgatásnak úgy kell zajlania mint egy közgyűlésnek. Ennek megfelelőn meg kellett állapítani a testület határozatképességét - ez megvolt, 14 képviselő volt jelen - majd szavazni kellett a napirendi pontról. Ez a következő volt: „Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának a 2025. évben elvégzendő városfejlesztéssel, városüzemeltetéssel és közszolgáltatások biztosításával kapcsolatos tervei bemutatása a 2025. évi költségvetés tükrében”.

közmeghallgatás
Közmeghallgatás 2025. február 6-án
Fotó: Duol

Közmeghallgatás – polgármesteri beszámoló

A testület megszavazta a napirendi pont tárgyalhatóságát. Ezt követően Pintér Tamás polgármester számolt be legutóbbi közmeghallgatás óta eltelt időszak eseményeiről. Említést tett róla, hogy a 2024-es helyhatósági választások után átalakult a közgyűlés személyi összetétele, voltak korábbi képviselők, akik távoztak és jöttek olyanok is, akik még nem voltak a képviselő-testület tagjai. A polgármester kitért a 2024-es év szerinte legjelentősebb fejlesztéseire. Beszélt a Szalki-sziget szépítéséről, a Kistemető rendezéséről és az emlékművek felújításáról, a volt szovjet emlékműnél lévő II. világháborus katonák exhumálásáról és a köztemetőben való elhelyezéséről. Szó esett a Mondbach-kúria előtt terület rehabilitációjáról, valamint a Béke városrészben megvalósult fejlesztésekről. Ráfordult a sportra is: új műfüves pályával bővült a DLSZ Aréna, és a Magyar Kézilabda Szövetségnek hála, megújult a kézilabdacsarnok is bizonyos pontokon. 

Fizetős parkolás?

Szóba került a városi parkolás kérdése is, elhangzott a már sokat ismétel új parkolóhelyek kialakítása téma (egyenirányítás révén, murvás kialakítással - a szerk.) és felvetődött annak gondolata is, hogy a nem dunaújvárosi illetőségű autósoktól parkolási díjat szedjenek a településen. Egyelőre e lehetőség vizsgálatáról volt szó, bővebb részletek nem hangzottak el.

Nagyrendezvények

Idén sem maradnak el a szokásos nagyrendezvények, lesz Kolbászfesztivál, Sugárút Fesztivál, Parázs Varász és a Bringatúrát is meg tervezik tartani. A Parázs Varázs fő fellépője Rúzsa Magdi lesz.

Költségvetés 2025

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester Dunaújváros idei évi költségvetési főősszegéről azt mondta, hogy 28 milliárd forint körül tervezhetnek vele. A közhatalmi bevételekről is szó esett (ezek azok a pénzek, amiket a város szed be különböző jogcímeken, tehát nem állami juttatás). 

Közhatalmi bevételek
Fotó: Képernyőfotó

Amennyiben hihetünk a helyszínen vetített ábrának, akkor világosan látszik, hogy ezek a bevételek idén jóval magasabb összeget mutatnak majd, mint tavaly. Szabó Zsolt, mint oly sokszor már, a vasműtől bevételként várható iparűzési adó kapcsán ismét adótitkot emlegetett, így nem lehetett megtudni, hogy a tavalyi bevételhez képest az idei terv hogyan is áll össze. Egy másik érdekes ábra azt mutatta, hogy az önkormányzat által idén is kötelezően fizetendő szolidaritási hozzájárulás 2025-ben vélhetően cirka 50 millió forinttal lesz kevesebb.

Fotó: Képernyőfotó

Szabó Zsolt elmondta, hogy fejlesztésekre nem tudnak sok pénzt fordítani, mert a közhatalmi bevételek nagy részét is a működési feladatokra kell szánni. Az önkormányzat által finanszírozott médiának megszavazott pénzt és az alpolgármestereknek adható legmagasabb illetménynövelést ezen a ponton nem említette meg. Miután végzett a költségvetés taglalásával, hosszasan beszélt a közvetlenül az Európai Unióhoz benyújtott városi pályázatokról, azok állásáról.

Városlakók kérdései

A szünet után tehették fel kérdéseiket a városlakók. Sokan nem tolongtak a mikrofonért és a szólás lehetőségéért. Egy lakos a város eladósodottságáról,a felvett hitelekről érdeklődött, mire azt a választ kapta, hogy működési költségekre nem vett fel hitelt az önkormányzat és, hogy Az Állami Számvevőszék(ÁSZ) választások előtti jelentése rendben talált mindent. Aki nem hiszi, járjon utána az ÁSZ jelentésben, vannak benne érdekes dolgok. Itt olvasható, a Dunaújváros szóra kattintva.

Egy másik lakó a városi bicikliutak, járdák, csatornalefolyók állapotáról sorolt fel példákat, külön érintve a CIB bank környéki járda-, parkoló burkolatot. Utóbbival kapcsolatban Pintér Tamás elmondta, hogy az a terület magánterület és az önkormányzat eddig nem tudott kiegyezni a tulajdonossal a terület felújításáról, de ígéretet tett, hogy ismét meg fogják próbálni rendezni azt.

Egy másik városlakó a közösségi közlekedésről beszélt, azt sérelmezte, hogy egyes átszállási megoldások a várakozási idő miatt lényegesen meghosszabbítják időben az utazást, erre szeretne valamilyen megoldást. Pintér Tamás elmondta, nem tudja megígérni, hogy átszállás nélkül lehessen eljutni a városból A-ból B-be, mert ezek a menetrendi finomhangolások sok pénzbe kerülnének, de majd megnézik mit lehet tenni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában