2025.01.14. 08:20
A munkáshitel egy nagyszerű lehetőség
Már minden 17-25 év közötti fiatal élhet az új lehetőséggel: a kamatmentes munkáshitellel. Ez a legfeljebb tíz év futamidejű, szabad felhasználású kölcsön már igényelhető a bankoknál. A munkáshitel összege maximum négymillió forint lehet, és nemcsak munkavállalók, hanem vállalkozók is igényelhetik.
A munkáshitel szabadon felhasználható, például lakásvásárlásra vagy eszközbeszerzésre. Az igénylés feltétele legalább három hónap munkaviszony vagy vállalkozói jogviszony, heti minimum 20 óra munkavégzés, valamint az, hogy az első öt évben az igénylő Magyarországon éljen és dolgozzon. Fontos megkötés az is, hogy a támogatott konstrukció csak egyszer igényelhető, függetlenül attól, hogy a fiatal igénybe vette-e a teljes összeget, vagy sem.” – írja a Világgazdaság nyomán társlapunk, a feol.hu.

Fotó: Shutterstock
Hány banknál vehető fel a munkáshitel?
Jelenleg hét bank kínálja ezt a lehetőséget, és csak egyszer vehető igénybe, függetlenül attól, hogy mekkora összeget igényelnek. A törlesztőrészlet a maximális összegnél havi 35 ezer forint.
– Már hét banknál elérhető a munkáshitel, ami a fiataloknak nyújt 4 millió forintos támogatást. A munkáshitelt azok a 17 és 25 év közötti fiatalok vehetik igénybe, akik már legalább három hónapja munkaviszonyban állnak vagy vállalkozóként tevékenykednek. A négymillió forintos támogatás szabadon felhasználható, így azt akár lakásvásárlásra, gépjármű- vagy eszközbeszerzésre is lehet fordítani – közölte Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.
A munkáshitel a gyermekvállalást is ösztönzi?
A kormány reméli, hogy a munkáshitel ösztönözheti a gyermekvállalást is, bár ez nem feltétele az igénylésnek. Gyermek születése esetén a törlesztést két évre felfüggeszthetik. Szakértők szerint a hitel segíthet fellendíteni a fogyasztást, mivel a fiatalok többsége ingatlanvásárlásra, felújításra vagy nagyobb kiadásokra fordítaná az összeget.
Ezt némileg alátámasztják azok a beszélgetések, melyeket fiatalok körében végzett társlapunk. A Fehérváron és Móron dolgozó, 17 és 25 év közötti fiatalok nem elhanyagolható része azonnal a vásárlás szót felelte arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha megkapná a munkáshitelt. A többség azonban inkább ingatlanban gondolkodott, vagyis a munkáshitellel is megtámogatott vételben de főleg inkább egy meglévő lakás felújításán. Kevesen a közüzemi számláit rendeznék a megszerezhető összegből, amíg meg nem erősödnek kicsit anyagilag.
Több százezer fiatalnak segít
A kormány gazdaságpolitikájáról szóló, tavaly októberben indított nemzeti konzultáció megmutatta, hogy az emberek támogatják a munkáshitel koncepcióját: a válaszadók 95 százaléka egyetértett abban, hogy a munkát vállaló fiatalok számára szükség van egy kamatmentes hitel bevezetésére. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó a Facebook-oldalára minap feltöltött videóban közölte, a munkáshitel több mint háromszázezer fiatalnak segíthet.