Erőpróba és kihívás

2025.01.27. 07:00

Dunaújvárosi résztvevőnek szoríthatunk a Kiképzés című műsorban

Hétfőn este kezdődik el a Tv2 csatornán a Kiképzés című sportreality, melyben egy dunaújvárosi fiatalember küzdelmét is végigkísérhetik a televízió képernyője előtt. Ismerjék meg, ki fogja képviselni településünket.

Dunaújvárosi résztvevőnek szoríthatunk a Kiképzés című műsorban

A műsort Stohl András vezeti, mellette a négy csapat kiképzője és vezetője

Fotó: TV2

Vadonatúj katonai sportrealityvel jelentkezik a TV2, hétfőn este, a Kincsvadászok után kezdődő Kiképzés című, a Magyar Honvédséggel közösen készített műsorban a játékosok saját fizikai és mentális határaikat feszegetve, csapatokban mérkőznek meg egymással a feladatok során. Mint azt a csatorna sajtóosztályától megtudtuk, több vármegyei kemény legények is szurkolhatunk – számolt be róla társlapunk, a feol.hu.

kiképzés
A Kiképzés műsorában a szereplők saját mentális és fizikai határaikat feszegetik
Fotó: TV2

Ahelyett, hogy ki a legerősebb vagy leggyorsabb, sokkal lényegesebb lesz, hogy a játékosok közössége valódi egységgé kovácsolódva oldjon meg különféle összetett katonai feladatokat a legkeményebb kihívások közben.

A Kiképzés egyik szereplője dunaújvárosi

Megtudtuk, a résztvevők között két székesfehérvári és egy dunaújvárosi férfi vállalta a feladatot, hogy megmutassák rátermettségüket ország-világ előtt. 

Utóbbi a 23 éves Kirilla Krisztián, aki az ELTE-n végzett, mint geológus, vízvédelemmel foglalkozik. Szabadidejében stand up esteket tart, szeret szerepelni. 

Két idősebb testvére van, de a szülői házban egyedül él, édesapja közel húsz éve külföldön dolgozik. A Kiképzés a kihívás miatt érdekli és szeretné a vele hasonló testalkattal rendelkező fiataloknak megmutatni, hogy a kevesebb izomtömeg ellenére is bármire képesek vagyunk. Versenyhelyzetben sokszor elveszíti a fejét, nagyon beleéli magát a küzdelembe, nem szeret veszíteni. Alapvetően egyéni játékosnak tartja magát, jobban szereti az egyéni küzdelmet, mint a csapatjátékokat, mert ott csak rajta múlik minden. Szereti és olykor keresi is a konfliktushelyzeteket. Szeret a társaság középpontjában lenni. Rossz tulajdonsága, hogy makacs, ha valamit a fejébe vesz, arról nehéz lebeszélni.

A teljes cikket itt olvashaták el a feol.hu-n.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában