2024.12.17. 07:00
Így alakul az ünnepi miserend és az urnatemető nyitva tartása
Jézus Krisztus születését és első bemutatkozásait ünnepli a karácsonyi időszakban a dunaújvárosi római katolikus közösség.

Fotó: DH-archív
A római katolikus anyaszentegyház és a magyar társadalom jelentős része is fontosnak tartja, hogy megemlékezzék Jézus Krisztus születéséről és első bemutatkozásairól. Ez történik a karácsonyi időszakban a dunaújvárosi római katolikus közösségben is.
Általánosságban elmondható, hogy a karácsony ünnepe a gyermekek köré, és a gyermeki őszinte örömökre épül még Magyarországon. Jézus Krisztus – Máté evangéliuma szerint – így vélekedett erről: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.”
A dunaújvárosi római katolikus közösség főbb programjai a nagytemplomban:
December 24-én (kedd) délután 4 órától – a karácsony szentestéjének nyitányaként – a hittanos gyermekek mutatják be a pásztorjáték előadásukat az érdeklődőknek. A szentestét ezen éjszaka az éjféli mise zárja (24:00 órakor).
December 25-én (szerda) délelőtt 9 órai kezdettel kerül sor Jézus Krisztus születésének megünneplésére, főünnepi szentmise keretében.
December 26-án (csütörtök) reggel 8 órától Szent István első vértanú liturgiája szerint lehet szentmisét látogatni.
December 28-án és 29-én a szombat esti (18:00) és a vasárnapi délelőtti (9:00) szentmisék a szokásos hétvégi rendben folynak, melynek során a hívők és az érdeklődők egyrészt az Aprószentekről, másrészt a Szent Családról (Jézusról, Máriáról és Józsefről) emlékeznek meg.
December 31-én (kedd) este 6 órai kezdettel kerül sor az év végi hálaadásra.
Január 1-jén (Újévkor) délelőtt 9 órakor Szűz Máriát, Isten Anyját ünnepli a városi közösség a főtemplomban.
Január 4-én és 5-én a szombat esti (18:00) és vasárnapi délelőtti (9:00) szentmisékben a karácsonyi időszak összefoglalása zajlik.
Január 6-án (hétfőn 9:00-kor) és január 11-12. hétvégéjén (szombat este 6 órai és vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel) zárul a karácsonyi ünnepkör, melyen során előbb Vízkeresztről, majd Jézus Krisztus megkeresztelkedéséről emlékeznek meg a hívők.
A közösség további programjairól a helyszínen kitett hirdetőtáblákon és a plébánia honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők: http://dunaujvarosiplebania.hu/
Főtemplomi Urnatemető:
A munkaszüneti napokhoz igazodóan a karácsonyi időszakban az urnatemető nyitvatartása számos esetben megváltozik.
