2024.12.26. 08:00
Döbbenetes változás az év első dunaújvárosi babájánál!
2024. január 3-án 7 óra 46 perckor megszületett Péter Zsófia, az év elő dunaújvárosi babája. Utánajártunk, mennyit cseperedett azóta szerető családja gondoskodásában. Döbbenetes változás, cukiság a köbön!
Nem kellett sokat várni az idei év első dunaújvárosi babájára, ugyanis 2024. január 3-án 7 óra 46 perckor megszületett kis Péter Zsófia. A világra jövetele a Szent Pantaleon Kórház számára is jelentős volt, amit egy rózsaszínű zászló kihelyezésével is ünnepeltek. Az év első dunaújvárosi újszülöttjének járó "cím" annak a babának jár, akinek mindkét szülője dunaújvárosi bejelentett lakcímmel rendelkezik, no és persze ő bújuk ki elsőként az adott év elején anyukája pocakjából. A kórházi zászlófelvonás pedig annak tudható be, hogy Zsófi minkét szülője történetesen az egészségügyi intézmény dolgozója. Az apukája, Péter Balázs a radiológián dolgozik röntgenasszisztensként, míg az anyukája, Péter-Varga Dorottya az intenzív osztály szakápolója. Utánajártunk, mennyit cseperedett azóta szerető családja gondoskodásában. Döbbenetes változás, cukiság a köbön!

A kisbaba egy kicsit felforgatta az előzetes terveket, ugyanis úgy gondolta, hogy hiába is várták január 6-ra az érkezését, ő már napokkal előbb szerette volna megismerni a nagyvilágot. Az anyukájának ezt már január 2-án este jelezte, akinek azt mondták az orvosok, hogy csomagoljon is, mert a baba már úton van. Január 3-án hajnali fél 4-kor mentek be a szülőszobába, ahol aztán 3200 grammal és 52 centiméterrel természetes úton világra jött Zsófi.
Nemcsak a szülőknek jelentett hatalmas boldogságot a megszületése, ugyanis az akkor 2 éves nagytesója, Fanni is nagyon várta már érkezését. Dorottya hírportálunknak elmesélte, amikor a kórházból hazatértek, Fanni szeretetteljesen fogadta kishúgát, ölelgette, puszilgatta, és a mai napig nincs benne féltékenység sem iránta.
Zsófinak az elején voltak hasfájásai, de ezen túljutottak, és azóta is egy nagyon nyugodt, jókedvű kisbaba.

Döbbenetes változás!
Szépen cseperedik, körülbelül 10 kilónál jár a súlya. Már kapaszkodva közlekedik, és ha a szülei fogják a kezeit, akkor sétálgat is. Sokszor próbálkozik egyedül is felállni, de ahova csak lehet, a tiltás ellenére is lelkesen felmászik. Kifejezetten kedvenc játéka nincsen, és nem is a korának megfelelő eszközök, kellékek érdeklik igazán, hanem mindig az, ami a nagytesónál van. Zsófi nagyon szereti őt, mindennap várja haza a bölcsiből. Általában Dorottya Zsófival együtt megy el Fanniért, de péntekenként a nagyszülők is csatlakoznak hozzájuk. Az édesapa a munka mellett besegít az otthoni feladatokban, és ő az, akivel olyan viccesen jókat lehet játszani.
Ez a karácsony igazán különleges lesz a család számára, hiszen ez lesz az első, amikor már négyesben ünnepelhetnek.

