Daruszentmiklósi Önkéntes Tűzoltó Egyesület ünnepe

A Daruszentmiklósi Önkéntes Tűzoltó Egyesület érthető büszkeséggel és nagy gonddal készült az esemény lebonyolítására, valamint várta a meghívott vendégeit Krajczár Arnold az egyesület parancsnoka.

– Van mit ünnepelnünk. Sikeres évet zártunk, és a tűzoltó egyesületünknek egyrészt tizenötödik születésnapját, a bejegyzésének, pedig a tizedik évfordulóját is ünnepelhetjük. Három-öt emberrel kezdtük meg a szolgálatunkat és onnét szépen fejlődtünk a mai napig. Remélem ez az erő a jövőben is megmarad bennünk, és jól képzett, ütős kis csapattal segíthetünk a rászorulóknak.

A Daruszentmiklósi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai „megállíthatatlanok” 

Kívülről úgy látjuk, hogy igazi küldetéstudattal teszitek ezt a fontos dolgotokat
– Valóban fontosnak tartjuk, ezért állunk hozzá ilyen elkötelezettként. Én meg olyan vagyok, akit, ha az ajtón kidobnak – az ablakon visszamászok, ha szükséges! Nem volt unalmas az idei szolgálatunk. Egy eseményt azonban mindenképpen szeretnék kiemelni, és nem azért, hogy másokat hátrébb állítsak az eredményességi sorrendben. Volt egy olyan „éles” tüzünk, amit szinte a keletkezésétől az eloltásáig két lánytagunkkal mi vittünk végig. Ők ketten oltották el, míg én felügyeltem mellettük. Az eset Daruszentmiklóson a fő utcán történt. Valószínűleg egy eldobott cigarettacsikk gyújtotta meg a száraz gazt és az avart. A gyors beavatkozásunkon múlt, hogy a tűz nem kapta el a lábon álló kukoricát! Ez is ékesen bizonyítja, hogy egy „kis”bajból, óriási tud kialakulni. Amikor az oltást megkezdtük ötven négyzetméteren égett az avar, aztán mire körülhatároltuk, hetven lett belőle. 

– Ezt a felkészültséget hol szerezték meg a hölgyek?
– Egyrészt a kötelező negyvenórás alaptanfolyamnak ez az egyik része, másrészt készültünk a különböző bemutatókra és ez sok gyakorlást követelt meg tőlünk. Amikor pedig van egy konkrét verseny célkitűzésünk, mint például jövőre a Benedek Elek Tagiskolában a Víz Világnapján az ottani Tűzoltó szakkör tagjaival fogunk egy bemutatót tartani, akkor még jobban összpontosítunk a felkészülésre. 

– Miért gondoltad, hogy egy ifjúsági csoportra is szükség lesz?
– Több okból. Például, hogy az általános iskolás gyermekeknek lekössük a fizikai erejét és a szabadidejükben hasznos dologgal foglalkozzanak. Addig sem a kütyükkel lesznek elfoglalva. Ezek a fiúk egy szénmonoxid riasztásnál már nem az ablakokat fogják nyitogatni, hanem gyorsan elhagyják az épületet és mindenkit kizavarnak onnét. Aztán majd, ha megjönnek a tűzoltók, ők majd mindent kiszellőztetnek. Megtanulják az elsősegélynyújtás alapjait, és mellette, hogy ha meglátnak egy embert, aki rosszul lesz az utcán, nem ijednek meg és szaladnak el, hanem a begyakorolt módon segítséget hívnak, akár egy felnőttet megkérve, vagy a megfelelő telefonszámot híva. Tűz esetén persze nem a beavatkozásra, hanem a riasztásra tanítjuk őket. Ezzel életeket és értékeket menthetnek. Partnerként is közreműködtünk. Ez itt a falunkban történt, amikor az egyik ház oromfala „indult” meg a tetőszerkezettel együtt, és a műszaki mentésben, a bontásban teljes létszámunkkal segédkeztünk a kivonuló dunaújvárosi hivatásos állománynak. Megakadályoztuk a további károkat és megszüntettük az életveszélyessé vált épületrészeket. 

– Nem félni, hanem cselekedni!
– Ezt úgy tudom elérni az állományomnál, hogy alaposan megismerem őket és tudni fogom, hogy ki milyen feladatra a legalkalmasabb. Akit valamelyik kihívás taszít, például nem bírja a magasságot, annak nem adok olyan feladatot, mert más dologban biztosan jó teljesítményre lesz képes. Alapos kommunikáció után mindenki azt fogja csinálni, amiben a legjobb teljesítményre lehet képes. Lehetetlent nem kérek senkitől, mert azt én sem tudnám megcsinálni. Emberek vagyunk.