Második rész

2024.12.19. 20:00

Az Advent Hősei Nagykarácsonyból

Az Advent Hősei címet a saját kezdeményezésemre alapítottam. Azok számára, akik ebben a különleges időszakban, míg a legtöbb embernek maximum a bevásárlások adnak némi nehézséget, addig a most bemutatásra kerülők advent alatt is szembenéznek azzal és zavartalanul teszik a dolgukat. A közösség számára is jut energiájuk. Nem is kevés!

Az Advent Hősei kik is Nagykarácsonyban? A közelmúltban elsiratták a klasszikus szolgáltatót. Az őket megérintők számára sok büszkeséget adó ünnepi, és nemzetközi hírűvé váltat már sajnos korábban. Egy itteni lokálpatriótává vált házaspár, Dr Pálházi Gábor aki nyugállományba vonulásáig a település kedvelt háziorvosa volt, és Györgyike a felesége, aki az asszisztenseként dolgozott mellette, egy szépen rendezett gyűjteménnyel állított emléket neki, amit a Mikulásházban mutatnak be az érdeklődők számára. 

az advent hősei
Az Advent Hősei Nagykarácsonyból: Dr Pálhái Gábor (b) Györgyike (k) Mergl István (j)
Fotó: Balogh Tamás

Az Advent Hősei páratlan módon egy csodálatos ajándékot hoztak a Mikulásnak

– A szeretet bélyegzés Nagykarácsonyban 1989-ben indult. A működésének a huszonöt éves történetét megőrző emlékeinket hoztuk el neki egy kiállításba rendezve. Nem határoztunk meg hozzá egy időszakot, akár több évre is szívesen átadjuk. Mondjuk inkább azt, hogy amíg igény van rá, mert szívesen nézegetik az idelátogatók, jelentette be Györgyike. 
Dr. Pálházi Gábor így emlékezik a régi időkre
– A helyi postahivatal akkori vezetője Balogh Jani bácsi volt, aki az Ausztriába emigrált hazánkfiától, Tóth Istvántól kapta az ötletet, hogy az ottani Christkindl Szeretetpostájához hasonlóan, az itteni falu páratlan elnevezését fölhasználva, itt is hozzanak létre alkalmi bélyegzéseket. (Az ottani, máig is sikeresen működő szolgáltatás az egész világról kapja a küldeményeket a felnőttektől és a kéréseikkel a gyermek Krisztushoz forduló gyermekektől. A leveleket darabonként 1.0 €-ért látják el alkalmi bélyegzéssel és továbbítják a kívánt címre. A gyermekek pedig egy szabványosított „választ kapnak” kapnak a címzettjüktől. A nagykarácsonyi szolgáltatáshoz a bélyeggyűjtőknek alkalmi kiadványokat jelentettek meg, melyeket a karácsonynapi bélyegzés tett még értékesebbé – a szerk.) Az ötletet megvalósították és 1989-től 2013-ig minden évben más bélyegzővel működött ez a Szeretetposta. A hivatalos megnyitójára, Advent első vasárnapján a Magyar Betlehemével és a Mikulásházéval együtt került sor, ami az országos média hatására nagyon szerencsésen egy igen jelentős ünnepséggé vált. A leveleket az országban bárhol föladhatták a híres „Nagykarácsonyon keresztül” jelzéssel és azt itt egy zöld színű lenyomatot adó bélyegzővel látták el. 
Györgyike így folytatta:
– A nagykarácsonyi alkalmi bélyegzésnek volt egy sajátossága, hogy az igazán mívesen, kizárólag kézzel történt, tehát azok mívesen, pont a megkívánt helyre és olvashatóan lettek felnyomtatva. Jellemző módon akkora volt a levéláradat, hogy a hivatal létszámát arra az időre ki kellett bővíteni, hogy precízen tudják ellátni a feladatukat. Sajnos csak huszonöt adventi időszakban vehették igénybe ezt a szolgáltatást az ilyen különlegességeket kedvelők, és mi is addig lehettünk büszkék rá, de akkor is egy szép emlékünknek mondhatjuk. Sőt, azt gondolom, hogy az egész ország tudatába kerültünk, hogy azóta is, ha kimondom a településünk nevét, mindenki egyből rákérdez, hogy „az a hely, ahol a Mikulás lakik?” Ezért álltunk neki, hogy egy ilyen szép kis kiállítássá formáljuk ezeket a régi küldeményeket – zárta le a történetét Gábor. 
A legszebb emlékeink között fogjuk megőrizni
Mergl István a község polgármestere úgyis, mint a Mikulásház tulajdonosa, mosolyogva mesélt a gyűjtemény befogadásáról.
– Ezt a gyűjteményt a mi közösségünket érintő nagyon szép kortörténeti emléknek tartom. Nagy megtiszteltetés és örömünk, hogy a házaspár, akiket nyugodtan mondhatunk a barátainknak, nálunk helyezte el. Látszik, hogy szívügyük volt, hiszen csakis abból születhetett ez a teljesítmény. Annyit ígérhetek, hogy hozzájuk hasonlóan gondoskodunk róla és a következő szezonra még méltóbb körülményeket biztosítunk a számára. Köszönjük!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában