Száz éves lett Feri bácsi! Mi a titka?

Századik születésnapja alkalmából néhány pillanatot villantott fel nekünk Feri bácsi az elmúlt száz évéből. Nagy Ferenc egy kőműves kisiparos édesapa és az addig már négy gyermeket nevelő édesanyja családjában Nagykanizsán született 1924.november 13-án. Öt év múlva a gazdasági válság miatt egy jobb jövő reményében költözniük kellett, de később visszatértek a városukba. Az elemi és a tanonc iskolát is ott végezte. A vízvezeték szerelő szakmát tanulta ki. Ezután kezdődött a nyolc évig tartó, leventeként töltött életszakasza, amit a katonai előképzés legfontosabb szervezetében teljesített. 1944.október tizenötödikén a német hadsereg megszállta Magyarországot. Aznap a déli harangszó után Horthy Miklós bejelentette, hogy kilép a háborúból. A nyilas párt vezetője, Szálasi Ferenc akkor vette át a hatalmat. 

Századik születésnap és egy kis történelem

– November közepén berendeltek a nagykanizsai gimnázium udvarára, kiválogattak, majd a hónap végén német egyenruhába öltöztettek bennünket. Az egységünket Szentgotthárdon keresztül Németországba vitték december hatodikán. A karácsony már a Visztula partján ért bennünket Lengyelországban. Üres házakban helyeztek el bennünket és az orosz támadásig maradhattunk, majd újból Németországba indultunk. Kiválasztottak és négy társammal együtt gyalogsági kiképzést kaptunk. Feladatként az oroszok megállítását kaptuk az Oderánál. Kalandos út közben estünk amerikai fogságba és közben a háború is véget ért Európában. Lágerbe kerültünk, majd 1946. február másodikán Komáromon keresztül érkeztünk vissza Magyarországra. 

Újból Magyarországon

– 1944 decembere és 45’ januárja között öt országban jártam: Ausztria, Szlovákia, Csehország, Németország és Lengyelország. 1947 márciusában Szekszárdra vonultam be katonának és egy év múlva honvédként szereltem le. A Nagykanizsai Építőipari Vállalathoz 1949-ben vettek föl. Brigádvezető lettem. A vállalat szakérettségi tanfolyamra küldött Székesfehérvárra 1950-ben. A következő évben érettségiztem. Ezután ősszel fölvettek a Közgazdasági Egyetemre, majd 1955-ben megkaptam a közgazdász diplomámat. Ezt követően ismét bevittek hat hónapra katonának Kaposvárra. Alhadnagyként szereltem le, majd a kaposvári Építőipari Vállalthoz küldtek, ahol statisztikusként alkalmaztak 1.750.- Ft-os fizetéssel. Nagyon jóban voltam a személyzetissel és tőle tudtam meg, hogy Dunaújvárosba küldenek. Aki idejött, annak egyből 10%-kal megemelték a bérét, az enyém 1.950.- Ft lett. Először itt is statisztikus, majd a bérosztály vezetője lettem. Nekem mindenhol jó helyem volt, de Dunaújvárosban jobban szerettem lakni. Legény koromban a Vasmű út 3-ban a harmadik emeleten kaptam egy szolgálati lakást, ami a a 26. számú Állami Építőipari Vállalaté volt. 

A feleség

– Sztanó Erzsébet ugyanennél a cégnél, a Technikumban dolgozott. Beszokott járni a cég központjába és ott találkoztunk először. Ez olyan volt, mint a filmekben: meglátni és megszeretni csak egy pillanat kellett hozzá! Harmincnégy éves koromban házasodtunk össze vele, 1958 decemberében. A következő évben megszületett a fiúnk. Erzsébet nagyon jó feleségem lett. Hogy miért vártam odáig? Hát könyörgök: nem értem rá! - mondta derűsen. Ott volt a háború, a hadifogság, egy év katonaság, aztán tíz hónap alatt leérettségiztem Székesfehérváron. Utána négy év egyetem. Amikor végeztem, Kaposváron nem ismertem senkit, amikor ide kerültem Dunaújvárosba, itt sem.

Rácalmáson otthont, családi fészket építettünk

– A magunk készítette házba 1961-ben költöztünk be. A feleségemmel együtt egészen a nyugdíjazásunkig a vállalatunknál maradtunk, én bérosztály vezetőként, ő pedig számlázóként. A fiatalabb korunkban sokat utaztunk. Szerencsés vagyok, hogy a fiamék is Rácalmáson élnek, és segítik a mindennapjainkat. Két felnőtt unokánk van és mindegyiknél van már dédunokám is. 

Mi kell a hosszú élethez?

– Azt én nem tudhatom. Ahogy lehetett figyeltem az egészségemre. A sportból a birkózást választottam, szerettem csinálni. Mindenféle ételt elfogyasztottam, ami otthon készült, mert nem voltam válogatós. Már régóta nem dohányzok, negyvennégy éves koromban hagytam el a cigarettát. Az alkohol mindenfajtáját félretettem körülbelül harminc évvel ezelőtt. Nem fájt, és nem is hiányzik. Addig a saját szőlőmből készült boromat is ihattam. 

A „birtokunkon”

– Amikor idekerültünk Rácalmásra, ahol négyszáz négyszögöles kert van, azt teleültettem szőlővel. Körülbelül tizenhat fajtát telepítettem, mert azt akartam, hogy sokféle és változatos legyen. Az idén is nagyon szépen termett, de oda ajándékoztam az egyik rokonunknak, aki azt mondta, hogy pálinkát főznek belőle. Harminc fát is ültettem, mert nagyon szerettük a gyümölcsöket és mindig sokat fogyasztottunk belőlük.

Ma már otthon tölti az idejét

– Ketten vagyunk a feleségemmel. Már én sem járok sehová, kivéve az ilyen ünnepségeket, vagy a múltkorit, amikor azt az emlékfát elültettük. A szomszédokkal, ahogy most is, mindig jó viszonyban voltam. Most költözött oda egy új család, majd velük is megismerkedek. Tamás taxis, de otthon is dolgozik a ház körül. Szeretem a szorgalmas, rendes embereket. Itt Rácalmáson sok barátot találtam, ahogy ez ezen az összejövetelen is látható.

Napjainkban

– Most is azt csinálnám, de most baj van a szemüvegemmel. Majd csak megoldódik. Sok könyvem van. Megvettem a Révai Nagy Lexikon sorozatot is. Érdekelt a történelem. Sokat foglalkoztam Magyarország történelmével, Szt Istvánnal és az Árpád házi királyokkal, Amerikával, Napóleonnal, a II. Világháborúval. Hitlerrel és Sztálinnal is, mert nagyon érdekelt, hogy válhat valaki olyan gonosztevővé. Szívesen nézem a TV-t, órákig elvagyok vele. A számítógépet már nem tanultam meg pedig lehet, hogy azt is megszeretném. Izgalmas is volt az életem, hiszen ahogy telt az idő, szinte hihetetlen módon fejlődött a technika. Gyermekkoromban még petróleumlámpával világítottunk.

Példaképként az utódoknak

- Most elmentem Nagykanizsára a temetőbe és elköszöntem a szüleimtől, mert úgy gondoltam, hogy többet már nem tudok elmenni hozzájuk.