2024.11.23. 07:00
Falufórumot tartották az egész települést foglalkoztató bűzről
Komoly lakossági felzúdulás volt még a nyár elején a település határában működő fermentlé tározó, a fermentlé kijutattás és annak a környezetre, a lakosságra gyakorolt szagterhelésével kapcsolatban. Ennek kapcsán tartottak újabb falufórumot Mezőfalván.
Falufórum már lezajlott önkormányzati szinten, ami nyílt testületi ülésen adott magyarázatot a kialakult helyzet megoldhatóságára. Akkor elhangzott egy ígéret, miszerint az őszi munkák, azaz a fermentlé következő kijuttatási időszakában újabb nyilvános tájékoztatón ismerheti meg a falu lakossága az eltelt időszak tapasztalatait és a további fejleményeket. Ezt az ígéretet tartotta be Mezőfalva Önkormányzatának Képviselő-testülete és az érintett cég a Sittara Kft. képviselői a szerda délutáni lakossági fórummal.

Fotó: Horváth László
Falufórum, kevés résztvevővel
Szokatlanul kevés számú érdeklődő előtt megtartott falufórumon először Márok Csaba Mezőfalva polgármestere vezette fel az előzményeket, majd átadta a szót a Sittara Kft. jelenlévő képviselőinek. A beszámolóban elhangzott, hogy nem a legolcsóbb, hanem a drágább és a korszerűbb berendezésekkel fogják kijuttatni az anyagot a földterületbe. Elindult egy közös gondolkodás a Pannonia Bio céggel a biológiai szagtalanítás érdekében is. Ez egy kísérleti megoldás, amit ezen a helyen végeznek először ebben a technológiában. Valamint szakmai részleteket is megismerhettek a résztvevők, milyen hasonló eljárást követnek például az állattenyésztés területén a hígtrágya szagtalanításában. A lakossági hozzászólásban a technológiai fegyelem, a fermentlé kijuttatásának még szagtalanabb eljárásairól fogalmaztak meg kérdéseket, illetve tettek javaslatot. A válaszban pedig ígéretet kapott mind a testület, mind a lakosság, hogy teljes technológiai fegyelemmel folyik ezek után is a tevékenység, amire garanciát is vállal a cég. A záró gondolatokban az is elhangzott, hogy továbbra is nyitottak a felmerülő lakossági problémákra, jelzésekre. Talán a mostani tájékoztatón megjelentek kis létszáma bizonyíték lehet, hogy a jelentős többletköltséggel járó fejlesztések meghozták a várt hatást és kevésbé, vagy egyáltalán nem érzi majd a lakosság a tevékenység mellékhatásait, azaz a kellemetlen szaghatást. Természetesen a következő időszak tapasztalatait is megosztják hasonló nyilvánossággal.