Az én történeteim 26. rész

A 19. részben írtam arról, hogy 1989-ben a fiam sérülése és gyógyulása után bekapcsolódtam a református közösség életébe. Mint a műszaki és pénzügyekkel foglalkozó presbiter (vezetőségi tag) szerveztem a templom és környezete felújítási munkáit és minden egyházi rendezvényen részt vettem. 

Egy váratlan esemény...

1995 november végén, már a Magyar út 66-ban laktunk, (a vertfalú kis házban) amikor Kassai Sándor tiszteletes úr felesége (Marika) felhívott telefonon és sírva közölte, hogy a Sanyi bácsi rosszul lett és segítségre van szüksége. Ő kihívta a mentőket, de azok a nagy hó miatt elakadtak és nem tudják bevinni a kórházba. 

Azonnal hívtam az egyik szomszédomat Móricz Zoltán vállalkozót, akinek tudtam, hogy van egy terepjáró autója és azzal ketten bevittük a Sanyi bácsit a Dunaújvárosi kórházba. 

A kórházban megköszönték a segítségünket és átvették a beteget. Jó érzéssel mentünk haza és örültünk, hogy segíthettünk. Eltelt egy hét és kérdeztem a Marikát, - hogy van a Sanyi bácsi? - Elmondta, hogy nagy a baj, az intenzív osztályra került és úgy néz ki, hogy nem tudnak rajta segíteni. Bementem a kórházba és valóban nagyon rossz állapotban volt. Már kezdtek lebénulni a végtagjai. 

A presbitérium nevében, (de felhatalmazása nélkül) beszéltem a főorvos asszonnyal, aki ismert a fiam esete óta és elmondta, hogy a Sanyi bácsinak időskori agylágyulása van és gyors leépülése várható. Ki fogják adni, mert ezt nem tudják gyógyítani. Jó, hogy vannak akik gondját fogják viselni. Elmondtam, hogy egy hete még semmi baja sem volt és kértem, hogy járuljon hozzá, hogy elvitessük az Amerikai úti idegsebészetre, hátha tudnak rajta segíteni. 

Hinni és tenni kell a gyógyulás érdekében!

A főorvos asszony azt válaszolta, hogy nincs értelme de, ha eltudjuk intézni akkor hozzájárul. Felhívtam telefonon az Amerikai úti kórházban a fiam egykori kezelő orvosát Dr. Szeifeltet, aki azt tanácsolta, hogy írjunk egy levelet a kórház igazgató főorvosának Dr. Nyári Istvánnak és kérjük meg, hogy vegyék át a beteget. 

 A levelet küldjük el sürgősségivel, ő addig is tájékoztatja az igazgató urat. 

Megkapták a levelet és másnap leküldtek egy mentőt és a Sanyi bácsit felvitték Budapestre, az Amerikai Idegsebészeti klinikára. 

Ott kivizsgálták és megállapították, hogy az agya vizet termel, ami nem tud eltávozni és nyomja a létfontosságú idegeket. Beépítettek neki a fejébe egy ún. söntöt (egy kis pumpát) ami összegyűjti a termelődő vizet. Ezt naponta egyszer megnyomva, a bőr alatt levezetett műanyag csövön keresztül, a víz lejut gyomorba. Miután megtörtént a kis pumpa beépítése, két- három napon belül jobban lett és egy hét múlva hazaengedték. 

(A műtét után még sokáig élt, (2014-ig) és azt mesélte, hogy engem a Jóisten küldött vissza a templomba, hogy segítsek rajta) . Megtiszteltetésnek éreztem a véleményét és a nagymamám jutott eszembe, aki mindig azt mondta, hogy : 

„Fiam a Jóisten dolgai kifürkészhetetlenek !” 

A tiszteletes úrnak óriási érdemei vannak a református gyülekezet építésében. 1952-ben, végzett teológusként került Dunapentelére (a későbbi Sztálinvárosba) és a pentelei postával szembeni református gyülekezeti házban kezdte lelkészi pályafutását. Fáradhatatlanul dolgozott a gyülekezet építésén és az ő szervező készségének és kitartó munkájának köszönhető a dunaújvárosi templom felépítése is 1982-85-ben. (lásd címlap fotó) A Dunai Vasmű támogatásával új templomi padokat készíttettünk , megoldottuk a fűtést és klímákat szereltünk fel. Jó közösséget hozott létre és kiváló segítői voltak a mindenkori presbiterek. 

 A Dunaújvárosi Református egyház története részletesen megtalálható: Szabó Tamás: Pentele ezer éve c. könyvében.

Amikor felgyógyulása után 2001-ben Sanyi bácsi nyugdíjba ment, rendeztünk a templomban egy nyugdíjas búcsúztatót, amelyre meghívtuk az Amerikai úti idegsebészet igazgató főorvosát is, aki örült a meghívásunknak és a feleségével együtt eljöttek sőt, még az esti ünnepi vacsorán is részt vettek. Ott derült ki, hogy a fiam egykori kezelőorvosa Dr. Szeifelt református kántor, a kórház igazgató főorvosa Dr. Nyári István pedig hithű katolikus volt. 

A vacsorán részt vettek Sanyi bácsi egykori pályatársai is akik régi közös történeteik mellett elmondták a jókívánságaikat is. 

Egyik volt pályatársa elmesélte, hogy a püspök nyugdíjba vonulásakor egy felszólaló azt kívánta neki, hogy „ Adja az Isten hogy száz évig éljen”. Erre a püspök szerényen megszólalt, hogy „Ne korlátozzuk a Jóisten akaratját!”

Kassai Sándor nyugdíjba vonulása után, felköltözött a városba, ahol saját tulajdonú lakása volt. 

Lányai Kassai Hajni (kántor) és Kassai Márti minden vasárnap kocsival lehozták a templomba. Gyakran meglátogattam a Hajninál és vittem neki egy, egy üveg saját készítésű vörösbort. Sok magyar nótát ismert és elénekelgettünk néhányat. 2014-ben hunyt el. Sírja a dunaújvárosi temetőben van. Nyugodjék békében. 

Új lelkész a református közösségben 

Egy ideig helyettesítéssel oldottuk meg a pótlását, majd Ábrahám János (presbiter társunk) javaslatára felkértük Böttger Antalt – Nagydorogi református lelkészt,- hogy jöjjön el Dunaújvárosba és vegye át a lelkészi teendőket. A felesége Erzsike, szintén lelkész volt ezért őt is felkértük. Öt lánygyermekük iskoláztatása miatt, örültek ennek a lehetőségnek. 

Óriási munkákba kezdtünk 

Ahhoz, hogy megoldjuk a népes család elhelyezését, pályázati forrásból és adományokból felújítottuk és kibővítettük a parókiát. A templomot körülvevő, omladozó partfalhoz négy méter magas, 30 méter hosszú vasbeton támfalat építettünk. 

Letérköveztük a templom udvart és új garázst is építettünk . Igyekeztünk jó körülményeket teremteni a családnak és ehhez az önkormányzattól és az egyházi vezetéstől is kaptunk anyagi támogatást. Kassai Sándor nyugdíjas lelkipásztor örömmel látta, hogy jó kezekbe került a dunaújvárosi református gyülekezet irányítása. Megünnepeltük a templomépítés 30.évfordulóját is ahol a gyülekezet előtt elmesélte a templomépítés körülményeit. 

Bármilyen politikai színezetű volt az önkormányzat, mindegyikkel jó kapcsolatunk volt és a kéréseinket támogatták. Sikerült kialakítani egy ökumenikus együttműködést a Dunaújvárosban működő Római katolikus, Evangélikus, Baptista és Görögkatolikus egyházközségekkel is. Közös programokkal ápoltuk és ápoljuk ezt a kapcsolatot.

A református gyülekezet létszáma egyre nőtt és sikerült elintézni, hogy a Református egyház átvehette a Technikum városrészben működő egykori Ságvári általános Iskolát és Szabó Magda református általános iskola névvel jelenleg is sikeresen működteti. 

Itt találja Az én történeteim előző részeit!

Szerző: Nyíri Miklós