2024.09.13. 14:00
Ők az erdei tornapályát tisztítják meg közösen a szeméttől - képgalériával
A Decathlon dunaújvárosi áruháza és a Jót, Szívből - Dunaújvárosért! akciócsoport az idén harmadik alkalommal vesz részt közösen a nemzetközi szemétszedési napon, aminek a munkaterülete az erdei tornapálya lesz szeptember 20-án. Az ezt beharangozó sajtótájékoztatón jártunk, ahol a projekt szervezői: Petrás Gábor és Gósy Kata mellett a hozzájuk csatlakozó szervezetek vezetői is részt vettek és elmondták, hogy számukra miért fontos ez a rendezvény.
Fotó: Ihász Martin
Petrás Gábor a DLSZ főtitkára és a Jót, Szívből - Dunaújvárosért akciócsoport egyik vezetője kiemelte:
- Gósy Katával, illetve a Decathlon áruházzal immár harmadik egymást követő éve rendezzük meg közösen ezt az eseményünket. Az első két alkalmat követően láttuk azokat a lehetőségeket, amivel még több iskolást tudunk bevonni ebbe a tevékenységbe. Az idén a takarítás világnapját, választottuk a magunk számára is, ami szeptember 20., péntekre esik. A mi rendezvényünk az erdei tornapályán 10.00-kor kezdődik.
A célunk megvalósításához segítségül kértük Magyar Andrást a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum igazgatójának és a Tankerületi Központ vezetőjének a támogatását, akit most itt Horváthné Paulik Réka szakmai vezető képvisel.
Már a negyedik alkalommal csatlakozunk
Gósy Kata a Decathlon áruház fenntarthatósági projektjének felelőse elmondta:
- Valljuk be, hogy a megjelentekkel, a partnereinkkel együtt sport és természetkedvelők vagyunk, és innét indul a motivációnk ehhez a kihíváshoz. A Decathlon Magyarország mindig is kiemelt figyelmet szentel azokra a törekvésekre, amivel megpróbáljuk a környezetünket egy kicsivel jobbá tenni és a megóvásáért bármilyen lépéseket teszünk.
Az idén már negyedik alkalommal csatlakozunk a World Cleanup Day-hez, mert optimistán hiszünk benne, hogy azon a napon, a világ sok pontján ezrek szedik a szemetet az elhanyagolt, de a sportolásra és kikapcsolódásra alkalmas területeken. Bizakodva vágunk bele ebbe az akcióba, amely már tavaly is koncepcióval és imponáló szervezettséggel valósult meg. Akkor ezer fő körüli létszámot mozgósítottunk meg, Szeretnénk azt a szintet megtartani, sőt annál följebb lépni.
Ez itt már a harmadik évünk együtt, és rengeteg szervezet, sportegyesület, intézmény és civil szervezet részvételével zajlik ez az esemény. Azt gondoljuk, hogy ez mindannyiunk számára többet jelent, mint egy takarítási világnap.
Nagyon elszomorítónak találjuk, ha a kedvenc szabadidős természeti környezetünket agyon szemetelve találjuk. Ilyen a városunk sportolásra kedvező helyén található erdei t6ornapálya is, amit most elszomorítóan szemetes állapotban találunk. Tegyünk azért, hogy ismét egy élhetőbb és a sportolásra alkalmas területté változtassu! Ezért szeretnénk mindenkit arra buzdítani, hogy csatlakozzanak hozzánk, vegyenek részt a Jót, Szívből - Dunaújvárosért! akciócsoport és a Decathlon közös eseményén. Szeretnénk, hogy ez hagyománnyá váljon és vele a legkisebbeket is megszólítani, mert annak van igazán edukációs üzenete! A zsákokat a kesztyűket, és a szállítást biztosítjuk a munkához és ivóvíz vételezési pontot is fogunk biztosítani.
A szemetet gyűjtők később talán rászólnak társaikra
Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere személyes gondolatot osztott meg a résztvevőkkel:
- Talán ezt a most elvégzendő munkát sziszifuszinak érezzük, hiszen ahogy tavaly, úgy az idén is rendbe tesszük ezt a helyszínt és nagy valószínűség szerint sajnos újból elfogják dobálni a szemetet az arra járók. Viszont nagyon hálás vagyok az oktatási intézményeknek, hogy részt vesznek ezen a rendezvényen és partnerek benne. Nagyon nagy szükség van azokra a szervezetekre, akiknek a tagjai beleteszik a szükséges energiát, hogy a cél megvalósulhasson.
Az, hogy a diákok dolgoznak rajta, az hozza el a reményt, hogy ez a helyzet öt-tíz év múlva kedvező irányba tud változni. Talán a most szemetet gyűjtő gyermekek rá mernek szólni a társaikra, hogy ne szemeteljenek és remélem, hogy mi a felnőttek is elszégyelljük magunkat, ha azt tennénk! Itt van velem a négyéves kislányom és hiszek abban, hogy ő már egy kicsit másabb világban tud majd felnőni.
Addig is minden elismerés jár azoknak, akik szervezőként és lebonyolítóként létrehozzák ezt a lehetőséget és persze azoknak, akik a szemet fogják gyűjteni. Ismerve Petrás Gáborék elszánt igyekezetét, bízok abban, hogy az idén a létszámuk az ezer főt is meghaladja.
Az önkormányzat és a magam, mint egyszerű városlakó nevében is köszönöm a belefektetett munkát mindenkinek. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy vannak a városunkban olyanok, akiknek fontos a környezetünk tisztasága és tesznek is érte. Mi ötszáz darab mozijegyet ajánlunk föl a résztvevők számára.
A szemét nem magától kerül a szép természeti környezetünkbe
Magyar András a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum igazgatója meggyőződéssel mondta:
- Evidencia, hogy ahogy eddig, úgy most is csatlakozunk ehhez a kezdeményezéshez. Egy kicsit nosztalgiáztunk a Petrás Gáborral arról, hogy amikor gyermekek voltunk, és a Solymár Pista bácsi a Vasváriban kiadta a parancsot, hogy szedni kell a szemetet, vagy a faleveleket, kosárral a kezünkben rendet tartottunk az iskolánk körül.
Tanárként és pedagógusként is fontosnak tartom, hogy a gyermekek részt vegyenek ebben a munkában, hiszen legyünk őszinték, az a szemét nem magától kerül a szép természeti környezetünkbe. Reméljük, hogy megtanulják a fontosságát a környezettudatos magatartásnak!
Ne csak a tanterem falai között ismerkedjenek a környezettel
Horváthné Paulik Réka a Dunaújvárosi Tankerületi Központ szakmai vezetője elmondta:
- A mi számunkra is nagyon fontos, hogy a diákjaink ne csak a tantermeink falai között ismerkedjenek meg a környezetünk védelmével és tartsák fontosnak, hanem kivonulva a természetben is megtapasztalják azt. Véleményem szerint az a nap az erdei tornapályán nem csak annak a megtisztításáról fog szólni, hanem a gyermekeinkben, a diákjainkban erősíteni fogja a felelősség tudatot és közösségi szerepvállalás fontosságát is. Ezért mindent megfogunk tenni azért, hogy az intézményeink minél nagyobb létszámban képviseljék magukat ezen az eseményen.
Harmóniában élni a természettel
Borgulya Zoltán a Pannon Oktatási Központ Gimnázium igazgatója kiemelte:
- Nyilván mindannyiunk számára kiemelten fontos, hogy környezetünkben a rend sokféle legyen. Az egyik az, hogy a diákjaink a sajátjuknak érezzék a környezetet és annak a tisztaságát és a rendjét is. Ezt már a felnőtt oktatásunk idején is fontos feladatunknak éreztük.
A nappali oktatásunkban még kiemeltebben foglalkozunk vele, mert az ő társadalmi értékrendjük még nem alakult ki teljesen.
Nem véletlenül „fogadtunk örökbe” egy körforgalmi csomópontot, hanem azért, hogy mindenkinek, aki látja fontos legyen a környezetünk rendezettsége és a tisztasága.
Azt hiszem, hogy mindenki ilyen harmóniában szeretni élni a természettel. Bízok abban, hogy mi is úgy tudjuk nevelni a gyermekeinket, hogy majd eljön az az idő, amikor a szemétszedő akciók okafogyottá válnak és helyettük együtt focizunk, vagy más sportot űzünk azon a helyszínen.
Ők már nem fognak szemetelni
Tóth Imre a Carissa Sportegyesület elnöke a következőket hangsúlyozta:
- Ahogy a világot látjuk sajnos sokkal kevesebb az a nap, amikor szemetet szedünk, mint amikor eldobáljuk azt. Tehát az a véleményem, hogy ezt az akciót sűrűbben is meglehetne rendezni. A Carissának is az a célja, hogy szintet lépjen, és ahogy itt látom az akciónk támogatóit, azt mondhatom, hogy a kezdetekhez képest mi már bőven szintet léptünk. Amikor mi az első alkalom után a Petrás Gáborral csatlakoztunk a Decathlon akciójához, még csak hetvennyolcan vettek részt rajta. Aztán az oktatási intézmények bekapcsolódásával a tavalyi létszám pedig már elérte az ezer főt.
Nagyon fontosnak találom, hogy olyan dologra vesszük rá a fiatalokat, akiknek később ez talán már magától értetődő lesz és ők már nem fognak szemetelni.
Lehet, hogy egy képzavarként hat, amit mondok, de tavaly, szinte boldogan szedtük a szemetet. A mai világban, amikor kitudjuk vinni a különböző korosztályokat a természetbe akár sportolni, akár szemetet szedni, akkor már nyertünk. Mert amikor ezt egy közösségben teszik, akkor az örömöt okoz nekik. Biztos vagyok benne, hogy ezek a gyermekek sok-sok év után emlékezni fognak rá. Ezeket az élményeket is visszahozzuk az ilyen megmozdulásokkal.
Két vándorbotot készít
Nyitrai Mihály fafaragó művész
-A Petrás Gábor felkért arra, hogy készítsek kettő vándorbotot, amiket ma magammal hoztam. Általában somfából szoktuk csinálni, de ezek bükkből készültek. Kellő magasságúak, mert amikor a vándor viszi magával, annak egy jó husángra lesz szüksége, hogy ha valamilyen támadás éri, tudjon vele védekezni. vagy a hegyet mászva tudjon vele támaszkodni.
Az anyaga egy egyszerű, de nagyon súlyos fa, ezért valószínűleg mahagóni fából tettem rá egy gombot. Az oldalán látható berakások pedig vasfából készültek. A közepére egy somogyi pásztorfaragást készítettem. Az elnyerői használják egészséggel!
Társadalmi kötelezettségvállalás
Pavleszek Ildikó a Duna Plazma marketingvezetője hozzátette a következőket:
- Mindig keressük azokat az ügyeket, alapítványokat és egyesületeket Dunaújvárosban, amikhez mi is hozzátudunk járulni. Így volt ez a szemétszedési akcióval is. Szívesen csatlakoztunk a Decathlon és a Jót-Szívből Dunaújvárosért akciócsoporthoz, mert velük mindig valami nemes célért adhatunk segítséget.
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy kötelességünknek érezzük kivenni a részünket a társadalmi kötelezettségvállalásból. Szerintünk is nagyon fontos, hogy a fiatal generáció is részt vegyen a hasonló közösségi munkákban, hogy majd felnőttként is ezt a mentalitást tudják tovább vinni és majd a saját gyermekeit is a hasonló környezettudatos életre nevelik.
A Duna Plazma a nyertes iskoláknak egy-egy húszezer forintos vásárlási utalványt fog ajándékozni. Az akció még sikeresebbé tételéért azt a plazmaadóink között is meghirdetjük, hogy lehetőségeik szerint ők is vegyenek részt rajta.
Akció a nemzetközi szemétszedési napon
Fotók: Ihász Martin