2024.09.07. 11:30
„Sokan talán szerették volna, ha az alkalom botránnyal és pofozkodással ér véget!" (videóval)
Az egyik online hírportál oldalán jelent meg az erősen hangulatkeltő írás, ami szerint ingerült és aggódó Mezőfalvaiak hívták meg őket a helyi önkormányzat képviselő-testületének szeptember 4-i ülésére - írja társoldalunk a feol.hu Bokányi Zsolt tollából:
Fotó: Papajcsik Péter / Index
A megjelent írásban a következőre hívják fel a figyelmet, a település lakóira hivatkozva: – A helyiek azért akartak felszólalni, mert két céghez, a Sittara Kft.-hez és a Pannonia Bio Zrt.-hez köthető fermentlétárolók miatt a településen már hetek óta elképesztő bűz terjeng, ami súlyosan rontja a helyiek életminőségét. – A feol.hu utánajárt az ügynek! A délelőtti órákban kerestük meg Mezőfalva polgármesterét Márok Csaba Lászlót, aki a legnagyobb örömmel, és azonnal rendelkezésünkre állt. Kihangsúlyozta, különösen is örül, hogy végre valaki őket is megkérdezi, és hiszi, hogy a hangulatkeltés helyett, a békés megoldáskeresés fog eredményre vezetni. A település vezetője elmondta, a cég, a kormányhivataltól kapott engedélyek birtokában építette meg a tárolókat, illetve a szakhatóságok szigorú engedélyeztetési folyamatát követően kezdte csak meg a fermentlé tárolását és földekre való kijuttatását. Kormányhivatali határozat van arról, hogy hová, mennyi és milyen anyagot juttathatnak ki.
A polgármester elmondta: – A Sittara Kft. az engedélyek és határozat birtokában kezdte meg az anyag kijuttatását a földekre, ám tagadhatatlan, hogy abban az időszakban amíg be nem szívódik a földbe, vagy egy úgynevezett kéreg nem alakul ki a felületén, addig egyszerűen szólva is büdös. Viszont a cég munkájába, amit jogszerűen és megfelelő engedélyek mellett végez, az önkormányzat nem szólhat bele, hiszen nem szakhatóság. Erre egyedül a kormányhivatal és a megfelelő szakhatóságok illetékesek. Tudomásom szerint, a felmerült probléma kapcsán, már ellenőrizték is a céget, és ismereteim szerint mindent rendben is találtak. – Hozzá tette még: – Az önkormányzat természetesen nem ismerte a munkafolyamat későbbi hatásait, de a jelenlegi hangulatkeltés nem lehet megoldás az ügyben. A település egy nagy cégéről van szó, aki a jogszabályokat betartva végzi a munkáját, így a település vezetésének nem lehet és nem is érdeke, hogy nem megalapozott vádaskodás mentén, rossz viszonyba kerüljenek egymással. Viszont a polgármesternek és a település vezetésének természetesen hasonló módon, és kimondottan fontos a falu közössége, lakossága is, akinek az érdekeit mindenek előtt képviselni szeretnék, ám ez csak partneri viszonyban, békés és közös akarat szerint elképzelhető, nem pedig hangulatkeltő összejövetelek és az önkormányzat álláspontját meg sem kérdező írások mentén. Sokan talán szerették volna, ha az alkalom botránnyal és pofozkodással ér véget, ehhez képest mi a higgadt és szakmai megoldást keressük. Óriási eredmény, hogy a cég szakemberei és képviselői nem zárkóznak el a találkozásoktól, egyeztetésektől, szakmai beszélgetésektől, hiszen az ő érdekük is a jó viszony megtartása a településsel.- A település vezetője elmondta még, hogy a következő őszi kijuttatás előtt, terveznek egy újabb lakossági egyeztetést, amiben a cég vezetése is partnerként működne együtt, és keresnék a megoldást a minél kisebb és elviselhetőbb szaghatás megoldására.
A beszélgetésünket a hivatalban kezdtük, ám a polgármester javaslatára és közbenjáró segítségéve, hamar a fent említett tárolóknál folytattuk tovább, körbejárva a cég több száz hektáros területét, nem mellesleg megismerve azt a nagyszabású és minden tekintetben – a település javát is szolgáló – igényes munkát, amit végeznek. Mezőfalvától nagyjából öt kilométer távolságra autóztunk ki, ahol megnézhettük, fotózhattuk, és meg is szagolhattuk a három hatalmas medencét, az úgynevezett lagúnát, amit a fermentlé tárolására építettek, és bár a lagunák mellett álltunk, tényleg nagyon kellett szagolgatnunk, hogy érezzük az egyébként valóban büdös szagokat. A fermentlé használata egyébként az egyre és egyre drágább műtrágyát lenne hivatott kiváltani, az anyag pedig a biogáz előállítása közben, a biomassza erjesztésekor keletkező melléktermékből készül, ami fontos tápanyagként a talajba kerülve a talajt az úgynevezett klasszikus trágyánál is jobban tudja szerves anyagokkal táplálni, fokozva a terméshozamokat, de nem mellesleg a talaj tulajdonságait is nagymértékben javítja. Mivel az anyagból ammónia szabadul fel, ezért lezárt tárolókban vagy a korábban említett lagúnákban helyezik el a felhasználásig.
A faluba visszatérve ismét egy kedves, élhető, tetszetős település fogadott bennünket, ahol természetesen minden lakó szeretné komfortosan élni az életét, hiszen ehhez mindenkinek joga van, éppen úgy mint a véleménynyilvánításhoz is, ami viszont csak akkor hasznos ha előre viszi a település életét. Az önkormányzat ezen fáradozik, és abban reménykednek, a békés, egymásra figyelő szakmai megoldás hasznosabb lehet mint a kellemtelen hangulatkeltés, ami csak árthat a közösségnek!
szerző és forrás: Bokányi Zsolt / FMH/ feol.hu