A tulajdonos költségére elszállíthatják

2024.09.09. 14:50

Még mindig a bokorban a jobb sorsra érdemes gépkocsi

Mintegy tíz napja a dunaújvárosi Diego áruház melletti bokros területen vesztegel egy kék Ford típusú személygépkocsi. A közterületen magára hagyott járművel kapcsolatban nem hivatalos információnk szerint rendőri intézkedés történt. Tájékoztatást kértünk a Fejér Vármegyei Rendőr – főkapitányságtól az esetről és egyúttal arról is, hogy az ilyen "nem szokványos" területen "parkoló" gépjárművek esetében mi a protokoll, mikor és kinek kell onnan ezt a járművet elszállítania - arra az esetre is kitérve, amennyiben annak tulajdonosa/üzemeltetője a helyszíni intézkedést követően a rendőrség "vendégszeretetét élvezi".

Várkonyi Zsolt

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata arról tájékoztatta lapunkat, hogy a megjelölt jármű közúti közlekedési balesetet szenvedett, amelynek kapcsán a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság eljárást indított. Azt már csak mi tesszük hozzá ezzel kapcsolatban, hogy a személygépkocsi vezetője – a Vasmű út vagy az Építők útja felől érkezve nem mérhette fel a megfelelő sebességet, hiszen a jobb első felnije padkát foghatott, és defektet kapott, így köthetett ki a számunkra szokatlan helyszínen, a bokorban. Az ügy kapcsán őrizetbe vételre vagy a jármű lefoglalására nem került sor, áll a hozzánk eljuttatott válaszlevélben. Arról is tájékoztattak, hogy a jármű elszállítása az üzembentartó felelőssége. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a jármű eltávolításával kapcsolatban a KRESZ 59. § az irányadó.

Fotó: DH

Ez pedig kimondja, hogy: „Azt a hatósági jelzéssel nem rendelkező járművet, amely a közúti forgalomban csak ilyen jelzéssel vehet részt, főútvonalon tilos, mellékútvonalon - közterület-használati engedély nélkül - legfeljebb 10 napig szabad tárolni. Az úton e rendelkezések megszegésével tárolt járművet a rendőrség, a közterület felügyelet, a közút kezelője - a tulajdonos költségére - eltávolíthatja." Információnk szerint – adott esetben – a jármű elszállításáról a közterület felügyeletnek a rendőrséget is értesítenie kell. Mindenesetre szeptember 9-e, hétfő délután a – jobb sorsra érdemes – magára hagyott kék Ford még a bokorban pihent.

Nem hivatalos információnk szerint egy rövid ideig lehetett rajta a tulajdonosnak szóló felszólítás az elszállítással kapcsolatban, de úgy gondoljuk, hogy az eljárás rendjéről a rendszám ismeretében más formában is értesíteni lehet és kell a tulajdonost és/vagy üzemben tartót.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában