Ünnepség

2024.09.08. 15:30

Kopjafa-szentelés a Dunaújvárosi Repülőtéren: Emlékezés az ejtőernyős közösség tagjaira

Szeptember 7-én Kisapostagon ünnepélyes keretek között új helyen szenteltek fel egy kopjafát. A megemlékezésen mintegy hatvan fő tisztelte meg jelenlétével az eseményt.

Duol.hu

Fotó: Kállai Félix / duol.hu

1976. július 15-én baleset következtében elhunyt Görbicz Károly ejtőernyős oktató. Az egykori sporttársak és szemtanúk 2010-ben kopjafát állítottak emlékére a baleset helyszínétől nem messze. 

Fotó: Kállai Félix / duol.hu

A dunaújvárosi ejtőernyős közösség a család kérésének is eleget téve úgy döntött, hogy méltóbb környezetben, a repülőtér bejáratánál, a központi emlékműhöz közelebb helyezik el a felújított kopjafát. Az esemény az ejtőernyős közösség hagyományos éves találkozójának részeként zajlott, amelyet minden évben megtartanak azok tiszteletére, akik ejtőernyős ugrás közben vesztették életüket, valamint azok emlékére is, akik hosszú éveken át sokat tettek a helyi ejtőernyős közösségért és tevékenységükkel biztosították a magas és országosan is elismert szakmai színvonalat.

Az ünnepséget Dr. habil. Pallo József ejtőernyős oktató nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta az emlékezés fontosságát, kiemelve, hogy az ilyen események nemcsak az elhunytak iránti tiszteletet fejezik ki, hanem erősítik a közösség összetartását is. Háláját fejezte ki minden jelenlévőnek, különösen azoknak, akik évről évre támogatják a megemlékezést. Elmondta, hogy a kopjafa állítása nemcsak egy fizikai emlékmű, hanem szimbolikus kapocs a múlt és a jelen között, amely értékteremtő módon összeköti a régi és az új generációkat.

Várai Róbert
Fotó: Kállai Félix/duol.hu

A megszentelés előtt több személy kért szót, köztük a Görbicz-család képviselői, akik köszönetet mondtak a kopjafa áthelyezéséért mindenkinek, akik támogatták és megvalósították kezdeményezésüket. Külön kiemelték Gyöngyösi László tevékenységét, aki önzetlenül megvalósította a munka technikai kivitelezését. Várai Róbert, Baracs polgármestere beszédében az emlékezet erejét emelte ki, amely mindig egy adott helyhez kötődött. Hangsúlyozta, hogy a helyi közösségek és hagyományaik ápolása kulcsfontosságú, és ez az esemény ennek egyik szép példája. Egyúttal köszönetet mondott azoknak, akik a megemlékezést lehetővé tették.

Both Lajos
Fotó: Kállai Félix/duol.hu

Both Lajos, a magyar ejtőernyőzés kiemelkedő alakja, személyes emlékeiről beszélt. Felidézte Görbicz Károly ejtőernyős oktató halálát. Both Lajos, aki aznap baleseti ügyeletes volt, maga vizsgálta ki az esetet. Megosztotta a résztvevőkkel a tragédia részleteit, kiemelve, hogy az emlékezés segít feldolgozni az ilyen veszteségeket, és tanulni kell belőlük a jövőre nézve. Both Lajos, aki egyébként maga is kiváló és elismert pilóta erre az alkalomra az ikonikus HA-ANA lajstromjelet viselő AN-2-es típusú repülőgéppel érkezett a rendezvényre. Ez a repülőgép évtizedeken át meghatározta a magyar ejtőernyőzés technikai hátterét, ejtőernyős generációk sora hajtotta végre ebből a gépből az ugrásait.

Boda József
Fotó: Kállai Félix/duol.hu

Dr. habil. Boda József ny. vezérőrnagy címzetes egyetemi tanár beszédében köszönetet mondott a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége és a szolnoki ejtőernyős katonák nevében a közösség támogatásáért és az emlékezés ápolásáért. Kiemelte, hogy az elmúlt 30 év során számos emlékhely jött létre a szövetség és az önkormányzat együttműködésével, amelyeket már egy kiadványban is megörökítettek. 

Hangsúlyozta az emlékezés jelentőségét, és reményét fejezte ki, hogy a fiatalok is tovább viszik ezt a hagyományt.

Fotó: Kállai Félix / duol.hu

Ezt követően Kovács Dénes ejtőernyős segédoktató a közösség nevében koszorút helyezett el a kopjafán, és néhány szál virággal tisztelegtek Görbicz Károly emlékére.

Kovács István 
Fotó: Kállai Félix/duol.hu

Kovács István parókus atya a kopjafa szentelése előtt beszélt az ejtőernyősök bátorságáról és elhivatottságáról. Hangsúlyozta, hogy a bátorság nemcsak fizikai erő, hanem lelki erény is, amelyet ápolni és továbbadni kell. Imádsággal kérte Isten áldását az új kopjafára, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy továbbra is őrizzék meg az összetartozás szellemét, majd ünnepélyesen felszentelte a felújított kopjafát.

Fotó: Kállai Félix / duol.hu

A résztvevők ezután közös fényképet készítettek az An-2-es repülőgép előtt, amely szimbolikus összekötő kapocs volt a repülős és ejtőernyős múlt és jelen között.

Forrás: Both Lajos facebook oldala

Nagy Attila, Kisapostag polgármestere, mint a repülőtér területének képviselője, sajnos nem tudott részt venni az ünnepségen, de szerkesztőségünknek eljuttatott üzenetében örömét fejezte ki, hogy méltó helyre került a kopjafa. Véleménye szerint az emlékezés és a közösség összetartó ereje állt az ünnep középpontjában, amely egyúttal felhívta a figyelmet a repülős és az ejtőernyős biztonság fontosságára is.

 

A kopjafa szentelés után jó hangulatú, kötetlen baráti beszélgetésre és ebédre került sor, ahol az egykori ejtőernyősök emlékeiket felidézve, az esetleg évtizedek óta nem megszakadt barátságokat újra megerősítve zárták a napot.

 

A csoport továbbra is várja a jelentkezőket a facebook-on: A régi dunaújvárosi ejtőernyős közösség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában