2024.09.17. 10:00
Kisapostag: Áradásra készülve
Egyelőre nem számítanak kitelepítésekre. A Duna partján lévő értékeket, ingóságokat, csónakokat már mentik az emberek.
Két hete itt még pálmafás beach hangulat uralkodott. Most a víz az úr
Fotó: Horváth László
Komoly erőpróba előtt állnak a Duna-menti települések az áradást illetően. Ahogy az ország több folyó-parti településén, úgy a városkörnyékén érintett községekben is készülnek az áradás okozta vészhelyzet kezelésén. Kisapostagon jártunk hétfő délután, érdeklődni és megnézni, hogyan állnak a védekezéssel, a felkészüléssel. Kérdéseinkre Nagy Attila polgármester válaszolt.
- Rendkívüli a helyzet Kisapostagon is. Volt már a települést érintő nagy árvíz, melyből lehetett tapasztalatot meríteni. Most mi a legfontosabb tennivaló?
- 2013-ban volt utoljára nagy árvizünk. Akkor 755 mm-nél állt meg a Duna szintje a dunaújvárosi vízmérce alapján. A mostani előrejelzések szerint hasonló vízmagasságot várhatunk. Mindezeket figyelembe véve tartottunk bejárást a területen, ahol látszódik az, hogy ismét nagy vízre kell számítanunk. Nagy valószínűséggel a Duna-parti Panoráma út Duna felé eső ingatlanjainak nagy részét majd érinti. A helyzet mérlegelésével igyekszünk döntéseket hozni a védekezés szempontjából, hiszen ezen a területen negyven fő lakik. Meg kell oldanunk és le kell egyeztetni velük a lehetőségeket és ennek tükrében a keddi napon előkészülünk a védekezésre.
- Számítotok arra, hogy költöztetni szükséges embereket?
- Reményeink szerint nem, de ezt majd az idő fogja eldönteni. Még nem tudjuk pontosan. Jelenlegi információnk szerint úgy néz ki, hogy jó idő lesz, azonban ez egyik pillanatról változhat annak tekintetében, hogy a víz miként viselkedik. Ehhez igazítjuk mindig a felelős döntéseket.
- Lehetséges, hogy valamennyire megnyúlik az ár szintje, mire ideér?
Nagyon sok a bizonytalanság. Az előrejelzések szerint szombat, illetve vasárnap érhet Kisapostag térségébe az árhullám tetőzése. Ebben a pillanatban még jósolni is nehéz.
- Tehát felkészültetek, van már tapasztalat?
- Így van. Illetve jönnek a tapasztalt szakemberek, akik 2013-ban már bizonyítottak. Ők ismerik a területet és segítik a munkát, hogy meg tudjuk óvni az értékeket és az emberek életét.
Hétfőn délutánra már alaposan megváltozott a Bárka vendéglő környezete. Ahol két hete még igencsak kilátszottak a folyómeder kövei és a sóderpadok, ott most a víz az úr. Pálmafás ligetek helyett a fák között a piszkos, hordalékos áradás látható. A stég is lassan kiürül. Sokan már jó előre kiemelték csónakjaikat, vízi eszközeiket. A vendéglőben is összepakoltak és biztonságosabb helyre menekítették a mozdítható értékeket. Távozóban az ajtófélfánál még megmutatták a közel egyméteres jelet, meddig is ért 2013-ban a Duna. Reménykednek, hogy most talán nem lesz ekkora.