Cserna Gábor: Egy jelvénnyel kezdődött

Cserna Gábor kilenc éven keresztül volt Dunaújváros polgármestere, előtte a Fidesz egyik helyi alapítója, a közelmúltig a helyi szervezet elnöke, rövid ideig országgyűlési képviselő, és most az utolsó öt esztendőben önkormányzati képviselő volt. Most októbertől már képviselő sem lesz. Hivatalos közéleti szerepvállalása most véget ér. Visszaemlékezésre, múltidézésre, kényelmetlen és kedves történetek felidézésére, néhány kérdés tisztázására kértük fel. Tettük ezt azért, mert most már nincs és nem lehet semmilyen felhangja azoknak, amit mond. Beszélgetésünket több részben tesszük közzé.

Hogy kezdődött Dunaújvárosban a Fidesz?

Érettségi után, dr. Deák Mária történelem tanárnőm unszolására Pécsre, az akkori Janus Pannonius Tudományegyetem orosz - történelem szakára jelentkeztem. Nem vettek fel. Mondta apám, hogy majd jövőre megpróbálom, de addig is kezdjek magammal valamit. Így elkerültem Perkátára, azóta már a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában tanítani képesítés nélküli tanárként.

Kora ősz vége, október volt, amikor leszálltam a Szórád Márton úti megállónál a buszról. Akkor jött szembe egy volt gimis évfolyamtársam, Kustra Péter. Hosszú farmeringet viselt, és volt rajta egy jelvény, amelyre az volt ráírva, hogy Fidesz. Ez volt egyébként a Fidesz első pártlogója. Kicsit narancssárga, kicsit barnás, zöldes, őszi színekben simuló embléma. Mondom, Péter, ez micsoda? Erre ő, hogy mennyi időd van? Mondom beszélgessünk, üljünk be a bisztróba!

Életemben akkor mentem először kocsmába. Meleg volt, kint söröztünk a teraszon. És Péter elmondta, hogy ez a Fiatal Demokraták Szövetsége, pár hete alakultak, és Deutsch Tamás… Megkérdeztem, hogy ki az a Deutsch Tamás? Magyarázta nekem, hogy ott kint tüntetett Prágában, meg elvitték a rendőrök. Mondom, ez engem érdekel. A történet teljességhez hozzá kell tenni, hogy volt ebben egy kis dafke is, mert ugye, édesapám az óragyár függetlenített párttitkára volt, Isten nyugosztalja. Ezért is mondtam Kustra Petinek, hogy ez engem érdekel.

– Mi történt?

- Alakuló ülésre ugyan nem tudtam elmenni, de mivel az alakuló ülést igazából nem sokan vették komolyan, tehát így nagyjából mondhatom, hogy alapító tag vagyok. És amire büszke vagyok, hogy a tagkártya-számom a Fidesznél sok mindent igazol. Nekem van olyan, hogy 0062, ez a négy számjegy ugyanis arra utal, hogy az első 100-ban vagyok, tehát Dunaújvárosban az első kettő-háromban. De a teljességhez hozzátartozik, hogy az alapítók között ott volt Antal Lajos barátom, tanár úr és egykori képviselőtársam, dr. Ragó Pál is, aki az alpolgármesterem is lett később. És részese volt szegény Istenes Rezső is, a Fidesz első irodavezetője. Rezső, olyan volt, mint a mi 007-es James Bond ügynökünk. Róla egy sztori, ha belefér az interjúba. Egyszer elmesélte, hogy a Napsugár presszóban igazoltatták a rendőrök. Pontosabban a jelenleg Rajta Újváros a színekben a képviselő Motyovszki Mátyás édesapja. Rezső allergiás volt, és tüsszögött. Erre odamentek hozzá a gumibotos rendőrök, és megkérdezték tőle, hogy mikor hagyja már abba. És Rezső közölte, hogy '56-ig meg sem állok. Saját elmondása alapján az ötvenhatodik tüsszentés, meg vagy száz darab egyrétegű papírzsebkendő elhasználása után valóban befejezte. Ez a történet nagyon tetszett mindannyiunknak. A Fidesznek készült évkönyve a tizedik, meg a huszadik évfordulóra, és mindegyikben hátul a függelékben személyesen szereplek Fejér megyénél, Dunaújvárosnál.

– Otthon mit szóltak a Fidesz-tagsághoz?

– Érdekes, mert így sose került szóba, csak megkérdezték, hogy hol vagyok, de elfogadták.

– Tehát édesapád sosem akar meggyőzni, hogy rosszul látod a világot?

– Nem.

– Miért nem?

- Nem tudom, miért nem. Mert valószínűleg változtak az idők, akkora már megalakult helyben is Kovács Pállal, Kovács Pálné Katikával, Trencsényiné Berzai Zsuzsa volt osztályfőnökömmel és Pásztor Bertalan tanár úrral az MSZMP helyi reformszárnya, ekkor már '89-ről beszélünk, s valószínűleg édesapám is mér addigra ebbe az irányba orientálódott.

– Ő is látta, hogy valami megváltozott.

– Valószínűleg nem tartott engem annyira érettnek arra, hogy otthon velem erről beszéljen, de soha nem tiltakozott. Azt ugyan nem értette, amikor rám nyit, miért kapcsolom ki gyorsan a rádiót.

– Mit hallgattál?

– Szabad Európát és Washington Hangját. Mindig recsegősen tudtam csak behozni, és egyszer akadt csak ki édesapám, amikor kirohantam egy szombati napon, soha nem felejtem el,mert Pozsgay Imrét lehetett hallani élő egyenesben valamelyik adón. Kirohantam és azt kiabáltam, hogy apám, népfelkelés volt. Akkor apám nagyon ordított, hogy egyrészt vendégeink lesznek, takarodjak be a szobámba, és vegyem tudomásul, hogy ’56 ellenforradalom volt. Nem, mondom, népfelkelés. Most mondta a hazafi. Azt kérdezte,hogy ki mondta? Gyere csak vissza! Mondom, nem megyek vissza, vendégeitek lesznek. De Pozsgay Imre! Pozsgay a hazafias Népfront, országos vezetője. Erre apám teljesen ledöbbent.

Egyébként csak mintegy zárójelben, az MDF helyi szervezete pedig a moziban alakult meg pont a Hazafias Népfront helyiségében, Czakó Imre tanár úr vezetésével. Úgyhogy innen indult az én politikai pályafutásom.

Életpálya: minden és semmi

– Mit jelentett neked akkor a Fidesz?

– Fiatalságot, energiát, motiváltságot, iránymutatást, sok mindent. Azt akkor még nem tudtam, hogy egy közéleti szerep felé vezető útnak az elindító lépése volt.

– Tudtad is, hogy miről szól?

– Nem. Csak valami mást akartam Nem értette az osztályfőnököm, Isten nyugosztalja, a Dunaújváros posztumusz díjas tanár, Trencsényiné Berzai Zsuzsanna, hogy miért nem lépek be még negyedikben sem a KISZ-be. Mondtam, tanárnő még mindig egy másik, nem kommunista ifjúsági szervezetben képzelem a helyem. Ez még a Kustra Péter-féle Fidesz-jelvény előtti találkozás előtt volt. Visszatérve mást adott nekem a kezdetekkor, mást jelent most egy polgármesteri vereség után öt évvel. Nyilván változtam én is, sokat tanultam, tapasztaltam, talán bölcsebb lettem. Nyilván a kor előrehaladtával ma már jobban meg tudom ítélni az embereket, mint mondjuk az akkori naiv Cserna Gábor a rendszerváltás első vagy második ciklusában.

– Mit adott neked a Fidesz?

- Ez gyakorlatilag az első és egyetlen nehéz kérdés. Mindent meg semmit. Mindent, elsősorban életpályát. Tehát a 0062-es számmal, alapítóként gyakorlatilag mindent. És mégis, ha privát életemet nézem, akkor sajnos az életem erre is ment rá. Aztán ma már nyilvánvaló, ahogy az ember az ötvenes éveit tapossa, hogy ma már egy csomó mindent másképp csinálna.

- Nem volt, hogy megbántad?

– Sohasem.

– Biztos?

– Soha. Legfeljebb azt a részét igen, hogy a családi életem nem alakult sikeresen. Tehát, igen... szerettem volna, és valószínűleg nem lettem volna rossz apuka.

– Melyik az a korszak, amire a legszívesebben gondolsz? A kezdetek?

- Nem. Bár az egy ilyen nagyon romantikus időszak volt, úgymond sok jó bulival. Innen is egy történet. A közgyűlésben szemben ülő politikai ellenfél egyik vezéregyénisége Szekeres György alpolgármester úr - Isten nyugosztalja - mindig elmondta ott élő egyenesben a kamerába, hogy beszéljetek, gyerekek! Dorkota képviselőtársam meg mindig elmondta, hogy beszélünk is a jegyzőkönyvnek, amelyek majd egyszer előkerülnek. Gyuri bácsi, így hívtuk az alpolgármestert, mindig bólintott egy nagyot, hogy sose kerülnek elő ezek a jegyzőkönyvek. Húsz év, azaz míg a világ, mindig mi maradunk. Aztán az MSZP-frakcióból valaki, akit most nem neveznék meg, mindig odajött, hogy tegyétek, tegyétek, tegyétek, mert egyszer úgyis ti jöttök.

Mondtuk a véleményünket, és eljött az igazság pillanata egyszer. Mi is többségbe kerültünk...

– Az neked boldogság volt?

– Igen. Egyfajta elégtétel is volt.

Azok a régi közgyűlések

Még az ellenzéki korszakunkból egy kis színes sztori, amely dr. Kálmán András polgármester úr idejében történt...

– Úgy beszélsz róla, hogy csak ellenfél volt, de nem ellenség...

– Valóban, ellenfél volt, de nem ellenség. Akkor másként működött a politika, mint napjainkban. Akkor kiszámíthatóak voltak a dolgok, és pontosan tudtuk, hogy mit várunk el, várhatunk el a másik oldaltól. Kálmán doki ( az MSZP polgármestere) egy intelligens, felkészült, baloldali politikus volt. Közgyűlést tartott, amelynek napirendjei közé tartozott az úgynevezett Vikárius-jelentés, amely a dunaújvárosi köznevelési intézményrendszert átvilágította, amelynek egyik eleme intézményi összevonások és megszüntetések voltak. Az ominózus közgyűlésen az volt a feladatom, hogy próbáljak meg minél hosszabban érvelni…

– Tehát egyfajta obstrukció volt.

- Mondhatnánk obstrukciónak, ráadásul tudtuk, hogy sürgős lenne nekik időben befejezni a közgyűlést, mert fontos elvtársat várt a helyi MSZP a Bartók színházban 17 órára, még pedig Schalkhammer Antalt. Schalkhammer Antal volt MSZP-s országgyűlési képviselő, és a Bányász Szakszervezet vezetője volt, akit fogadni kellett volna. Hát én mindent megtettem , hogy ez ne sikerüljön a 3 óra 42 perces beszédemmel.

Szekeres alpolgármester úr, amikor befejeztem az első etapot, akkor nyomott egy ügyrendit, de mivel nem kapta meg az engedélyt Kálmán Andrástól, bekiabált, hogy kávészünet.

És akkor mondtam, alpolgármester úr, ha unja, menjen ki kávézni, most az óvodai rendszerről áttérnék az általános iskolai rendszerre, és engedje meg, hogy picivel hosszabb legyek, mint az előbb. Persze erre két napig készültem, raktam össze az anyagokat, akkor működő, nyilván nem nevesített intézményvezetők segítettek az elemzésekben, táblázatokkal, mindenben. A közgyűlést akkor közvetítette a helyi tévé, és nézték is a dunaújvárosiak. A beszédem nemcsak rizsa volt, hanem tele sok-sok ténnyel. És amikor kimentem a 3 óra 42 perc után, mert nekem is voltak bizonyos szükségleteim, akkor ott kint álltak nénik, bácsik, fiatalok, férfiak, nők és tapsoltak.

– Tényleg?

– Ők nem képviselők, párttagok voltak, hanem városlakók. Ez már a 1998-2002 közötti időszak volt, Kálmán doki első ciklusa. Akkor jöttem rá, hogy megéri csinálni. És a leendő kabinetvezetőm, Friedrichné Pethő Ilona is akkor csatlakozott hozzám. Mindig is barát volt, mindig is velem volt politikailag, de akkor lett a segítőm és a szövetségesem.

Győzelem után és a Néma Levente

 – Annak idején, amikor győztetek, alpolgármester lettél.

– Akkor amolyan felemás volt a győzelmünk. A polgármester dr. Kálmán András volt, de a közgyűlési többségünk meglett. Hárman voltunk alpolgármesterek: Pintér Attila MSZP, Dorkota Lajos és jómagam a Fidesz részéről. Akkor láttam meg igazán a hivatal világát. Nagyon tetszett nekem, ahogy Pintér Attila időnként helyettesíthette a polgármestert, s nagyon hatékonyan és gyorsan vezette a döntéshozatalt. 

– Ha már ennél tartunk, polgármester akartál lenni?

– Mindig is az szerettem volna lenni! Ez szerintem onnan datálódik, hogy a rendszerváltást követő első önkormányzati helyhatósági választást megelőzően, dr. Virág Rudolf, az akkori tanács VB-titkár összehívta a pártokat. Az első egyeztetés arról szólt, hogy aznap halt meg Kádár János, az MSZMP KB főtitkára. És el kellett döntenünk, hogy tisztelgésül felálljunk-e vagy ne álljunk fel. Elindult egy pártegyeztetés, és akkor ez ott fönt volt Varga Lajos tanácselnök irodájában. Ez egyébként utána a mindenkori regnáló polgármester irodája lett, titkársággal, városmakettel a tárgyalóban, teakonyhával és tanácselnök-helyettesi, később alpolgármesteri szobákka. Izgalmas volt az egész megbeszélés, s az ember közben belegondolt, milyen lehet ezekben a szobákban dolgozni. De erre még várnom kellett. Aztán a Jóisten úgy adta, és persze a tisztelt választók a szavazatukkal, hogy parlamenti képviselő lettem. Parlamenti képviselőként úgy gúnyoltak, hogy a Néma Levente.

– Bántott?

– Nem. Nekem meggyőződésem, hogy nem attól jó parlamenti képviselő valaki, hogy hány százszor szól hozzá. Senki sem hiszi el azt, hogy az ülésteremben születnek a döntések. Az előtte való lobbimunka az sokkal fontosabb. Ezek a hozzászólások csupán a választóknak szólnak.

– Emlékszem arra, hogy a csapatod felajánlotta neked, hogy ír neked írásbeli kérdéseket és hasonlókat, de te nem mentél bele.

– Nem. Én ezeket képmutatásnak tartottam volna. De én inkább vállaltam a gúnyolódásokat, mint hogy a nyilvánvaló képmutatásokba belemenjek.

    (Folytatjuk.)