Adományokat osztanak a rászorulóknak mindennap

A Béke városrészben a Lajos király körúti földszinti helyiség előtt minden délelőtt 10 óra fele már várakoznak. Szépen, beszélgetve várják a nyitást. Egyesével lépnek be az ajtón. Egy-egy ember tíz percnél többet nem tartózkodhat bent, hogy a következő is sorra kerülhessen. Ez alatt az idő alatt kap élelmiszert, s ha akar válogathat a használati tárgyak és a ruhaneműk között. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dunaújvárosi Csoportjának adományosztó helyiségében jártunk. Éppen két hölgy fogadja a rászorulókat, egyikük Jutka néni a nyilvántartást vezeti, Anci pedig osztja az élelmiszert. 

Hány éve csinálod ezt?

– Folyamatosan hat. Anyukám dolgozott , dolgozik a Máltainak, én is követtem őt.

De közben van munkád és családod is van.

– Igen.

Hogyan fér ez bele az idődbe?

– Nehezen, de belefér. Ma például kétszer jöttem, mert csütörtökön kétszer vagyunk nyitva. Azért vagyunk délután is nyitva, mert aki nem ér rá délelőtt, annak is legyen legalább egy héten egyszer esélye arra, hogy ő is tudjon kaját vinni, vagy ruhát vinni, vagy játékokat a gyereknek, cipellőt. A két nyitás között elintéztem a dolgaimat, azután haza mentem egy kicsit fölfrissülni, és jöttem vissza.

Szeretsz adni?

– Persze, én a sajátomból is szoktam, hogyha van.

Milyen emberek jönnek ide?

– Hát a legtöbb az rászoruló, de azért akad olyan is, amelyik nem teljesen, meg el is mehetne dolgozni, életerős emberek, de mi ezt nem szabhatjuk meg. Aki idejön azt, ki kell szolgálnunk.

A fenti beszélgetést Márton Józsefnéval, Ancival folytattam a Máltai Szeretetszolgálat Béke városrészi helyiségében, ahol minden nap élelmiszereket és ruhákat osztanak a rászorulóknak.

Délelőtt érkezik meg körútjáról megérkezik a máltaisok autója. Ahogy azt Mudra József a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjának vezetője elmondta, Ancihoz hasonlóan tizenheten vannak önkéntesek, akik társadalmi munkában élelmet, ruhát, adományokat gyűjtenek és osztanak, de csupán csak négyen-öten vannak olyanok, akikre rendszeresen, szinte minden nap tudnak számítani. Ez persze a minden napos munkához képest nagyon kevés. Természetesen vannak olyanok is, akik nem tudnak rendszeresen munkát végezni, de egy-egy kampányba – ilyen a karácsonyi, vagy most az iskolakezdési – bekapcsolódnak. De az biztos, hogy egyre nehezebb embereket rávenni arra, hogy idejükből és munkájukból másoknak adjanak.

– Nem egyszerű a munka. Van, hogy minősíthetetlen állapotban jönnek ide, vannak, akik esetleg átkozódnak, italosok, vagy összevesznek egymással. De egyszer valaki vett egy képeslapot, s mindenki aláírta köszönetül, aki a sorban állt, jól esett – meséli Anci.

Ahogy láttam, azért igyekeztek úgy elosztani mindent, hogy azoknak is jusson, akik a sor végén állnak.

– Igen. Oda kell figyelni, hogy aki később jön annak is jusson valami. Meg arra is, hogyha kisgyerekkel van, akkor legyen zöldség és gyümölcs, gyerekjáték, vagy ha kell bébi tápszer. Nyitáskor mindig megnézem a sorban állókat, s akkor már be tudom osztani, ha kell a mennyiségeket. 

A belépővel Anci és Jutka néni megbeszéli, hogy mire van szüksége, s pakolják össze. Kesztyűvel nyúlnak az élelmiszerhez, nem engedik, hogy önkiszolgáló legyen, hiszen vannak, akik előtte éppen a kukákat turkálták, nem lenne jó, ha a kifliket és a kenyereket összetapogatnák. Akinek ruhanemű is kell, azoknak van 10 percük, hogy válogassanak a ruhaneműk között. 

Nézem az adományért sorban állókat. Nagymama unokájával visszafogottan válogat. A kislány csendes, nem kér, nem beszél, nem követelődzik. Munkás ruhában jön egy fiatalember. Megkapja a kenyeret, egy csomag szeletelt szalámit, pár zöldséget, némán továbbáll. Nagyhangú idősebb hölgy jön, hogy-hogy az egyik gyereke volt már itt, kérdez Ancinak vissza. Nem is tudja… Nem is sejtette, tereli el a beszélgetést, még ezt is azt is megnézi, rá kell szólni, hogy lejárt a válogatásra szánt idő, jönne a következő. Mindenki aláírja a papírt, adminisztrálni kell, hogy hány főre viszik ételt, hogy hívják és hol lakik, aki adományért állt sorba. Adminisztráció, de kell vezetni, szükséges az elszámolás a boltoknak is.

Nem dobnak ki élelmiszert

– A lejárathoz közeli élelmiszerek adományozását kormányrendelet írja elő tavaly óta – magyarázza Mudra József. – Ez megkönnyíti a munkánkat, hiszen sajnos egyre kevesebb a magánadakozó. Sőt vannak olyanok is, akik olyan állapotú ruhákat, használati tárgyakat akarnak felajánlani, amelyet nem vagyunk hajlandóak odaadni másoknak. Vannak , akik az adományozást összekevernék a lomeltakarítással. Kizárólag ruhákkal, használati tárgyakkal foglalkozunk, bútor felajánlásban csak közvetíteni tudunk, se emberünk nincs a szállításra, se kapacitásunk nincs a raktározásra. A Máltai Szeretetszolgálat révén szerződésünk van itt helyben az Intersparral, a Pennyvel, a Tescoval, ahonnan minden nap kapunk szavatosság lejárat közeli zöldséget, gyümölcsöt, pékárut, csomagolt szalámikat. Hol többet, hol kevesebbet, teljesen kiszámíthatatlan. Van olyan, hogy egy héten 1,5 tonna máskor 3 tonna élelmiszert kapunk. Van, hogy be kell osztanunk a sorban állóknak, van, hogy bőségesen jut mindenkinek mindenből.

Mi történik a maradékkal?

– Ha marad, akkor odaadjuk a hajléktalan szálló vagy a családok átmeneti otthonának lakóinak. Célunk az, hogy élelmiszer ne maradjon meg. 

Anci mesél arról, hogy nagyon sokféle ember jár ide. A többségnek nagyon nagy segítség az itt kapott élelmiszer, ruha, háztartási eszköz. Vannak azonban itt is olyanok, akik megpróbálnának üzletelni vele, s vinnének mindent, amit utána árulnak a buszmegállóban. Vannak, akik elkérik, majd meggondolják és kidobják a kenyeret is szomszéd kukában. Ők azért vannak, hogy ez ne forduljon elő.

Mi a legnehezebb ebben a munkában?

– Az emelés. A pakolás, az emelés, a zsákolás, a derekam odavan, meg a lapockám is. Másfél évig nem bírtam a bal kezem mozgatni. Ha kettőkor nyitunk, én egy órakor már itt vagyok, vagy anyu van itt, vagy aki éppen ráér, kiválogatjuk a zöldségeket, ha van olyan, ami már rothad, azokat kidobjuk, hűtőbe tesszük a felvágottat, arra is figyelünk, hogy nehogy romlott árut adjunk ki. Összehajtogatjuk a ruhákat. Amíg jönnek, addig nyitva vagyunk . Az adományosztás végén pedig felmosunk, összetakarítunk, hogy a másnapi nyitásra minden rendben legyen. 

Bírod?

– Bírom.

Látom, itt vannak olyanok is, akikkel egészen közeli kapcsolatba kerültél. Az előbb az itt raktározott, tárolt holmijaikért jött például egy ukrán család. Nagyon nagy szeretettel beszéltetek egymással.

– Igen.

Őket hogy ismerted meg?

– A munkahelyemről, a menekült szállón dolgoztam. Nagyon megkedveltem az elmúlt évek alatt őket, nagyon rendes emberek, amikor nem volt még meg az új helyük és a munkahelyük, mi anyuval odaadtuk nekik a saját lakásunkat, hogy legyen hol aludniuk két éjszakára, de most már van munkájuk és lakhatásuk is Debrecenben. Most viszik oda a holmijaikat. 

Mit csinálsz, hogyha valaki részegen jönne be?

– Nem engedem be. Összerakom neki az ennivalót és kiadom neki.

Sok a szegény ember?

– Hát elég sokan, de van, aki rá is játszik, de ezt mi nem tudjuk kiszűrni, meg nem is az a dolgom. Nekem az a dolgom, hogy hozzák, kiosszuk, fölírjuk, hogy segíteni tudjunk azoknak, akiknek szükségük van rá. Ő velük kell foglalkoznunk.