Sterczer Hilda

2024.07.10. 14:00

A nézőtérről a Himalájára - első rész

Az első pillanatban elragadta a fantáziámat egy előadás beharangozója. Sterczer Hilda az expedíciós hegymászás és a Himalája világába ígért bepillantást. Történeteivel abba a veszedelmes, fagyos, de gyönyörű helyre vitt el bennünket egy szó szerinti álomutazásra. Az elragadó kétgyermekes édesanya, a világklasszis hegymászó, aki férjével Erős Zsolttal a világ ötödik legmagasabb csúcsát is megjárta, jelenleg pedig a Hópárduc Alapítvány vezetője, a szívünkbe záratta magát. A vele készült interjúból idézek. Ez itt az elő rész.

Balogh Tamás

Az előadáson.

Fotó: Balogh Tamás

Nem csináltál kedvet nekünk a hegymászáshoz! Ezt az egyik néző mondta neked a program végi fotózkodásnál. Egyáltalán a célod volt?

- Általában ezt szokták mondani, de igazából nem is az a célom. Bár olyan szép képeket mutogatok arról a világról, hogy titokban reménykedek, hogy ugyanazokat a vágyakat ébreszti a nézőkben, amik bennem megszülettek tőle. Persze megtudom érteni, hogy a legtöbb embernek ez a fagyos világ a szépsége ellenére sem lesz az álmai netovábbja. 

Az utolsó méterek a Makalu csúcsára Sterczer Hilda szemszögéből
Fotó: Sterczer Hilda és Csupa Spot.hu

Elcsíptem az egyik mondatodat, miszerint te már az óvodában is inkább a fiúkkal verekedtél, mint a kislányokkal és az előadásodat is végig ficánkoltad. Nem vagy egy átlagos teremtés!

- Így van! Már az oviban is inkább a fiúkkal mértem össze az erőmet, mert az mégiscsak egy vagányabb dolog. Ma már tudom, hogy egy enyhe hiperaktivitásom van, és ezért nem tudok egy helyben megállni. A hegymászás azért is vonzó a számomra, mert itt nincs női szakág, ugyanolyan keményen kell helytállniuk, mert a feladatok is ugyanazok.

Van olyan, hogy valaki odalép hozzád és azt mondja: „Figyelj Bébi! Adjál tíz kilogrammnyi cuccot a csomagodból, majd én viszem!”?

- Mondjuk úgy röviden, hogy nincs ilyen. Elvileg, hivatalosan, mielőtt elindulunk, megbeszéljük, hogy ki mit visz és normál esetben egyenlően elosztjuk a súlyokat. Azért vannak férfiak, akik képesek ezzel trükközni. Volt olyan, hogy az egyik tábornál egy fiú megfogta a csomagomat, és azt mondta „szerintem életveszélyes egy ilyen nehéz cuccal mászni”. Arra gondoltam, hogy „akkor nem értem, hogy akkor te miért nem többet viszel”?! A lovagiasság már nem az élet része ebben a magasságban.

Az agyi működés a csúcsokon

- Igazából már ötezer méteren nem teljesen jól működik az agyunk, de nyolcezernél már abszolút megáll a komputerünk. Annál a magasságnál már nem tudsz két egyjegyű számot összeadni…

Szeretem az ott zajló expedíciókat feldolgozó dokumentum filmeket. Azokban a legtöbbször látni egy az alaptáborban elvadult képpel ordító férfit, aki a rádióján megpróbálja a csúcs közelében lévőket rávenni valamire.

- Valóban nagyon sokan próbálják meg feldolgozni a hegymászást. A játékfilmek blőd jeleneteit hagyjuk is, amikor például a hegymászók futnak a csúcs közelében… Ötezer méternél már nem lehet. Kipróbáltam, mert volt egy olyan elborulásom, hogy odafutok a sátorhoz. És arra sem lehet rávenni valakit az alaptáborból, hogy fönn, hét-nyolcezer méteren valamit hajtson végre, vagy ne tegye azt! Ezt például a mi expedícióvezetőnk Kollár Lajos is tudta, amikor a Maklu megmászásánál bejelentkeztem, hogy itt vagyok az elő csúcson és leültem. Akkor ő azt mondta, hogy persze, nyugodtan. Butaság is lett volna neki azt mondani, hogy menjél tovább, nem lehetsz te olyan messze, a Zsolttól. Az alaptáborból senki nem avatkozik bele abba, hogy ki meddig menjen. Ezért volt az, hogy a Zsoltot sem próbálta lebeszélni az alaptábori ember, hogy menjen tovább, mert aki nincs, ott nem tudhatja, hogy mi zajlik a hegymászóban és milyen körülmények vannak odafenn.

A közönség 
Fotó: Balogh Tamás

Voltál úgy, hogy a félelem állított meg?

- Igazából a legfélelmetesebb helyzet nem is a csúcs közelében volt. Amikor Broad Pea-nél az egyesből az alaptábor felé tartottunk, ott konkrétan halálfélelmem volt. A fix kötél, amin biztonságosan letudnánk ereszkedni, be volt fagyva. Csak egy jégcsákány volt nálam, viszont ötven kiló a hátamon, mert akkor még plusz egy sátrat lehoztunk. Olyan meredek hegyoldalon kellett lemászni, ahol minden lépére nagyon oda kellett figyelni. Egy rossz bokarezdüléssel én már nem itt lennék. Az a fél óra mászás nagyon-nagyon idegtépő volt. 

Neked egy komoly segítséged volt a mászáshoz, a férjed, Zsolt, aki a mentorod is volt. Mi van, ha valaki legközelebb le akarja cserélni a magáét?

- Nem annyira javasolom, hogy elindulj a „Bécivel”. Nem régiben keresett meg egy anyuka, hogy a fia, aki soha nem volt magas hegyen, tehát az Alpokban sem, elsőként a Mont Blanc-ot akarja megmászni! Ráadásul egy olyan emberrel, akivel eddig még sohasem találkozott. Azt mondtam, hogy ebből egy is elég ahhoz, hogy végzetes legyen. A kettő együtt pedig a tuti kombója annak, hogy legalább az egyikük pórul járjon. Azt javasolom, hogy mindenki képzett hegyi vezetővel tegye meg az első lépéseket és lehetőleg ne egy vadidegen „Bécivel”! Nem vagyunk őrültek! Pontosan tisztában voltam én is és a többiek is, hogy mire vállalkoztunk, amikor belevágtunk a nagy mászásokba. Tudtuk, hogy bármikor előfordulhat olyan szituáció, ami végzetessé válhat. Gyakran vádolják a magashegyi hegymászókat, hogy nem szeretnek élni. Ez nem így van. Mentalhigénét tanultam és nagyon érdekes volt szembesülni azzal, hogy a rákos betegek mit élnek át, amikor megkapják a róla szóló diagnózist. Hirtelen felértékelődik az életük. Megvilágosodik, hogy mit is kéne tenni, vagy nem tenni. Ugyanezt éljük át mi is. Amikor elhatároztam, hogy elmegyek egy expedícióra, attól kezdve kiélesedtek az érzékeim. Amikor hazaérünk boldogok vagyunk a gyönyörű őszi napsütésben és kit érdekel, hogy hosszú a sor a Tesco-ban?

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában