Ballagás a pagonyból

2024.06.13. 07:00

Útravalóul varázstárgyakat és szeretet kaptak az iskolába készülő kulcsi óvodások

Június 7-én délután ünnepi hangulat uralkodott a kulcsi Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde udvarán, ahol a kis óvodások ballagási ünnepségére gyűltek össze a szülők, nagyszülők, és rokonok. Idén harminchárom kisgyerek hagyta el az óvodát, de harminchatan jelentkeztek a következő nevelési évre.

Török Tímea

Az esemény nemcsak a gyermekek, hanem az egész közösség számára is mérföldkő volt, amelyet mindenki meghatottan élt meg. Az ünnepséget az intézményvezető, Rendné Pocsai Izabella nyitotta meg, majd a ballagók -eddigihez képest- újszerű és mókás műsorát nézhették meg az érdeklődök, amely ötletgazdája Farkas Istvánné (Ica óvó néni) volt.

Fotó: Bak Tibor

Rendné Pocsai Izabella szívhez szóló beszédével köszöntötte a jelenlévőket: "Kedves Szülők, Nagyszülők, Kollégák, kedves megjelent vendégeink és legfontosabbak: kedves ballagó óvodásaink! Ma egy különleges napot ünneplünk, hiszen elérkezett az óvodai ballagás ideje. Ez az esemény nemcsak a gyerekek számára jelent mérföldkövet, hanem mindannyiunk számára is, akik részt vettünk ebben a csodálatos utazásban."

Az igazgatónő hálás szavakkal köszönte meg a fenntartó önkormányzat és a Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület támogatását, amely lehetővé tette, hogy az óvoda olyan biztonságos és inspiráló környezetet biztosítson a gyermekeknek, ahol fejlődhettek és tanulhattak.

A beszédben külön kiemelte a szülők és az óvoda dolgozóinak áldozatos munkáját, akik együttműködve biztosították a gyermekek boldog és biztonságos mindennapjait. "Kedves szülők: köszönjük, hogy ránk bízták legdrágább kincsüket! Tudjuk, hogy nem mindig volt könnyű, de igyekeztünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy gyermekeik boldog és biztonságos környezetben nőjenek fel."

Fotók: Bak Tibor

A gyerekek számára is megható pillanat volt, amikor a gyerkőcök által Zizi néninek becézett vezető a "Titoktündér" című könyvből idézett, amelynek meséi és tanulságai különösen közel álltak az óvodások szívéhez. "Ahogy végignézek rajtatok, látom bennetek azt a rengeteg tehetséget, kíváncsiságot és szeretetet, amit ebben az óvodában osztottatok meg velünk és egymással."

A gyerekek kis batyujukban jelképes varázstárgyakat kaptak: varázstükröt, varázskavicsot, varázslabdát, varázsceruzát és békítőport, amelyek mind-mind segítik őket az iskolai kalandok során. "Ahogy Titoktündér minden nap újabb és újabb titkokat fedett fel, úgy mi is nap mint nap tanultunk valami újat tőletek. Az a rengeteg nevetés, amit együtt éltünk át, az a sok-sok színes mese, amit együtt olvastunk, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy most ilyen büszkén állhatunk itt."

Fotó: Bak Tibor

Az óvónők is könnyekkel küszködve búcsúztak el kis védenceiktől, megemlítve a sok közös játékot, mesélést és nevetést, amelyek örökre emlékezetesek maradnak. A Nyuszi csoportot Szilvi néni, Anikó néni, Marcsi néni és Berni néni, a Füles csoportot Ica néni, Lídia néni, Dóri néni és Korinna néni, a Micimackó csoportot Timi néni, Hugi óvónéni, Anita néni, Dóri néni és Fruzsi, míg a Tigris csoportot Anita néni, Ildikó néni, Jutka néni és Anikó néni vezették az óvodás évek alatt.

A kisgyerekek elindultak az iskolába, de szívükben mindig megőrzik az óvodában szerzett emlékeket és barátságokat. Rendné Pocsai Izabella záró szavai mindenkit megérintettek: "Kedves gyerekek, kívánom nektek, hogy legyetek mindig kíváncsiak, fedezzétek fel a világot, és soha ne felejtsétek el, hogy mennyire szeretünk titeket. Sok sikert kívánunk nektek az iskolában és az élet minden területén!"

Az ünnepség végén minden jelenlévő egyetértett abban, hogy a Százholdas Pagony Óvoda és Bölcsőde ballagási ünnepsége valóban varázslatos nap volt, amelyet örökre a szívükben őriznek majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában