Jöhet az aratás!

2024.06.16. 11:30

Emelkedtek az árak, szebb jövőkép

A tavasz változékony időjárást hozott hazánkban. Voltak hideg napok, aszályos időszak és csapadékban gazdag is.

Agárdy Csaba

Fotó: Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Milyen hatással volt, illetve van ez Dunaújváros és térsége mezőgazdaságára? Erről beszélgettünk dr. Berta Lászlóval, a Pentele Mezőgazdasági Zrt. többségi tulajdonosának, a Dunagabona Terménykereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatójával, és Lőcse Norberttal, a Pentele Zrt. ügyvezetőjével.
Berta László egyebek mellett elmondta azt is, hogy januártól májusig száz milliméter csapadékot mértek, májusban pedig egy hónap alatt majdnem annyit, nyolcvan millimétert. 

– A búza szenvedett, erős közepes termést várok, a kukorica és a napraforgó esetében jók a kilátások, bizakodó vagyok.

A Dunagabona Kft. tulajdonosa azt örömmel közölte, hogy végre emelkedtek a gabonaárak, ami elsősorban annak tudható be, hogy Oroszország déli részén nagy volt az aszály, Nyugat-Európában, Franciaországban és Németországban pedig sok volt a csapadék.
(A búza csökkenő terméséről és növekvő felhasználásáról szóló hírek spekulatív mértékű áremelkedéshez vezettek a tőzsdéken, amit a kukorica jegyzései is követni igyekeztek. Most sem Párizsban, sem a Fekete-tengeren nincsenek olcsó gabonák – mezohir.hu.)
Berta László a legutóbbi beszélgetésünkkor, februárban, azt mondta, ha nullszaldóra kijönnek az év végén, akkor elégedett lesz. Most, hogy jelentős gabona áremelkedésről beszélhetünk valamivel bizakodóbbá vált. (Bár februárban hangot adott annak is, hogy vallja, az optimizmus nem kerül pénzbe.)
– 

Kellett az áremelkedés, javultak a kilátások, nullszaldó felett lehetünk, jobb a kép, mint az év elején.

 Egyébként is a több jobb, mint a kevés.
Lőcse Norbert az időjárással kapcsolatban elmondta, az esős időszak jól jött, jégkár nem volt. Most fontos lenne, hogy a melegben ne égjenek ki a gabonaszemek.

 Túl vagyunk a gabona növényvédelmén, befejeztük a talajmunkákat is. 

A hónap végén megkezdődik az árpa aratása. A kukoricát, a napraforgót elvetettük, szépen fejlődik, de messze még a betakarítás. Közepes évre számítunk – fejezte be beszélgetésünket az ügyvezető. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában