2024.06.26. 20:00
Aranyos nyári kavalkád száznyolcvan diákkal
Ahogy lezárult az idei tanév, az Arany János Általános Iskolában azonnal bele is csaptak a nyári mókázásba, ezen a héten tartanak ugyanis napközis Erzsébet –tábort.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő
A Béke városrészi oktatási intézmény rendszeresen él az Erzsébet-program lehetőségével, és pályázik a nyári napközis tábor megvalósításra. Idén egy hetesre tervezték, de egyszerre három csoportban, így mintegy száznyolcvan diákjuk tölti a vakáció első hetét az iskolában.
Az első és második osztályosokat összefogó csapatot Anderkó Ivett pedagógus vezeti, és az ő táboruk címe és tematikája a Mesevár, vagyis a programjaikban a mesék játsszák a főszerepet. A felsőbb évfolyamos tanulóknak (a legidősebbek a hatodik osztályosok) csupa kalandos elemekkel tűzdelik meg a hetet, Fodorné Görög Dóra és Hegyesi Szilvia pedagógusok irányításával. Mint azt vázolták, vannak közös foglalkozások, de vannak olyan rendezvényeik is, amelyre csak az adott csoportok mennek. Számtalan kikapcsolódási és szórakozási lehetőséggel készültek a gyerekeknek, nem is lehetne mindet felsorolni.
Erzsébet tábor az Arany János Áltlános Iskolában
Fotók: Szabóné Zsedrovits EnikőA hetet egy nagyon ötletes és kreatív programmal indították, amelynek során plüssmackókat alkottak a gyerekek: maguk tömhették ki az állati textilformákat, és miután ezzel jelképesen megtöltötték lélekkel, születési anyakönyvi kivonatot is készítettek a maciknak. Voltak ismerkedős játékok, hogy a csoporttagokat közelebb hozzák egymáshoz, szerveztek akadálypályás vetélkedőt, ellátogatott hozzájuk a Dunaújvárosi Kulturális és Hagyományőrző Íjász Sportegyesület, így íjászkodhattak is. Kedden moziba mentek, a Garfield című animációs mesét nézték meg, majd elsétáltak az egyetem előtti térre, játszottak a szökőkútnál, volt néptáncos foglalkozás és fagyizás, valamint a Dunaújváros Futsal csapatától Zemankó Zoltán és Tóth Árpád is érkezett hozzájuk, hogy a tornateremben sorversennyel és mini bajnoksággal szolgáljanak a gyerekeknek. Szerdán a röplabdázás kapta a főszerepet, gyümölcssalátát is csináltak a diákok, valamint a kicsik hangtálas-hangfürdős programon is részt vettek. Csütörtökön a nagyok a Parlamentben tesznek látogatást, vonattal fognak utazni, és minél több nevezetességet igyekeznek majd megtekinteni, ami csak belefér az idejükbe. A többi táborozó az erdei tornapályára megy, ahol hat állomásos játékos feladatokkal készülnek számukra. A nagy finálé pénteken lesz, ekkor egy igazi bulizós örömnapot tartanak, amelyre tizenkét egzotikus állatot hoz el a gyerekeknek Demeter Attila, terveznek karaoke partit, valamint az elmaradhatatlan habpartit, és még fagyizást is beiktatnak.