Hírösszefoglaló

2023.11.20. 21:00

Ezek voltak a hétfő legfontosabb hírei – 2023. november 20.

Nézzük miről számoltunk be ma, összefoglaltuk a legfontosabb és legnépszerűbb híreket is.

Duol.hu

Mezőfalván hagyománya van ennek a jótékonysági rendezvénynek (képgalériával)

Fotó: Horváth László

Mezőfalván hagyománya van ennek a jótékonysági rendezvénynek (képgalériával)

A gyerekeinkért minden alkalommal öröm a részvétel és erre ezúttal is remek bizonyíték volt a Petőfi Sándor Iskolafejlesztési Alapítvány novemberi bálja, ahol zsúfolásig megtelt tornateremben táncoltak szülők, barátok, támogatók. A rendezvény nem csak az adakozásról szólt, hanem egyben kitűnő közösségteremtő, közösségformáló eseményként is bizonyítja az összefogás erejét – immáron több mint húsz éve.

Ismerkedés a mesterséges intelligenciával

Kalandos foglalkozáson vehetnek részt a gyerekek november 24-én, pénteken a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában. 

Ismét várja a nyolcadikosokat a Bánki

Az intézmény tantestülete, tanulói november 22-én 16 órától várják az érdeklődőket az iskola S 001-es előadótermébe.

Hat DFVE vízilabdázó került be az Eb-re készülő bő keretbe

A dunaújvárosi szakember, Mihók Attila és Cseh Sándor által irányított női vízilabda-válogatott huszonkét játékossal kezdi meg a felkészülést a januári Európa-bajnokságra. A keretben hat DFVE játékos küzdhet azért, hogy tagja lehessen az utazó csapatnak.

Lokális válaszok globális problémákra

Közösségalkotó előadásra és beszélgetésre, valamint termékismertetővel egybekötött kóstolóra invitál a rácalmási SZEM Baráti Kör Egyesület november 21-én, kedden 17 órára a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárba.

Jótékonysági bál helyett sikeres baráti összejövetel volt

A komoly egészségügyi problémával küzdő Zámbó Katica kedvéért gyűltek össze az érte tenni vágyó környékbeli emberek, az előszállási művelődési házban pénteken este.

Dr. Unger Zsolt: Kötelező védelem

A büntetőeljárásban a kötelező védelem azt jelenti, hogy a terheltnek szükségszerűen rendelkeznie kell egy általa meghatalmazott vagy a bíróság által kirendelt védővel, ügyvéddel. A büntetőeljárásban kötelező a védő részvétele, ha a bűncselekményre a törvény ötévi vagy annál súlyosabb szabadságvesztést rendel, a terheltet fogva tartják,vagy ha a terhelt hallássérült, siketvak, vak, beszédképtelen vagy a beszámítási képességére tekintet nélkül kóros elmeállapotú,a terhelt a magyar nyelvet, illetőleg az eljárás nyelvét nem ismeri,illetve ha a terhelt egyéb okból nem képes személyesen védekezni. 

Téli igazgatási szünet a vármegyeházán is

A Fejér Vármegyei Önkormányzati Hivatalban 2023. december 27. napjától 2024. január 1. napjáig igazgatási szünetet rendeltek el - adta hírül a fejer.hu portál.

Ötven év emlékei - boldog arcok a dunaújvárosi jégpályán

Ötven éve adták át a dunaújvárosi jégpályát, innen datálódik a hoki az acélvárosban. Berényi Norbert és társai sok munkát tettek a sikeres rendezvény megszervezésébe.

Hatalmas érdeklődés a Rudas nyílt napján - galériával

A Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium rendezvényére távolabbi településekről is érkeztek érdeklődők.

Három piros lap és egy vandál megmozdulás a mezőfalvi meccsen

A sporthoz méltatlan epizód is tarkította a KK Grain Kft.-Mezőfalva – Sárosd Fejér vármegyei I. osztályú labdarúgó mérkőzést vasárnap. A nem mindennapi találkozót egyébként óriási bravúrral a Mezőfalva nyerte Márki 93. percben lőtt góljával.

Rengeteg fiatal választaná a Dunaújvárosi Egyetemet - galériával

Végzős diákokat, leendő hallgatókat vártak nyílt napra szombat délelőtt, a felsőoktatási intézmény „A” épületébe.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában