2023.09.18. 13:58
Fejér vármegye új főispánja dr. Tanárki Gábor
Fotó: Picasa
Előzmény
Ezt a vezető tisztséget idén július 31-ig dr. Simon László töltötte be. Ő korábban a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója volt, majd 2013-ban kapta meg a kinevezését, miután az akkori kormánymegbízottat, dr. Galambos Dénest országgyűlési képviselővé választották.
Most ugyancsak egy olyan személy kapott megbízatást a főispáni titulusra (2022-től a kormánymegbízottakat főispánoknak hívjuk), aki teljeskörű rálátással bír vármegyénk közigazgatási feladataira, hiszen dr. Tanárki Gábor eddig a kormányhivatal igazgatója volt.
Végigjárta a ranglétrát
A Nemzeti fórum oldalán azt írják, Dr. Tanárki Gábor 1975-ben született Móron. 1998-ban az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervező szakán végzett, majd 2002-ben a Pécsi Tudományegyetemen jogászként is doktorált. 1998-ban a Fejér Megyei Önkormányzat ügyintézőjeként dolgozott egy évig, majd az APEH Fejér Megyei Igazgatóságánál volt ügyintéző. 2000-ben Zámoly, 2002-ben Mór jegyzője lett, 2007-től Móron az önkormányzati iroda vezetője volt. 2012-től 2013-ig a Móri Járási Hivatal vezetőjeként dolgozott, majd 2013. július 31-től a Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatója volt.
Partnerségi hozzáállással
Megbeszélést tartott az újonnan kinevezett főispánokkal, a Csongrád-Csanád vármegyei Salgó Lászlóval és a Fejér vármegyei Tanárki Gáborral Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban hétfő reggel - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Az eligazításon részt vett Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és György István területi közigazgatásért felelős államtitkár is. A miniszterelnök szerint kormánya már sokszor bebizonyította, hogy nehéz időkben is képes kezelni a kihívásokat, most is mindent megtesznek családok, a munkahelyek és a gazdaság védelme érdekében. A főispánok ugyan egy hivatalt vezetnek, de nem hatósági attitűdre van szükségük, hanem partnerségi szellemben kell az emberek és ügyeik felé fordulniuk - idézte a kormányfő szavait Havasi Bertalan.
Ezek is érdekelhetik
