Több mint százéves gyalázat

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg.

A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október 2-án a II. világháború kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a német nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a német népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív felelősségre vonás alól.

Elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők bűneiért és törvénysértéseiért nem felel. Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az ország vezetőit, hanem a magyar nemzetet büntették meg.

A veszteségek

Csaknem teljesen elvesztek az ország természeti kincsei, az arany, ezüst és só termés szinte teljesen, vastermelésének 81%, széntermelésének pedig közel 86%-a. Az új trianoni határok megbontják a természetes folyamrendszer egységét, valamint a közlekedési rendszerét. Fontos vasúti csomópontok, mint pl. Nagyvárad, Szabadka, Eszék, Kassa és Pozsony kerül a határon kívülre. Elvesztek a felvidéki bányászvárosok, ahová annak idején a török dúlás végett megmenthető vagyonával menekült a magyar lakosság, ezzel is gazdagítva az ottani térséget. Elveszett Erdély, mely mindig is fontos gazdasági és kulturális központja volt a mindenkori magyar társadalmaknak, valamint a Délvidék, a kiváló bácskai és bánsági termőföld, és a szerémségi borvidék. Továbbá elveszett Fiume, a kikötőváros, melyet szinte teljesen magyar pénzből építettek és korszerűsítettek, ezzel együtt megszűnt a kijáratunk az Adriai tengerre is. A magyar hadsereg létszámát 35 000, a tisztikarét 1750, az altiszti karét 1313 főben maximálták. A hadsereg kiegészítésére csak a toborzást engedélyezték. Megtiltották légierő és nehézfegyverek tartását, csupán 185 ágyút engedélyeztek – miközben a kisantant országai, Jugoszlávia, Csehszlovákia és Románia - felfegyverkezett, mégpedig elsősorban francia segítséggel. Magyarország számára nem engedélyezték a repülőgépek és a hadihajók gyártását. A flotta csupán három felderítő naszádból állhatott, a teljes adriai hadiflottát, melynek jelentős részét szintén magyar pénzből állították fel, elkobozták az olaszok részére.

A kisebbségi jogok betartása csak egy ígéret volt

A békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem is ellenőrizte. A záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több 100 ezer magyar ajkú honfitársunk, az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a béketárgyalásokon teljes mértékben nem vehetett részt. Csupán akkor lehetett jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar küldöttséggel, hogy csak akkor lehet hazánk tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi.

A győztes nagyhatalmak ugyanakkor figyelmen kívül hagyták Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: „nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük.”

Nemzeti Összetartozás Napja

Ezért nagyon fontos, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét, az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. A tragikus sorsdöntésre való emlékezésnek fontos célja, hogy tudatosítsa a Kárpát-medencében élő magyarság összetartozását, különösen fontos a magyarok tudatának az erősítése, annak a tudatnak a kialakítása, hogy csakis egymásra, magyar a magyarra számíthat. Nincs más út!

Bízom abban, hogy az országszerte folyó Trianonról szóló megemlékezések, továbbá emlékművek és országzászlók felállításai, erősíteni fogják a magyarság összetartó erejét és azt a tudatot, hogy csakis magunkban bízhatunk, függetlenül attól, hogy milyen a politikai nézetünk, hovatartozásunk, vallásunk, korunk, és a társadalomban betöltött szerepünk.

Nekünk magyaroknak kell, hogy fájjon a trianoni tragédia, ezt tovább kell adnunk gyermekeinknek is, mert nekik is tudatukban kell megőrizni azt, hogy nemzetünkkel akkor 1920. június 4-én milyen igazságtalanság és gyalázat történt.