Örömfotósok a könyvtárban

2023.06.09. 15:00

Jótékony ügyet is szolgál az Így látjuk „MI” csoport kiállítása – képgalériával

Immáron negyedik alkalommal tért vissza a József Attila Könyvtár első emeleti kiállítóterébe a méltán nagy népszerűségnek örvendő, dunaújvárosi fókuszú Így látjuk „MI” fotóscsoport.

Szabó Szabolcs

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A csütörtök délutáni megnyitón előbb a házigazda intézmény igazgatója, Tóth Éva köszöntötte a kiállítókat és az érdeklődőket, majd Nyulasi Zsolt újságíró méltatta a tizentkét éve működő  közösség értékteremtő, lokálpatrióta tevékenységét,valamint a friss tárlat anyagát. A  résztvevők megtudhatták, hogy a csoportnak több mint 190 tagja van jelenleg, közülük a legaktívabb 30-40 fotós pedig rendszeresen tölt fel képeket az Így látjuk „MI” facebook oldalára. 

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A fotóscsoport egyik jellegzetessége, hogy  a tagok egymástól (is) tanulva igyekeznek fejlődni, gyakorta közös fotózásokat is szerveznek. A csütörtöki megnyitót Tükös Balázs és Szabó Péter hangulatos dalcsokra zárta. Az aktuális tárlat különlegessége, hogy a könyvtárban szemlézhető képek megvásárolhatók. A tervek szerint a befolyt összegből jótékony célokat támogatnak majd a kiállító fotósok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában