Gazdaság

2023.06.23. 14:00

Ez az időszak most a túlélésről szól

Bár energiatakarékosak, rendkívül hatékonyak, és egy fenntarthatóbb otthon szinte elengedhetetlen részét képezik, a gyakran együtt emlegetett klíma, a napelem és a hőszivattyú piaca mégsem virágzik mostanság. A probléma összetett, amelyben helyet kapnak az elmúlt hónapokban megemelkedett energiaárak, valamint a tavalyi jogszabályváltozás.

Szente Patrícia Andrea

„Amelyik vállalkozás túléli ezt a nehezebb időszakot, az biztos, hogy a jövőben könnyebben boldogul majd” F

Fotó: Laczkó Izabella

A nagymértékű infláció szinte egyik percről a másikra alakította át az emberek fogyasztási szokásait. A helyzet bizonytalanná vált, rengetegen kétségbe estek, megrengetve ezzel a klíma és hőszivattyú addig dübörgő piacát. A növekvő energiaárak mellett a tavalyi évben hatályba lépett napelemes jogszabály-módosítás is módosította a körülményeket, hatására rengetegen kényszerültek változtatni a napelemes rendszerrel felszerelt otthon tervét. 

A kedvezőtlen állapot csakúgy, mint a lakossági fogyasztókat, a szektorban tevékenykedő vállalkozásokat is nehéz helyzetbe hozta. Markovics Viktor, a Kransystem Kft. ügyvezetője, és a Fejér-Tolna Klíma szakembere elmondta, a szaldó elszámolásban és a megtermelt villamos energia visszatáplálásának felfüggesztésével kapcsolatos jelenlegi rendeletek nagy visszaesést okoztak a megrendelések terén. „Bár a rendszerárak csökkentek, a betáplálási stop miatt a lakosság még ennek ellenére is hosszabb megtérülési időre számíthat, mint korábban” – említette a szakember. Hozzátette, a sűrűn változó jogszabályok aggályokat ébresztenek az ügyfelekben, ezek az aggályok pedig a kapcsolódó klíma- és a hőszivattyú-kereskedelemre is kihatással vannak, még ha ezen a téren nem is történt nagyobb változás. 

A jelenlegi gazdasági helyzet nem kíméli tehát a mikrovállalkozókat. „A kiadások jóval nagyobbak, a bevétel pedig kisebb, mint az elmúlt években. Most a legelőnyösebb az, ha egy vállalkozás több lábon áll, mert jelenleg nehéz egyfajta üzletágból sikeresnek, illetve nyereségesnek lenni” – nyilatkozta Markovics Viktor. Már a légkondicionáló berendezések vásárlása is sokaknak nagy kiadást jelent, hiszen az elmúlt években közel másfélszeresére emelkedtek a berendezések árai. A sokkal energiatakarékosabb, viszont jóval drágább hőszivattyút pedig a lakosságnak csak csekély százaléka engedheti meg magának. Azok ugyanis valamennyi háztartás esetében gyakran a lakás teljes gépészeti átalakítását vonnák maguk után. 

Noha a magasabb árak ellenére még mindig van kereslet a klímára, a lakosság számára értékesített napelemes rendszerek száma jóval kevesebb, az iparágban dolgozó szakemberek jelenleg a tavalyi roham során felhalmozódó munkákból tudnak bevételt szerezni. Változást talán a nyár vége hozhat, hiszen ekkor derül ki, hogyan alakul a bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás kérdése. 

„Amelyik vállalkozás túléli ezt a nehezebb időszakot, az biztos, hogy a jövőben könnyebben boldogul majd” – említette a hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő. Hozzátette, mind a klíma és hőszivattyú, mind pedig a napelemes rendszer tekintetében megvan az igény a lakosság részéről, azonban a jelenlegi gazdasági helyzet egyelőre visszatartó erő, és ezzel kicsit kivárásra kényszeríti a lakosságot. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában