Ügyvédi tanácsok

2023.06.10. 11:00

Dr. Unger Zsolt: a távoltartásról

A távoltartás a mozgásszabadság és a tartózkodási hely szabad megválasztásának korlátozásával járó kényszerintézkedés, melyet a törvényhozó az előzetes letartóztatás alternatívájaként alkotott meg.

duol.hu

Fotó: shutterstock.com

A terhelt szabad mozgáshoz és tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogát korlátozza. A távoltartás hatálya alatt álló személy a bíróság által megállapított szabályokat köteles betartani. A terhelt a bíróság által megállapított módon köteles a bíróság által meghatározott lakást elhagyni és onnan meghatározott ideig távol maradni, a meghatározott személytől.

Szabadságvesztés büntetéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén akkor rendelhető el, ha a terhelt előzetes letartóztatásának elrendelése nem feltétlenül szükséges és megalapozottan feltehető, hogy a lakókörnyezetben hagyása estén a sértett tanú befolyásolásával vagy megfélemlítésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást, illetve a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt esetleg befejezné vagy a sértett sérelmére újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A bíróságnak alaposan meg kell vizsgálnia a terhelt és a sértett korábbi viszonyát, a sértett életkörülményeit és a terheltnek a sértettre gyakorolt hatását és azt, hogy a távoltartás elrendelésétől milyen eredmény várható. Továbbá a terheltnek az eljárás előtt és az eljárás során tanúsított magatartása is vizsgálandó.

Az elrendelése esetén tartama 10-60 napig terjedhet.

A büntetőeljárás során, büntetőeljárásjogi kényszerintézkedésként elrendelt távoltartás nem tévesztendő össze a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartás alapján elrendelt ideiglenes megelőző távoltartás és megelőző távoltartás jogintézményével.

Akivel szemben ideiglenes megelőző távoltartást, illetve megelőző távoltartást rendeltek el, köteles magát távol tartani a bántalmazottól, a bántalmazott életvitelszerű tartózkodására szolgáló ingatlantól, az ideiglenes megelőző távoltartó határozatban megjelölt más személytől, és tartózkodni attól, hogy a bántalmazottal közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen.

Az ideiglenes megelőző távoltartás elrendelésére a rendőrség jogosult és legfeljebb 72 óráig tarthat. A rendőrség helyszíni intézkedése során észlelt hozzátartozók közötti erőszakra utaló tények alapján hivatalból, vagy a bántalmazott, illetve közeli hozzátartozója és hozzátartozója bejelentése, valamint a gyámügyi, továbbá a szociális és közoktatási törvényben feljogosított személy bejelentése alapján rendelheti el.

A megelőző távoltartást a bíróság rendelheti el nemperes eljárásban. A nemperes eljárást a rendőrség hivatalból kezdeményezi, és a bíróság legfeljebb harminc napra rendelheti el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában