Végjáték

2023.05.15. 09:00

Nem akarják kiengedni a kezükből a bajnoki aranyat, de ez nem szabad, hogy plusz teher legyen

A női vízilabda bajnoki döntő első felvonását büntetőpárbaj után az Eger nyerte Dunaújvárosban szombaton. Szerdán már idegenben jön a második, reményeink szerint nem mindent eldöntő találkozó, amihez mindenképpen nyernie kell a DFVE csapatának.

Gallai Péter

Mihók Attila vezetőedző csapata már eddig is számos csodát írt a szezonban

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Sorozatban az ötödik szezonban nyílt lehetőség arra, hogy a dunaújvárosi együttes 2011 után ismét elhódítsa a bajnoki címet, azonban nagy csata után ettől egy lépéssel távolabb került az Eger győzelmével. A szerdai, idegenbeli meccsen így a hevesiek a végső győzelemért, míg a DFVE a harmadik felvonásért - ami szintén Dunaújvárosban lenne -, s egyben álmaik életben tartásáért fognak küzdeni. 

Mihók Attilával, a DFVE vezetőedzőjével az első meccs tapasztalatairól beszélgettünk, lapunk azt kérdezte, hogy esetleg a szerencsén, vagy éppen a rosszul kihasznált emberelőnyökön múlt-e a siiker? - Nem, azon, hogy mi kettő ötméterest hagytunk ki, az Eger pedig egyet - felelte a szokásos, lényegretörő stílusában. 

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

- Fordulatos meccset játszottak, amit úgy tűnt, többször is megnyerhettek volna, például amikor elléptek két góllal.

- Az a félidő előtt volt, a negyedik negyedben pedig meg az Eger vezetett egy góllal. Ez most egy olyan találkozó lett, mint amilyen az első elődöntőnk volt az UVSE ellen. Akkor elveszíthettük volna a mérkőzést sokkal korábban, aztán mégis megnyertük az utolsó utáni pillanatban a büntetőpárbajban. Most lehet ezt elemezgetni, hol és miként lehetett volna nyerni, de a rendes játékidő döntetlen lett, aztán a büntetőket jobban fejezte be az Eger. Most ennyi volt a különbség a két fél között, ha egy kicsit nagyobb, akkor valamelyik négy negyed után győz. Remélem, hogy Egerben picit nagyobb lesz ez a különbség, persze a mi javunkra.

- A nagy tét és küzdelem ellenére az első felvonás nem hozott annyi kiállítást, mint a két fél elődöntős meccsén. Ezáltal folyamatosabb és látványosabb is volt a játék. Ez a bíráskodáson múlt?

- Egyrészt a játékvezetői felfogáson is múlik, de most kevesebb szoros emberfogás volt, inkább zónát védekeztek a csapatok. Ebből adódóan kevesebb lett a test, test elleni kontakt, de ezzel nem hiszem, hogy érdemes foglalkozni. Amennyiben hátrányt kapunk, igyekszünk kivédekezni, ha meg előnyt, igyekszünk belőni, akármennyi is egyik, vagy a másik.

- Mit gondol, mekkora plusz teher kerül a csapatra azáltal, hogy szerdán Egerben mindenképpen nyernie kell, hogy életben tartsa bajnoki esélyeit.

- Persze, semmiképpen nem akarjuk elengedni az aranyérmet, de azért azt is hibának tartanám, ha úgy utaznánk Egerbe, hogy extra terhet rakunk magunkra. Ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy honnan indultunk, és az ott megfogalmazott célok értelmében szombaton is olyan mérkőzést vívtunk, amire azt gondolom, alapvetően büszkék lehetünk. Legalábbis a lányok a koncentráltságára és teljesítményére. Nyilván, sokkal hitelesebb ez a dolog, ha mi örülünk a meccsek végén, de meg kell tanulnunk, hogy ez nem feltétlenül mindig így van. Ettől függetlenül a tapasztalatainkat pozitív irányba kell felhasználni és a következő mérkőzésen ezzel együtt jobb teljesítményt nyújtani. Egy kicsit, vagy nagyon. Remélem szerdán a nagyon lesz!

Dr. Sike József, az Eger vezetőedzője: - Féltem egy kicsit attól, hogy mi az elődöntőben három mérkőzésen vívtuk ki a továbbjutást, a Dunaújváros meg kettőn. Gondoltam, hogy frissebbek lesznek. Ugyanakkor óriásit játszottak, küzdöttek a lányok. Ez volt az első felvonás, de a lényeg az, hogy a megoldás kulcsa most már a mi kezünkben van!

Az Eger részéről Szellák Csenge volt az, aki utolsó büntetőjével elszomorította a dunaújvárosi szurkolókat, egy szezonnal ezelőtt ez még másként lett volna, azonban az idényre a hevesiekhez igazolt a saját nevelésű játékos. 
– A meccs nagyon parázs volt, amit a védekezéssel kellett megnyerni. A rossz kezdés után összeszedtük magunkat és amit elterveztünk, sikerült megvalósítani. Az, hogy ilyen fordulatos volt a találkozó mutatta, ez tényleg egy döntő volt. Nem az számít, papíron ki az erősebb, hanem az nyer, aki fejben ott tud lenni, s egy ilyen szezon végjátékát is bírja. Az pedig, hogy ebben az uszodában játszhatok ilyen közönség előtt, külön élmény nekem, ami a családot illeti, apukám ilyenkor a kislányának szurkol. Örülük, hogy a DFVE jutott be a fináléba, imádom a csapatot és a lányokat, de a vízben nincs barátság, szerdán is nyerni készülünk - nyilatkozta lapunknak.

A mindent eldöntő gólt szerző Szellák Csenge (j) egy "csatajelenete" nevelőklubja ellen
Fotó: SzZsE

Sok mindenen múlt, hogy most vereséget szenvedtünk, nem az ötméterekesen ment el, annak ellenére, hogy az volt a meccs vége

 – kezdte a dunaújvárosi csapatkapitány, Garda Krisztina. Hozzátette, a rendes játékidő végén volt egy helyzetük, amivel megszerezhették volna a győzelmet. 

Fotó: SzZsE


– CZ, azaz Czigány Dóra nem is tudom, hány gólt szerzett, pedig megbeszéltük, hogy ne engedjük lőni, ennek ellenére rendre ő került helyzetbe és szerezte a gólokat. Az emberelőnyös helyzeteink kihasználása sem volt acélos, sajnos több sebből vérzett ez a meccsünk. Nyilván nem vagyok boldog, de ezzel az Eger még nem nyerte meg a bajnokságot és azért azt sem szabad elfelejteni, az, hogy egyáltalán itt vagyunk a fináléban, már az is nagy dolog. Az biztos, feladni nem fogjuk ezt a párharcot, és az utolsó pillanatig küzdünk szerdán is – tette hozzá.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában