Dózsa Iskola

2023.05.31. 11:30

Átadták a Szent Ferenc Alapítvány számára gyűjtött adományokat a Dózsa diákjai

Meghódította Erdélyt a Dózsa György Általános Iskola negyven tanulója és négy pedagógusa. A Határtalanul program keretében május 22–26. között a gyerekek egyebek mellett olyan látnivalókat is meglátogattak, mint Vajdahunyad vára, a Tordai-hasadék vagy Drakula szülőháza.

Szente Patrícia

Eseménydús öt napot tudhat maga mögött a Dózsa iskola megannyi diákja. A kirándulás az aradi vértanúk vesztőhelyének koszorúzásával kezdődött, ezután Déva volt az úti cél. Itt a tanulók átadták a Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott, árva és nehéz sorsú gyermekeket elszállásoló intézmény számára gyűjtött adományokat, a nap pedig Déva várának látogatásával zárult.

Egy kis pihenés után a diákok újult erővel és szikrázó napsütésben vágtak neki a kirándulás második napjának. Meglátogatták Vajdahunyad várát, majd a Bethlenek várkastélyát Keresden, Segesváron pedig az Óratornyot, Petőfi Sándor szobrát, valamint Drakula szülőházát is megtekintették, sőt, még shoppingolásra is jutott idő.

Mindeközben a tanárok és diákok folyamatosan gyűjtötték a „lépéseket”, hogy esélyt kapjanak a Millió lépés az iskoládért elnevezésű verseny megnyerésére. Az iskola március óta vesz részt a kihívásban, azóta pedig folyamatosan gyűlnek a kilométerek, így egyre közelebb kerülnek az 1 millió forint megnyeréséhez, amiből az iskola sportszereket, sporteszközöket vásárolhat.

A tanulmányi út harmadik napján az iskolások Tamási Áron sírját koszorúzták meg, és Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, a Békás-szoros valamint a Gyilkos-tó meglátogatása is napirenden volt. Az utolsó előtti napon Szovátán, a Medve-tónál, és a Tordai-hasadéknál, valamint Kolozsváron, Bocskai István szülőházánál is jártak a gyerekek. Az utolsó napon a kőrösfői négy fiatornyos, zsindelytetős református templomot keresték fel a gyerekek, emellett pedig a varázslatos Király-hágót, más néven Erdély kapuját is megtekintették. Az élményekben gazdag ötnapos utazás végül szókeresővel és 13+1 Totóval zárult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában