A temető két arca

2023.05.14. 07:00

Ahol a sírjaink domborulnak: az egyik oldalon virágok, a másikon szeméthegy

Török Tímea

A temetők a holtak sírkertjei, de az élőkről is szólnak. Azt, hogy ki milyen gyakran jár a temetőbe, embere váltogatja. Vannak, akik napi, heti rendszerességgel, vannak, akik csak halottak, mindenszentek napján, esetleg nőnap és anyák napja alkalmából látogatják meg elhunyt szeretteik végső nyughelyét. Általános szokás ilyenkor a sírok rendbehozatala és a gyertyagyújtás, hogy méltó módon élhessük meg gyászunkat.

Ilyenkor felkeressük szeretteink nyughelyeit, felidézzük a régi, közösen átélt emlékeket, legyenek azok szépek és jók, vagy épp fájdalmasak. A temetőben járva az elmúlás és a halál gondolata szinte mindenkit megérint. Tudatosul bennünk, milyen törékeny és rövid az emberi élet, így nem mindegy, mennyi ideig tart egy hozzátartozónktól vagy ismerősünktől való elbúcsúzás. A temetőjárás, a sírlátogatás igazi értelme nem a virághegyek meg a mécsesek nagyságában, hanem az elhunytaknak és a még itt lévők spirituális kapcsolatának mélységében, őszinteségében keresendő. Itt a szülő elmagyarázhatja gyermekének az élet természetes körforgásának tudnivalóit, hogy kik voltak a dédszülők, vagy a már nem élő nagyszülők. A temetőnek tehát fontos szerepe van a tradíciók őrzésében, az emlékek életben tartásában is.

Vannak bizonyos íratlan szabályok, amiket a temetőlátogatáskor illik betartani, hogy ne zavarjuk egymást a halottjainkról való méltó megemlékezés közben. Ha rég nem látott ismerősökkel találkozunk, ne legyünk harsányak a viszontlátás örömébe feledkezve. A sírkertben maradjunk inkább a csendes beszélgetésnél. Mert esetleg mások emlékezését, gyászát megzavarhatjuk. Sokaknál lehet, hogy még friss a gyász, vagy nem enyhül a fájdalom az idő múltával sem. Hasonló okokból ugyancsak nem illik az autóban a zenét bömböltetni. A telefont is illendő ilyenkor lehalkítani. Az a néhány perc, félóra, óra legyen az elhunyt szeretteinké. Idegen sírokra nem illik rálépni, ráülni. A gyerekeket pedig ne hagyjuk szaladgálni a sírok között. A sírgondozáshoz szükséges eszközöket, kapát, lapátot, söprűt se tegyünk oda, gondoljunk arra, hogy mi sem örülnénk, ha valaki ezt tenné a hozzátartozónk sírjával. Ne hagyjuk a sírhoz ültetett növényeket annyira megnőni, hogy a közeli sírhoz átnyúljon. Az elszáradt virágokat, kifakult koszorúkat, vízhordásra használt flakonokat se hagyjuk szanaszét, ne legyen a sírkő hátulja szeméttároló. Hiszen a temetőkben – jó esetben – mindenütt található gyűjtő edény, amibe el tudjuk helyezni a hulladékot.

 

Jómagam férjemmel és kisfiammal anyák napja alkalmából látogattam ki a dunaújvárosi temetőbe, mint sokan mások, akiknek a legszeretettebb emberből már csak az emlékek maradtak. A fent felsorolt illemszabályokat mindig igyekszünk betartani, sőt meglehetősen aktív, hatéves gyerekemnek is próbáljuk a fejébe vésni mit illik és mit nem, amikor a temetőben vagyunk. Körbenézve azonban rögtön szembetűnik, hogy nem a látogatók illetlensége, hanem a szemét felgyülemlése sokkal nagyobb gond. 

Ami a neves napon a parcellák mentén nem is csoda, hiszen a halottak napja után talán anyák napja alkalmával látogatnak ki a legtöbben a sírkertekbe. De Dunaújvárosban a temető területén belül, már a bejárattól látható hatalmas szemétkupacok éktelenkednek. Otthonról még egy felemelő ünnepi hangulatban indultunk: „Réges-régen készülődünk erre a nagy napra, hiszen ma van az esztendő legeslegszebb napja.” Ezért sokkolóan paradox érzés a sírokhoz közelítve, hogy valakinek az anyukájától csak két lépés távolságra méteres hulladék hegyek vannak, ezzel gyakorlatilag kegyeletsértő temetői körülmények vannak a helyszínen. Még egy-egy építkezés rendetlenségét is nagyobb körültekintéssel igyekeznek eltakarni az igényesebb megrendelők, itt csak néhány rozsdás profilra erősített félig lecsúszott zöld hálóra tellett.

 

Nem tisztem megítélni, hogy ez esetleg a tulajdonos önkormányzat, vagy az üzemeltető hibájából, nemtörődömségéből eredő probléma. A lényeg a súlyosan elszomorító, a hely szellemével teljesen ellentétes méltatlan állapot, ami fogad bennünket. Pedig a tiszteletadás joga mindenkit megillet.

„A tisztességes és méltó temetés, valamint a halottak nyughelye előtt a tiszteletadás joga mindenkit megillet az elhunyt személyére, vallási, illetőleg lelkiismereti meggyőződésére, valamely faji csoporthoz tartozása, nemzeti-nemzetiségi hovatartozására tekintet nélkül.” (Idézet A temetőkről és a temetkezésről szóló 1990. évi XLVIII. törvényből)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában