József nádor hét

2023.04.12. 14:10

Színes programok várják a héten a Mezőfalvára látogatókat

Horváth László

Az óvodások Deák Martin, Sáidl Lara és Udvardi Léna is nagy sikerrel szerepeltek a verselésben

A falu alapításának 212. évfordulójára számos programmal készültek a szervezők. Április 11-én, kedden verses, kulturális rendezvénnyel indult Mezőfalván a József nádor hét. A község könyvtárában a Költészet napja alkalmából „Hozz magaddal egy-két verset!” címmel tartottak versmondó, versfelolvasó programot. Elsőként Horváth István könyvtáros köszöntötte a zsúfolásig megtelt olvasóteremben helyet foglalókat. Beszédében kiemelte, jeles dátumra emlékeznek most a falubeliek. 1811. április 9-én döntött az úriszék Hercegfalva, Újmajor benépesítéséről. Erre is emlékszünk ma, valamint József Attila születésnapjára, és vele párhuzamosan a költészet napjára. 

Az idősebb korosztályból Horgosné Rácz Éva is elhozta kedvenc költeményét Fotók: Horváth László

A folytatásban Nagy Ferenc amatőr irodalmár, verskedvelő vette át a program vezetését. A verselés felvezetőjében az óvodások és az általános iskolások szavalatait hallhatták a résztvevők, majd a megjelentek közül azok léptek színpadra, akik a felhívás szerint saját kedvenc verseikkel készültek. A József nádor hét folytatásában április 12-én, szerdán a falualapítókra emlékeznek ünnepélyes keretek között. 16 órától szentmisével kezdődik az események sora. 

Sokan érkeztek verssel a rendezvényre 

16.45-től Dréta Antal Zirci apát és József nádor mellszobrait koszorúzzák meg az ünneplők, majd a Kiss Kálmán Művelődési Házban folytatódik az ünnepi rendezvény, ahol Márok Csaba Mezőfalva polgármestere köszönti a résztvevőket. Végül kulturális műsorral fejeződik be a nap, melyben láthatjuk, hallhatjuk Balogh Tímeát és növendékeit, a Mezőfalvi Nőikart, a Mezőfalvi Német Nemzetiségi Tánccsoportot és a Mezőfalvi Tánccsoportot. 

Verses délutánnal kezdődött Mezőfalván a József nádor hét. Horváth István (balra) könyvtáros köszöntötte résztvevőket.

A hét többi napjain is igen változatos és színes programokat kínálnak. Április 13-án, csütörtökön könnyed zenei előadást láthatnak az érdeklődők. 17 órától a művelődési házban Berkes Gabriella és Kutik Rezső hív zenés utazásra az Oscar Dívák dalaival a  hollywoodi kulisszák titkai között. Április 14-én pénteken a művelődési házban 17 órától kiállítás nyílik a 65 éves Mezőfalvi Néptáncegyüttes életét bemutató fényképekből. Közreműködik Kiss Péter harmonikán. Április 15-én szombaton a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében nemzetiségi felvonulás és bál veszi kezdetét. A menet 17.30-tól indul a mezőfalvi Piac térről az iskola tornaterméig, ahol batyus bál veszi kezdetét. A programok ingyenesek. Mindenkit szeretettel várnak Mezőfalván!

Tizenkét iskolás is színpadra lépett, köztük Virág Bianka is

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában