Ma ilyen még nem volt

2023.04.21. 17:30

Mini bölcsőde alapkövét tették le Ercsiben

A gyermekjóléti intézmény a Bölcsődei nevelés fejlesztése című felhívás keretében valósul meg 208,12 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból.

Török Tímea

Ercsiben április 21-én, pénteken, a bölcsődék napján helyezték el az új, tizennégy fős mini bölcsőde alapkövét, amely a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv Bölcsődei nevelés fejlesztése című felhívása keretében valósulhat meg. A projekt 208,12 millió forint vissza nem térítendő támogatásból készülhet el, ebből 165,09 millió forint európai uniós és 43,03 millió forint hazai költségvetési forrásból finanszírozott. 

Fotók: Németh Ádám 

Az ünnepélyes alapkőletételnél jelen volt dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, dr. Mészáros Lajos, a térség országgyűlési képviselője, dr. Koltai Gábor, a Martonvásári Járási Hivatal vezetője, Bartos Andrea, a Családbarát Magyarország Központ projektigazgatója, Szabó Tamás polgármester, Gólics Ildikó és Fischer Ádám alpolgármesterek, valamint Szeleczky Csaba római katolikus plébános. 

 

A város himnusza után elsőként dr. Molnár Krisztián mondott ünnepi beszédét. Mint kifejtette, mindig örömteli olyan fejlesztésekkel érkezni egy településre, amelyek az ott élők érdekeit szolgálják. Különösen szívéhez közeli, ha a fejlesztendő célok a gyermekekről szólnak. Fejér vármegyében szerencsére sok gyermek születik, egyre több a gyermekkel beköltöző, és sokan állnak gyermekvállalás előtt is. Ez a pozitív tendencia azonban kihívások elé állítja az önkormányzatokat és az ellátó rendszereket is. Ercsi életében a 2017-es év egy olyan ugrópontot jelentett, amely elhozta az első tizennégy férőhelyes bölcsődét megalapozó pályázatot. Később a felmerülő igények azt mutatták, hogy a férőhelyek számát meg kell duplázni. Ennek az igénynek a követésére most nyílt lehetőség az uniós és hazai támogatással, amit Magyarország Kormánya biztosított. Így mód nyílik a meglévők mellé további tizennégy, immár összesen huszonnyolc bölcsődei férőhely igénybevételére az ercsi családoknak. 

 

Az elnök hangsúlyozta, hogy köszönet illeti Magyarország Kormányát és az előkészítésben résztvevőket, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőt.  Külön kiemelte Gólics Ildikó helyi alpolgármestert, aki szerepvállalásával előmozdította a város fejlesztését, nemcsak a már megvalósult tanuszoda, vagy a mini bölcsőde ügyében, hanem számos közeli és távlati tervben dolgozik a település jövőéért. 

 

Dr. Mészáros Lajos elmondta, hogy a kormány számára kiemelten fontosak a gyermekek. Örömét fejezte ki, hogy a választókerület gyermeklétszáma ilyen jelentős ütemben nő, hiszen ez azt bizonyítja, hogy a kormány népesség- és családpolitikája eredményes. Megköszönte Magyarország Kormányának a támogatást, és gratulált a település lakóinak. 

 

Bartos Andrea azt emelte ki, hogy az épülő bölcsőde egy egyszerű ténynél sokkal többet jelent, nem kevesebbet, mint a jövőt és a jövőbe vetett hitet. 

Az ünnepi beszédeket Fischer Ádámnak szinte minden részletre kiterjedő, a projekt történetét bemutató ismertetője zárta. 

Ez után következett az alapkőletétel ünnepi ceremóniája. A plébános áldása után egy időkapszulát engedtek az épülő mini bölcsőde beton fundamentumába.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában