Olvasóink véleményei

2023.04.20. 17:30

Illegális sírkert a Duna-parton

Városunkban is jócskán megszaporodtak azok a temetések, amikor a hamvakat a Dunába szórják. Ezt követően sokan állítanak síremléket az egykori kompkikötő közelében. Az engedély nélkül létesített sírkertről kérdeztük meg olvasóink véleményét.

Török Tímea

A Duna-part melletti területen sétálva nem csupán „tengernyi gyertyából és virágból” álló emlékhelyek láthatók, hanem olykor emlékkövek, névtáblák, kővel körberakott kis területek is megtalálhatók ott.

Ez igencsak aggályosnak mondható, hiszen a városiak, a Duna szerelmesei, akik levegőzni és kikapcsolódni járnak le a folyóhoz, nem feltétlenül fejfák között képzelik el a pihentető sétát. Mindez a közvéleményt is megmozgatta, sok száz hozzászólásban nyilvánítottak véleményt a városiak a témához kapcsolódó közösségi média posztjaiban.

Az illegális sírkert a magyar állam tulajdonában és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelésében lévő ingatlanon található. Szilágyi Attila igazgató megkeresésünkre a következőkről tájékoztatott: Az érintett folyamszakasz vonatkozásában kiállított, a hamvak Dunában szórására vonatkozó vagyonkezelői hozzájárulások – az előírások részletes leírásával – csupán a hamvak elhelyezésére vonatkoznak, a kegyhelyek, emlékhelyek kialakítására nem terjednek ki. A nagyvízi meder előírásait is figyelembe véve ezek a hozzájárulások betartandó elírásként rögzítik, hogy a szertartást követően a vízparti területekről az esetlegesen ott elhelyezett, nem lebomló kellékeket el kell távolítani. Arról is tájékoztatást kaptunk, hogy az emlékhely kialakítására nincs bérleti szerződés kötve az igazgatósággal, és nem végeznek az emlékhelyek vonatkozásában fenntartási tevékenységet sem.

Tehát a mindenki számára kedvező megoldás egyelőre várat magára. Mit gondolnak erről olvasóink?

Kiss István

 

Semmiképpen nem pozitív a véleményem arról a sírkertről. Januárban jártunk az egykori kompkikötőnél egy barátommal. Nagyon megdöbbentett és letaglózott a látvány, némelyik kegyhely úgy néz ki, mint egy gyereksír. Arra gondoltam, hogy mi lesz ezekkel a sírokkal, ha jön egy nagyobb árvíz? Ha elmossa a víz ezeket a sírhelyeket, akkor minden tele lesz mécsesekkel és koszorúkkal? Gyerekkoromban gyakran jártunk le, szép emlékek kötnek ide. De most lehangoló a látvány. Szerintem nem ott van a helye. Én a hagyományosabb kegyeleti megoldásokat preferálom. Eszembe nem jutna az édesapám fényképét egy fához kiszögelni és a fa tövébe koszorút helyezni, mécsest gyújtani és közszemlére tenni egy ilyen helyen. Ha emlékezni szeretnék, én a temetőbe megyek.

Szente Csilla

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

Az a helyszín szerintem egy kirándulóhely, sokan sétálnak arra kisgyerekkel is, lejárnak nyáron napozni, vagy kikapcsolódni, ezért én egyáltalán nem pártolom. Nem is értem, hogy a közterület-fenntartók miért nem tesznek ez ellen valamit. Van ismerősöm, aki az anyukájától szórásos temetéssel vett véső búcsút. Nem anyagi megfontolásból döntött így, hanem azért választotta ezt a lehetőséget, mert külföldön él, és nem tudna a sírhoz kijárni annyiszor, amennyiszer szeretne. Ezért amikor hazalátogat, lemegy a vízpartra és egy-egy szál fehér rózsát tesz a vízre, így emlékezik. De eszébe nem jutott, hogy egy ilyen közterületen síremléket állítson. Véleményem szerint, ha valakinek ez fontos, akkor azt a temetőben kell megtenni. Azért, mert mások is helyeznek oda síremlékeket, ez nem egy követendő trend. Borzasztó irányba megy a világ.

Somfai Rezső, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület elnöke:

Fotó: Zsedrovits Enikő

A kegyeleti emlékek helyszíne a temető. Viszont a kompkikötő melletti terület a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelésében lévő Duna-part, és olyan közterület is egyben, amely a város természeti értékeihez tartozik. Itt nincs helyük a sírhelyeknek. Tudom, hogy esetleg olcsóbb, de nem tartom ezt megoldásnak és egyáltalán nem támogatom. Persze, ez a vélemény nem vonatkozik azokra a szórásos temetésekre, ahol valóban beviszik a hamvakat a folyó fősodrásába, és megadják a módját a búcsúzásnak, és emlékhely nem létesül később a parton.

Kicsit hasonlít ez a helyzet arra, amikor az út szélén látunk kereszteket, síremlékeket. De azoknak legalább annyi értelme van, hogy elrettentenek. De a kompkikötő melletti sírkert nem normális dolog, hisz ez a Duna-part.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában