Széchenyi iskola

2023.03.28. 09:00

Országos versenyeken bizonyítottak a diákok

A közelmúltban számos rangos, országos tanulmányi versenyen értek el kiváló eredményeket a Széchenyi István Gimnázium tanulói.

DH

Poór Panna, Mudra Gréta, Pillár Bence és Kele András a Lotz János szövegértési és helyesírási verseny országos döntőjén

Fotó: SZIG

A széchenyis diákok évről évre részt vesznek az Országos Középiskolai Problémamegoldó versenyen. A háromfős csapatoknak egy történelmi helyzetben kellett döntést hozniuk. Egy online feladatsor után a regionális döntőkön át lehetett az országos döntőbe jutni. Idén a történelmi dilemma az amerikai függetlenségi háborúhoz kapcsolódott. A prezentációk alapján a gimnázium egyik csapata első (Mudra Nóra, Moravetz Márton, Rafaisz Adél), a másik trió (Halász Mira, Hargittai-Kovács Janka, Varga Ákos) a harmadik helyen végzett. Az első helyezett ott lesz majd az áprilisi döntőn, Budapesten. Szép sikereket értek el a széchenyisek a magyar nyelv és irodalom tantárgy országos versenyén. A Lotz János szövegértési és helyesírási verseny országos döntőjében, a 10. évfolyamosok mezőnyében Poór Panna 10. b osztályos tanuló a 9. helyen, Mudra Gréta 10. b osztályos tanuló a 13. helyen végzett; a 9. évfolyamosok versenyén Kele András 9. e osztályos tanuló a 9. helyet, Pillár Bence 9. e osztályos tanuló a 14. helyet szerezte meg. 

Szabó Noel, 11. e osztályos tanuló bejutott az Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokverseny döntőjébe. Az idén három régióban zajlott a verseny, ahonnan 23 versenyző jutott be a Kárpát-medencei döntőbe. Hozzájuk csatlakoznak a határon túli versenyzők. A döntőt április 1-jén, szombaton rendezik az ELTE BTK-n, Budapesten. 

A Bonyhádi Evangélikus Gimnázium által 13. alkalommal megszervezett László Gyula Országos Történelem Verseny fináléjában a gimnáziumot Moravetz Márton képviselte. A megadott témában, ami Erdély története volt a XVI–XVII. században, feladatlapot kellett először kitölteni illetve prezentációt készíteni Erdélyország – Tündérország címmel. Moravecz Márton a 7. helyen végzett a döntőben.


 

Problémamegoldás, történelem, szónokverseny, szövegértés

Poór Panna, Mudra Gréta, Pillár Bence és Kele András a Lotz János szövegértési és helyesírási verseny országos döntőjén
Fotó: SZIG

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában