2023.03.30. 19:00
Ismert előadók, izgalmas témák sora várta a diákokat
Csütörtökön immáron hetedik alkalommal rendezte meg a népszerű Szakmák napját diákjai számára a Rudas középiskola. Az intézmény ágazati képzéseihez igazodva tematikus előadások között válogathattak a rudasosok.
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő
Szemenyei István, a Rudas igazgatója lapunknak elmondta: - Iskolánk életében ez az egyik legfontosabb rendezvény, amely egyaránt szolgál tanulmányi, képzési célokat, másrészt erősíti intézményünk széleskörű partneri kapcsolatait is. Az általában kissé zárt iskolai világunk e napon kinyílik és neves szakemberek sorát látjuk vendégül. Piacvezető hazai és multinacionális cégek képviselői, neves egyetemek – Pannon Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem - kutatói, valamint ismert dunaújvárosi szakemberek osztják meg velünk tudásukat, eredményeiket és munkaerőpiaci tapasztalataikat. Köszönöm kollégáimnak, hogy évről évre olyan aktuális programot állítanak össze, amely a jelen fontos kérdéseire is fókuszál az informatika, a sport világa, a közgazdaság-tudomány, a pénzügyek és a turisztika területén. A Szakmák napja fontos visszajelzés számunkra, hiszen a meghívott előadók felmérhetik, hogy diákjaink milyen ismeretekkel, tudáskészlettel rendelkeznek egy-egy adott témában, szakmai területen.
„Kérdezzetek és merjetek hibázni, mert most még megtehetitek! Ám, amint majd munkát kaptok edzőként egy egyesületnél vagy klubnál, ott már egyedül kell megbirkóznotok a felelősséggel” – hívta fel fiatal hallgatóságának figyelmét Vajda Attila olimpiai bajnok kenus, aki az edzéselmélet alapjairól tartott előadásában az edzéstervezés mellett a folyamatos szakmai képzés fontosságát is hangsúlyozta: - Egy edzőnek folyamatosan tanulnia kell. Az élsport dinamikusan fejlődik. Amilyen módszertannal olimpiai vagy világbajnoki érmeket lehetett nyerni az 1990-es években, az ma már meghaladott. Napról napra új és új tudással bővül a sportorvosi háttér, az edzéselmélet és az egy-egy sportághoz kapcsolódó ismerethalmaz. Aki nem követi e fejlődést, az lemarad és vélhetően nem fog hosszú távon munkát találni. Tehát, keressétek az újdonságokat, ötleteljetek ti is új megoldásokon, gyakorlatokon.
Az idei Szakmák napján a diákok hallhattak többet között a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekről és veszélyekről, a körforgásos gazdaság modelljéről, a pénzügyi tervezésről és tudatosságról és a sikeres karrierépítés szabályairól is.
Rudas iskola
- Ellátogattak Lengyelországba a Rudas diákjai
- Marketing vetélkedőn értek el dobogós helyezést a Rudas diákjai
- A Rudas csapata harmadik lett az országos marketingversenyen
- Új iskolai rend a Rudasban: több szünet, kevesebb tanulás
- A vármegye több városából jöttek versenyzők