Churchill híres fultoni beszéde a hidegháború kezdete volt

„A balti-tengeri Szczecintől az adriai Triesztig vasfüggöny ereszkedett a kontinensre. E vonal mögött fekszenek Közép- és Kelet-Európa ősi államainak fővárosai, Varsó, Berlin, Prága, Bécs, Budapest, Belgrád, Bukarest és Szófia, e híres városok és a környezetükben élő lakosság mind a szovjet érdekszférában fekszenek.” 
Winston Churchill 

A vasfüggöny fogalmát Churchill először a Truman amerikai elnökkel folytatott levélváltásában használta. A brit politikus jól látta, hogy a II. világháború után Európa kettéosztottsága fizikai valósággá vált. Kelet-Európa pedig fokozatosan betöltötte azt a szerepet, amit Sztálin és kommunista vezetőtársai szántak neki, vagyis a szocialista tábor országainak hermetikus elzárását Európában szárazföldön, levegőben, vízen és az éterben. 

Sztálin kihasználta az amerikaiak naivitását 
Az 1943-as teheráni konferencia után, 1945 februárjában Churchill, Roosevelt és Sztálin újra tárgyalóasztalhoz ültek Jaltában, s nyilatkozatban jelentették ki, hogy a végső győzelemig folytatják harcukat a náci Németország ellen, különbékéről nem tárgyalnak Hitlerrel, és csak a feltétel nélküli német kapituláció vethet véget a háborúnak Európában. Sztálint azonban nagyon foglalkoztatta az öreg kontinens háború utáni sorsa. Winston Churchill látta, hogy a szovjet diktátor mit tervez, de hiába érvelt, Roosevelt pillanatnyi érdekeit szem előtt tartva (a Japán elleni szovjet katonai támogatás) áldását adta arra, hogy Kelet-Európa a szovjet érdekszférába kerüljön. Az amerikai elnök naivan úgy gondolta, hogy Sztálin csupán a Szovjetunió határainak biztosítására törekszik, a brit miniszterelnökkel ellentétben nem számolt azzal, hogy a kommunista nagyhatalom megpróbálja majd több országra is ráerőltetni a maga eszméit. Churchill érezte, hogy tárgyalópartnerei másképpen gondolkodnak, s hiába próbálta érvényesíteni elképzeléseit, magára maradt véleményével, ezért vesztesként távozott a krími városból. 
Az 1945-ös potsdami konferenciát a szívélyes hangnem jellemezte, a tárgyalásokon az USA-t az elhunyt Franklin D. Roosevelt helyett Harry S. Truman új elnök képviselte, Nagy-Britannia esetében pedig a választási győzelmet arató munkáspárti Clement Attlee vette át a konzervatív Winston Churchill miniszterelnök helyét, mindez Sztálin pozícióját erősítette. 

Új erőviszonyok körvonalazódtak 
A II. világháború európai befejezését követően a szövetséges nagyhatalmak vezetői ragaszkodtak ahhoz, hogy a Németország fővárosa mellett fekvő Potsdamban tartsák meg az újabb tárgyalásokat. Japán kapitulációja még váratott magára, és ez foglalkoztatta leginkább az amerikaiakat, akik elég könnyedén hozzájárultak Kelet-Poroszország orosz annexiójához. Sztálin érezte, hogy az új amerikai elnök és brit miniszterelnök engedékenyebb, mint elődeik, így egyre többet akart. Az is nyilvánvaló volt, hogy a győztesek között új konfliktushelyzet érlelődik, az angolszász szövetségesek előtt hamar bebizonyosodott Churchill jóslata, hogy Moszkva igyekszik minél több kelet-európai országban kommunista kormányokat létrehozni, ezt támasztotta alá Vorosilov szovjet marsall vezette SZEB (Szövetséges Ellenőrző Bizottságok) tevékenysége, a nyugat-európai kommunista pártok földalatti szervezkedése, vagy a Görögországban kezdődő polgárháború is. A SZEB a II. világháború után a győztes hatalmak által a fegyverszünet betartására és a kormányok működésének ellenőrzésére megalakított testületek voltak a legyőzött országokban, a győztes hatalmak részvételével. Sztálin már 1946 elején támadta a nyugat-európai országokat, illetve az Amerikai Egyesült Államokat, imperialista hatalmaknak bélyegezte egykori szövetségeseit. E szembenállásnak a hatása egyébként leginkább a megszállási zónákra osztott Ausztriában és Németországban érződött. 

A fultoni beszéd 
Japán kapitulációja után Truman rájött, hogy Sztálin igyekezett mindenkit átverni, ezért is tartotta gengszterállamnak a Szovjetuniót, Sztálint pedig Al Caponéhoz hasonlította (ezt írta feleségének címzett levelében). Az új amerikai elnök igyekezett szakítani elődje Moszkva iránti rokonszenvével, ugyanis látta, hogy a fenyegető jelek egyre csak sokasodtak, s ezeket Sztálin már nem is akarta titkolni. Ilyen körülmények között került sor Churchill 1946. március 5-i fultoni beszédére, ahol is az előző évi választásokon alulmaradt volt brit miniszterelnök magánemberként szólalt fel. Churchill szónoklatában hitet tett az USA és Nagy-Britannia között fennálló érdekközösség mellett, de ugyanakkor keményen támadta a szovjet külpolitikát, kiemelve azt a tényt, hogy erélyes angolszász fellépés nélkül Európa a nácik után, kommunista uralom alá kerülhet. Ekkor hangzott el híres mondta, miszerint a „Balti-tengertől az Adriai-tengerig vasfüggöny ereszkedett le a kontinensre”. Továbbá azt is kifejtette, hogy az államhatalom megdöntésén munkálkodó kommunista pártok aktivitása folytán Európa nyugati felét is komoly veszély fenyegeti. A fultoni beszédet Truman amerikai elnök és a nyugati világ médiája egyetértéssel fogadta, nem így a szovjet és a többi kelet-európai hírközlő szervek, amelyek azonnal a támadásokat zúdították Churchillre. A sztálini propaganda a fultoni beszédet hozta fel bizonyítékul arra, hogy a kibontakozó hidegháborús konfliktust az angolszász hatalmak idézték elő. Winston Churchill fultoni beszéde nyilvánvalóvá tette, hogy a II. világháború után egy új korszak kezdődött a történelemben, és igaza lett, a szuperhatalommá nőtt Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió harcba szállt a világuralom megszerzéséért. Valóban létrejött egy vasfüggöny, amely konfliktushelyzeteket teremtett, és hosszú ideig egy újabb világháború rémével fenyegette az emberiséget. 

Churchill, a hajthatatlan 
Az Oxford melletti Woodstock nevű kisvárosban született 1874. november 30-án. Családja rangos és gazdag volt, ezért kitűnő iskolákba íratták, de nehezen bírta az oktatási rendszer követelményeit, ezért többször is megbukott. Lázadó személyisége korán megmutatkozott, iskolai teljesítménye viszont gyönge volt, ezért szülei büntetésül a szigoráról híres Harrow iskolába íratták, ahol elkezdődött a fiatal Winston katonai karrierje. A különböző harctereket megjárt fiatal katonatiszt később politikusi pályára lépett, 1901-ben parlamenti képviselővé választották a Konzervatív Párt színeiben. Három évvel később, miután több nézeteltérése is volt párttársaival, általános megdöbbenésre átállt a liberálisok táborába. A szabad kereskedelem elkötelezett híveként az I. világháború előtt kereskedelmi, majd később belügyminiszter volt a liberális kormányokban. A háború idején több minisztériumot irányított, így volt az Admiralitás Első Lordja (haditengerészeti miniszter), hadfelszerelési miniszter, hadügyminiszter, majd légügyi miniszter is.

A két világháború között egy ideig gyarmat­ügyi, majd később a pénzügyminiszteri tisztséget is betöltötte, a húszas évek végén a gazdasági válság következtében Churchill több kijelentését tévesen értelmezték, ezért politikai elszigeteltségbe került, így az 1931-ben megalakult új brit kormányban már tisztséget sem kapott. Miután Németország csapatai lerohanták a Benelux-államokat, majd villámháború indult Franciaország ellen, a szigetország bizalma megrendült Arthur Neville Chamberlain akkori miniszterelnökben, aki lemondani kényszerült, így Churchill váltotta őt a kormányfői poszton. Churchill szilárdan ellenzett bármilyen tárgyalást a náci Németországgal, a világon akkor egyedül országa szállt szembe a nyerésre álló hitleri gépezettel, még kabinetje tagjai közül is kevesen voltak ilyen eltökéltek. Több kormánytag azt javasolta neki, hogy fogadja el Hitler feltételeit, de Churchill hajthatatlan maradt. Amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, Winston Churchill ádáz antikommunista létére Moszkva segítségére sietett, és négy év véres küzdelem után végül is közösen legyőzték a Harmadik Birodalmat. Az 1945-ös választásokon viszont vereséget szenvedett a Clement Attlee vezette Munkáspárttal szemben, a választók úgy gondolták, hogy Churchill, bár kiváló vezetőnek bizonyult a háborúban, békeidőben viszont már nem állná meg olyan jól a helyét. 1951-ben még visszatért, de mandátumát egészségi állapota miatt már nem tudta kitölteni, 1965. január 12-én agyvérzést kapott, majd január 24-én meghalt. 

Felhasznált irodalom 
Surányi Róbert: W. S. Churchill élete és kora; Pannonica, Bp., 2004. 
V. G. Truhanovszkij: Winston Churchill. Politikai életrajz. Kossuth, Bp., 1976. 
Nyugati szemmel. A Szovjetunióból jelentjük. Kossuth, Bp., 1958. 
Sohase engedjetek! Winston Churchill legjobb beszédei. Európa, Bp., 2006. 
Zsiga Tibor: A „vasfüggöny” és kora; Hanns-Seidel Alapítvány, Bp., 1999. 
Sallai János: Egy idejét múlt korszak lenyomata. A vasfüggöny története. Hanns-Seidel Alapítvány, Bp., 2012.