Számok, fejlesztések

2023.03.18. 07:00

A vidéki egyetemekhez képest is jól teljesít a DUE

dunaújváros Mint arról korábban már olvashattak lapunkban, a felsőoktatási felvételi jelentkezések összesítése után kiderült: az előző évhez képest közel hetven százalékkal nőtt a Dunaújvárosi Egyetemre első helyen jelentkezők száma. E siker hátteréről, a hallgatók tanulását segítő HASIT program küldetéséről, az intézmény és az ISD Dunaferr Zrt. jövőbeli kapcsolatáról, valamint a Műszaki Intézet átalakításáról is beszélt a lapunknak adott interjúban dr. habil András István, a DUE rektora.

Szabó Szabolcs

Dr. habil András István hangsúlyozta, az egyetem tevékenyen részt kíván venni a hazai acélgyártás megújításában

Fotó: Laczkó Izabella

– Milyen érzés egy ilyen mértékű siker a felvételi jelentkezők számában? 
– Az idei jelentkezési számokban tapasztalható növekedés tartós tendenciának tekinthető, hiszen már négy éve töretlenül növekszik a jelentkezők száma a Dunaújvárosi Egyetemen. Az intézmény múltjára visszatekintve örömmel tölt el, hogy a műszaki vonal kiemelkedően erősödik a Dunaújvárosi Egyetemen. Továbbra is érték minden hallgató, és sokat dolgozunk azért, hogy ezt az attitűdöt minden kollégánk elsajátítsa. 

– Milyen feladatokat von magával a létszámnövekedés? 
– Az oktatói állomány bővítését, mivel hisszük, hogy a kiscsoportos kurzusok alatt a személyre szabott oktatás is kulcsa a minimális lemorzsolódásnak. Emellett törekszünk arra, hogy lehetőség szerint minél több hallgatónak kollégiumi férőhelyet biztosítsunk, így ezzel kapcsolatban is várnak ránk teendők. A Dunaújvárosi Egyetem által fenntartott DUE Bánki Donát Technikum esetében is jól sikerült a felvételi, ezért a 2023/24-es tanévben 6 + 1 osztály indítását tervezzük – ez egy újabb önálló informatikai osztályt jelent –, hogy teret tudjunk biztosítani a diákoknak. 

– Mit gondol, miként befolyásolta a jelentkezéseket az emelt szintű érettségi követelmény eltörlése? 
– Egyértelműen pozitív hatása volt az emelt szintű érettségi követelmény eltörlésének, hiszen a jelentkezők számán is látszik, a diákoknak könnyebbséget jelent. Másrészt a már aktív munkavállalók körében is fontos volt ez a változtatás, a munkaerőpiaci igény hangsúlyosabb megjelenését üdvözöljük. 

– Terveznek-e a jövőben fejlesztéseket az intézményben? 
– A nemzetközi hallgatóink számára szeretnénk újdonságokkal előállni, és még több közös rendezvényt szervezni, mint például a Nemzetközi Klub havi szintű eseménye. Valamint az Intézményfejlesztési Tervben meghatározott irányvonalat követve korszerűsítjük és modernizáljuk az egyetemet, ilyen lépés a főépület teljes modernizálása is. A Műszaki Intézet teljes átalakítását is előkészítettük, az átalakítás négy fő eleme az irányváltás megjelenítése a szervezeti struktúrában, a nukleáris- és fenntarthatóenergetika-fókusz, a tehetséggondozás támogatása és a vállalati, ipari igényekre történő reagálás. Jelenleg zajlik a mintatantervek aktualizálása, annak érdekében, hogy amit oktatunk, abban több legyen a nukleáris tartalom és a jövőre való reflektálás, akár a zöldtranszformáció vagy karbonmentes energia terén. 

– Hogyan reagál a Dunaújvárosi Egyetem az ISD Dunaferr Zrt. helyzetére? 
– Bízunk egy sok szempontból előnyös együttműködésben, határozott koncepciónk van arra vonatkozóan, hogy a megjelenő munkaerőpiaci igényeket akár egyéni, akár vállalati oldalról kielégítsük. A Gazdaságfejlesztési Minisztériummal és a Kulturális és Innovációs Minisztériummal egyeztetve elkészítettük a FutureSteel Academy fejlesztési program koncepciót, amelyet 2025-ig megvalósítva az intézmény tevékenyen járul hozzá a magyarországi acélgyártás megújítási törekvéseihez. 

– A várhatóan megnövekedő hallgatószámból adódóan a beérkező leendő hallgatók egyes tantárgyak, tudományterületek esetén eltérő tudáskészlettel érkezhetnek. Az első tanévben milyen eszközökkel, programokkal kívánja segíteni a DUE az érintett tanulók mielőbbi felzárkózását? 
– A Dunaújvárosi Egyetem – Hallgatói Sikerességet Támogató programja (röviden HASIT) sok területen hozzájárul a hallgatók sikereihez, hiszen az egyedi Avatar rendszer felhasználóbarát és rendszeres visszajelzést ad a tanulmányi előrehaladásról. A HASIT integrálta magába a szakmentori rendszert, szakmentor oktató kollégáink folyamatos támogatást biztosítanak a hallgatóknak. Az Online Studium tananyagfejlesztései is naprakészen elérhetők minden hallgató számára a honlapon, és több mint 2500 online tartalommal segítik az egyes témák megértését számos tudományterületen. Az anyagmérnöki BSc képzést választó hallgatóink ingyenes kémiakülönórákat vehetnek, valamint tutorprogram is működik a DUE-n. 

– Hankó Balázs államtitkár már közölte, a felvételi követelmények módosítása még nem fejeződött be. Vélhetően egyre nagyobb szerepet kapnak majd a felsőoktatási intézmények által kialakított paraméterek. A DUE milyen további változtatásokra számít? 
– Az elfogadható érettségi vizsgatárgyak listája és az intézményi pontok nyilvánosan elérhetőek a DUE honlapján. Példának okáért a Bánkiban végzett diákok 100 többletpontot kapnak; bármely paksi és dunaújvárosi középiskolában végzett diáknak 50 pont jár, illetve a már jól megszokott emelt szintű érettségiért és szakképzésért is adunk többletpontot. A levelezős hallgatóink száma mindig magas volt, ennek megőrzése érdekében a munkavállalók számára a képzéssel összefüggő munkatapasztalat esetén 100; egyéb munkatapasztalat megléte mellett 50 többletpont adható, célunk ezzel az, hogy a felsőoktatás mindenki számára elérhetővé váljon. 

– A jövőben tartható lesz-e az idei felvételi jelentkezési szám, esetleg további növekedésre készül a Dunaújvárosi Egyetem? 
– Összességében elégedettek vagyunk az eredménnyel, örömünkre szolgál, hogy az Intézményfejlesztési Tervben meghatározott célszámaink maradék nélkül teljesültek. A hosszú távú terveink között szerepel a további létszámnövekedés, észszerű kereteken belül. Itt megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a munkatársaknak és a beiskolázásért felelős kollégáknak az elért eredményekért. 

– A hazai felsőoktatási közegben milyen vélemények kísérték a DUE több szempontból is kiugró eredményét? 
– A számok magukért beszélnek. Ugyanakkor szerénységünket megőrizve tesszük a dolgunkat. Fontosnak tartom elmondani, hogy a vidéki egyetemekhez képest is jól teljesít a DUE. 
 

Népszerű a gépészmérnöki képzés

A Dunaújvárosi Egyetem összesítése szerint az alábbi három képzés volt a legnépszerűbb a 2023-as általános felvételi eljárás során. Első helyen a gépészmérnöki alapképzés foglal helyet, amit 229 fő jelölt első helyen. Másodikként a gazdálkodási és menedzsment alapképzésre jelentkeztek a legtöbben, pontosan 167 fő. Kiemelkedő még a mérnökinformatikus alapképzés, amely 156 diáknak nyerte el tetszését. Ezen képzéseken felül a műszaki menedzser, illetve kommunikáció és médiatudomány alapképzés is hasonlóan jól teljesített. Hatalmas elismerés az intézmény számára, hogy az anyagmérnöki alapképzés tekintetében a DUE-t választották a legtöbben. (forrás: uniduna.hu) 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában