2023.02.05. 10:00
Másfél évszázados uralomnak vetett véget a karlócai béke
A 324 évvel ezelőtt megkötött karlócai béke a több mint százötven éves török uralomnak volt a végpontja. A szerződést 1699. január 26-án írták alá Karlócán. A béke az 1683–1697-es, a törököket a Magyar Királyság területéről kiűző Habsburg–török háborút zárta le, ami az oszmánok vereségével zárult. Ez azt jelentette, hogy Temesköz és a Szerémség egy részének kivételével a törököknek el kellett hagyniuk az ország területét.
A karlóciai béketárgyalások – ismeretlen németalföldi mester metszete, 1699
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum
A karlócai tárgyalásokon ugyan nem voltak magyar képviselők, de a nemzetközi összefogásnak köszönhetően a három részre szakadt ország megosztottsága 150 év után megszűnt. 1698. október 18-án Savoyai Jenő császári főparancsnok fegyverszünetet kötött a szultán képviselőjével, majd novemberben Karlócán megkezdődtek a tárgyalások a Szent Liga (Habsburg Monarchia, Lengyel–Litván Állam, Oroszország és a Velencei Köztársaság) követei és a szultán megbízottjai között.
A szerződés tartalma
1699. január 26-án a tárgyaló felek egy sátorba vonultak, ahol ismertették a szerződés tervezetét. Ezután török kérésre megvárták azt az időpontot, amely a legalkalmasabb a béke aláírására, így végül háromnegyed tizenkettőkor írták alá az okmányokat. Majd kitárták a sátort a négy égtáj irányába, szimbolizálva, hogy a szél vigye hírét a békének.
A török megszállás alatt lévő mai ukrán területek Lengyelországhoz kerültek, de a lengyeleknek ki kellett üríteni a megszállt moldvai területeket. Az oszmánok átengedték az osztrákoknak Magyarország nagy részét, valamint Erdélyt és Szlavóniát is. A Velencei Köztársaság fennhatósága alá került Dalmácia nagy része, az oroszok pedig jogot szereztek az általuk elfoglalt Azov erődjére. Hazánkban e szerződéssel lehetőség nyílt az ország területi, politikai és közigazgatási egyesítésére. Azt is rögzítették a szerződésben, hogy az Oszmán Birodalomban a keresztények vallásukat szabadon gyakorolhatják, illetve hogy a felek ezután egymás országában szabadon kereskedhetnek. Magyar szempontból a szerződésnek volt még egy fontos kitétele: a szultán ígéretet tett, hogy nem támogatja a Habsburg-ellenes magyar erőket, aminek értelmében Thököly Imrét és társait a magyar határtól távol telepíti le. A karlócai békét 25 évre kötötték. A török birodalom e szerződéssel hanyatló pályára került, és kiesett az európai nagyhatalmak táborából.
Thököly Imre szerepe
Thököly felső-magyarországi fejedelem tehetséges, de rettentő önfejű ember volt. Fejedelemként felajánlotta a közvetítést Bécs és Isztambul között, amit Lipót császár el is fogadott. Budán tárgyalásokat folytatott Ibrahim pasával, aki fejedelemnek kijáró fogadtatásban részesítette. A török segítségét maga mögött tudó Thököly teljesen uralma alá helyezte a felvidéket, beleértve a bányászvárosokat is. Zrínyi Ilonával kötött házassága révén megszerezte a Rákóczi-vagyont, saját pénzt veretett. Erősnek érezte helyzetét, s ezt a bécsi udvar is így gondolta, ezért megkötötték vele a fegyverszünetet, ami megerősítette a kuruc területek birtoklását, a bányavárosokat ugyan Bécs visszakapta, de évi 50 ezer forintos jövedelmükből Lipót köteles volt átadni 3 ezer forintot Thököly serege számára.
Amikor 1683 tavaszán megindult a török hadjárat Bécs ellen, Thököly felmondta a Béccsel kötött fegyverszünetet, s Kara Musztafa nagyvezírrel megállapodott, hogy a fejedelem hűségére térők birtokait a török nem dúlja fel. Kara Musztafa azonban 1683 szeptemberében a Kahlenberg hegyen vereséget szenvedett a lengyel–osztrák–német seregtől. Thököly szerencsecsillaga leáldozóban volt. Lipót már nem volt hajlandó vele tárgyalni, s a török sem tartotta megfelelő partnernek, a váradi pasa börtönbe is zárta. Néhány hónap múlva kiszabadult, de annyi katonája sem maradt, hogy a Munkácsot hősiesen védő Zrínyi Ilona segítségére siessen. Még sikerült feleségét a bécsi fogságból egy császári tábornokért cserébe kiváltania, de a karlócai békeszerződés értelmében török emigrációban élt. 48 éves korában hunyt el, a törökországi Nikomédiában.
A békekötés előzményei
Miután Kara Musztafa csapatai kudarcot vallottak Bécs ostromakor, XI. Ince pápa kezdeményezésére 1684. március 5-én létrejött a Szent Liga, az a szövetség, amely a török végleges európai kiűzését tűzte ki célul. A pápa közreműködött abban, hogy a Habsburgokkal évszázados ellentéteket tápláló franciákat is sikerült fegyverszünetre bírnia, így I. Lipót német-római császár a török hadszíntérre koncentrálhatott. A sikerek nem maradtak el, a lengyel király és az osztrák császár győzelmet aratott a török felett Párkánynál és Esztergomnál. A budai vár 1684-es ostroma még sikertelen volt, de a következő év őszén, egy több mint két hónapig tartó ostrom végén sikerült azt is bevenniük a keresztény seregeknek. A Szent Liga csapatai egyre-másra vívták ki a győzelmeket. 1687-ben Nagyharsánynál, majd egy esztendővel később Nándorfehérvárnál is az európai szövetségesek nyertek, miközben megkezdődött Erdély felszabadítása. A sorozatos oszmán vereségek arra kényszerítették a szultánt, hogy kezdeményezzen béketárgyalásokat, közvetítőnek pedig az angol és holland követeket kérte fel, akik ezt nem puszta önzetlenségből vállalták el, hanem érdekeltek voltak abban, hogy a Habsburgok keleten békét kössenek a törökökkel, mert az ő segítségükkel tervezték megtörni az Európában egyre nagyobb francia erőfölényt. Már csak a béke helyszíne volt kérdéses.
Két birodalom határán
I. Lipót császár Bécset vagy Debrecent jelölte meg, a törökök viszont megalázónak tartották azt, hogy az ellenség területén kössenek békét, így azt javasolták, a helyszín legyen egy, a Dunától délre fekvő település, mégpedig a két birodalom határán. Így esett a választás Karlócára. Az akkor szinte lakatlan szerémségi faluban a tárgyalásra érkezők maguk kezdték felépíttetni szálláshelyüket, s a tárgyalások helyszínét. A felek október közepén érkeztek meg, egy hónappal később került sor a nyitó értekezletre, majd a követek több mint 30 megbeszélést folytattak. A delegációnak nem volt magyar tagja, pedig a törvény szerint a bécsi udvar a Portával csak a magyarok közreműködésével léphet békére. De Lipót – aki bizalmatlan volt a magyarok iránt – német-római császárként tárgyalt, nem pedig magyar uralkodóként, így mint annyiszor a történelem során sorsunkról a fejünk fölött mások döntöttek.
Felhasznált irodalom:
Matúz József. Az Oszmán Birodalom története. Akadémiai Kiadó, Bp., 1990.
Seres István: Thököly Imre és Törökország. Akadémiai Bp., 2006.
Tóth István György: Békerendszerek. Rubicon, 1997/2.
Magyar történeti szöveggyűjtemény. Tankönyvkiadó, Bp., 1968.
Németh Máté: Karlóca: a török világ vége Magyarországon. Múlt-kor, 2015.
Márki Sándor: Thököly Imre életrajza; Stampfel, Pozsony–Bp., 1885.
Benczédi László: Bécs és Sztambul között – Thököly Imre pályafutása. In: História 1983.