Történelem

2023.02.07. 17:00

Az iszlám nem érti a humort, sőt, kritikával sem illethető

Az iszlám hit szerint Mohamed próféta személye, valamint a Korán (az iszlám vallás elsődleges forrása) szent dolognak számít, amit nagyon komolyan vesznek. Az iszlám nem pusztán egy vallás, hanem életforma, amely meghatározza az ­ember életét a születésétől kezdve egészen a ­halálig. Az európai ember, aki egyre jobban beleburkolódzik a saját véleménye ­kinyilvánításának szabad­ságába, sokszor gúnyt űz a keresztény szimbólumokból is, de ezen valahogy úgy átsiklunk. Nem így az iszlámhívők, akik mindent, ami vallásukra nézve sértő, zokon vesznek.

Farkas Lajos

Nők tiltakozása Iránban, három nappal azután, hogy az ország vezetője kiadta a Salman Rushdie elleni fatvát

Fotó: Getty Images

Nemrég Svédországban Koránt égettek szélsőségesek, ami kiváltotta az iszlám világ haragját, és annak ellenére, hogy mindez nem a svéd kormány tudtával történt, a skandináv ország ezzel a NATO-csatlakozását veszélyezteti, Törökország ugyanis egyértelműen kijelentette, hogy ezért a tett­ért ellenezni fogja a svédek NATO-tagságát. 

Mindez szükséges ahhoz, hogy lássuk, miért is mondott ki 1989. február 4-én a Khomeini ajatollah vezette iráni papi tanács halálos ítéletet Salman Rushdie brit-indiai íróra. Sokak szerint Rushdie azzal vívta ki az ajatollah haragját, hogy A sátáni versek című könyv egyik mellékszereplőjében manipulatív és akarnok diktátorként lehetett Khomeinire ismerni. Az úgynevezett „fatvát” azért rótták ki A sátáni versek szerzőjére, mert Khomeini és társai úgy látták, hogy Rushdie írásával megsértette az iszlám vallást. 
A fatva egy arab szó, ami vallásjogi döntést jelent olyan esetben, amikor egy konkrét hitelméleti vagy vallásgyakorlati kérdésre nincs megfelelő válasz az iszlám szent könyvekben. 

A forradalom új helyzetet teremtett 
Khomeini vallási vezető, aki tizenöt éves párizsi száműzetés után 1979-ben visszatért Iránba, azonnal átvette az ország irányítását. Vezetése alatt épült ki a ma is létező teokratikus (olyan politikai rendszer, amelyben a világi hatalom a papság kezében van) köztársaság a perzsa államban, így jött létre az Iráni Iszlám Köztársaság. Az 1979-es forradalom azonban nemcsak a sahot söpörte el, hanem a jól képzett iráni katonai tiszti kart is. Sok katonatisztet, mint megbízhatatlan elemeket az új hatalom kivégzett és bebörtönzött – ami később, az iráni–iraki háborúban igencsak megbosszulta magát. Khomeini ajatollah, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy az események az iráni iszlám forradalommá alakuljanak át, egy új fejezetet nyitott meg nemcsak a perzsa állam, hanem az egész Közel-Kelet életében. 

A síita főpap az iráni nép szellemi vezetőjeként sikeresen dacolt a nyugati befolyással szemben, eközben az egész iszlám világban hatalmas tekintélyre tett szert. Ruholláh Muszavi Khomeini (neve azt jelenti: Isten lelke) családjának férfitagjai nemzedékek óta köztiszteletben álló síita teológusok és jogtudósok – ajatollahok – voltak (a perzsa kifejezés jelentése: Allah csodajele), így ő maga is az iszlám vallás folytatója lett. Ifjú kora ellenére már nagy tekintélyű hittudósként emlegették, 1964-től 1979-ig külföldi száműzetésben élt, és a vallási fanatikusok, valamint a kapitalizmus vesztes rétegei (a bazári kereskedők, iparosok és korábbi törzsi vezetők) támogatásával szervezte a sah rendszerének a megdöntését. Üzeneteit magnókazettán juttatta el Iránba. 
Hatalomra jutása után Iránban a középkort idéző viszonyokat vezettek be (bíráskodás, nők jogai), a modernizáció hívei külföldre távoztak, vagy börtönbe kerültek. Az ajatollah nem volt toleráns a nemzetiségekkel szemben, többek között a kurdokkal sem. Elvben elítélte az atom- és vegyi fegyverek alkalmazását, kijelentve, hogy ezek a fegyverek az iszlámmal összeegyeztethetetlenek, azonban a kijelentését halála előtt visszavonta. 

A fatva, avagy a halálos ítélet 
„Értesítem a büszke muszlimokat, hogy A sátáni versek szerzőjét és mindenkit, aki részt vett a könyv kiadásában, bár ismerte a tartalmát, mivel a könyv az iszlám, a Próféta és a Korán ellen való, halálra ítélem” – hirdette ki a fatvát Khomeini. Rushdie megölése ezzel Istennek és a muszlim közösségnek tetsző cselekedetté magasztosult, de halálos büntetésre számíthatnak mindazok, akik a könyv kiadásában közreműködtek. Mindez közrejátszott abban, hogy iszlám fanatikusok megölték a japán fordítót, az olaszt megkéselték, a norvég kiadójára pedig rálőttek. Talán ezzel is magyarázható, hogy a mű az 1990-es évek elején már megjelent Magyarországon kalózkiadásban, de a hivatalos magyar nyelvű kiadás még sokáig váratott magára. Rushdie első magyarországi kiadója, az Európa Könyvkiadó sokáig visszautasította a regény megjelentetését, arra hivatkozva, hogy szerintük művészileg nem éri el azt a szintet, ami indokolná kiadását. Sokan ugyanakkor attól féltek, hogy ha megjelentetik a könyvet, akkor itt is ugyanolyan események várhatók, mint más országokban, ahol egyebek között megölték a fordítókat, szerkesztőket, vagy megtámadták a könyvet megjelentető kiadók székházait. Végül anonimitást kérő személyek létrehozták a Konzorcium Kiadót, s e néven 2004-ben elkészítették a magyar kiadást, részletes fordítói jegyzetekkel ellátva. 

A sátáni versek 1988. szeptemberi megjelenése tiltakozások és erőszakos cselekmények sorozatát váltotta ki a muszlimok részéről. A fatvát gyakorlatilag máig nem vonták vissza, sőt időről időre busás vérdíjat is kitűznek Rushdie fejére (ami jelenleg 3,3 millió dollárnál tart), de őt magát az írástól és a szabad véleménynyilvánítástól mégsem tántorította el a halálos veszedelem. Többször álnév alatt írt, biztonságára fegyveres testőrök vigyáztak, ennek ellenére tavaly augusztusban az Amerikai Egyesült Államokban, Rushdie ellen gyilkossági kísérletet hajtott végre egy merénylő, aki 15-ször szúrta meg az írót. Rushdie a csodával határos módon túlélte a támadást. Az író a szúrások következtében máj-, ideg- és szemsérüléseket is szenvedett. Azt tudni róla, hogy Rush­die a merénylet következtében elvesztette a fél szemét, és a karjában átvágott idegek miatt az egyik kezét sem tudja használni. 

A merénylet Rushdie ellen 2022. augusztus 12-én, New Yorkban, ahol Hadi Matar megtámadta. A tettest elfogták, nem ellenkezett

Rushdie regénye, A sátáni versek 
A sátáni versek, mint Rushdie több más írása is, Angliában élő indiaiakról szól, illetve azok visszatéréséről a szülőhazájukba. Salman Rushdie 1988-ban megjelent regényét részben Mohamed próféta élete ösztönözte. Korábbi könyveihez hasonlóan az író a mágikus realizmust használta fel, és a kortárs eseményekre és emberekre támaszkodott jellemeinek a megalkotásában. (A mágikus realizmus egy olyan művészeti irányzat, amely valósághű képet fest a világról, miközben mágikus (varázslás) elemekkel is kiegészíti, gyakran elmosva a határvonalat a fantázia és a valóság között. A kifejezést egy német kritikus, Franz Roh alkotta még az 1920-as években, hogy ennek segítségével mutasson be néhány amerikai festményt.) 

A regény címe utalás egy hagyományra, amely szerint Mohamed mozgalmának kezdetén közeledni akart a még politeista (többistenhívő) mekkai oligarchiához, mindez viszont ellentétes az iszlám szigorú egyistenhitével, ezért a későbbiekben Mohamed a Koránban ez utóbbi mellett érvelt. Ezeket a kezdeti mekkai időket bemutató, és a Koránból kimaradó verseket nevezik „sátáni verseknek”. A könyv kilenc fejezetből áll, amelyek közül egyik-másik további alfejezetekre bomlik, ezeket Rushdie már nem nevezte el, csak számokkal különbözteti meg. A szövegben számos Korán-idézet szerepel és egy Daniel Defoe-idézettel nyit. (Daniel Defoe a XVIII. század angol felvilágosodásának egyik nagy alakja. Ő volt az első angol regényíró, több mint 500 könyvet írt. Legismertebb műve a Robinson Crusoe.) 

Hatalmas indulatokat gerjesztett 
Mivel a műben utalás van a prófétára, a regény kiadása után óriási felháborodást váltott ki az iszlám világban, mégpedig Mohamed tiszteletlen ábrázolása miatt. A nagy-britanniai muszlim vezetők istenkáromlónak nevezték a könyvet, majd Indiában és Pakisztánban a könyv elleni tüntetések törtek ki, majd ezt követte Khomeini halálos ítélete. 
Rushdie-n ezután többféle érzelem is úrrá lett. A meghökkenés, düh, cinizmus, magány, beletörődés, harci kedv, önostorozás és az önteltség váltogatták egymást, de leginkább a félelem kerítette hatalmába. Többen írótársai közül is kellemetlen alaknak tartották, őt hibáztatták Khomeini dühéért. Felrótták neki, minek kell érzéseikben megsérteni a hívő muszlimokat, minek provokálni őket, és veszélybe sodorni a könyv kiadásában közreműködő munkatársat, akiket nem védi meg saját államuk. 
Valóban, ezeket az érveket is figyelembe kell venni, de ugyanakkor bennünk, európai polgárokban felvetődik az a kérdés is, hogy miért kell egy embert a regénye miatt halálra ítélni? Semmilyen kultúrában, vagy társadalomban sem helyeselhető egy gyilkosság, bármilyen testi sértés vagy kínzás, esetleg emberek megalázása. 
Az emberi méltóság szerintem kijár minden kereszténynek, zsidónak és muszlimnak, de ugyanakkor az ateistáknak is. 

Felhasznált irodalom 
Salman Rushdie. A sátáni versek. Konzorcium Kiadó, 2004. 
Milan Kundera: Elárult tes­tamentumok Európa Kiadó, 1996, 2001. 
Györke Ágnes: Rushdie posztmodern nemzetei: Az éjfél gyermekei, a Szégyen és a Sátáni versek. Kossuth, Debrecen, 2012. 
Sándor Bea: „Privilégium és átok”. Salman Rushdie, Angela Carter és a kultúrakritika. Anonymus, Bp., 2009. 
Kalmár Zoltán: Egy évtized Khomeini vonzásában. Áron, Bp., 2011. 
Makai György: Khomeini Iránja; Kossuth, Bp., 1983. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában