Mérlegelni kell

2023.02.04. 11:30

Az igényünket be kell jelenteni

Mint arról korábban is beszámoltunk, a Székesfehérvári Törvényszék elrendelte a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft. (DVCSH) felszámolását. Ez most újabb intéznivalót jelent azoknak, akik tartózásuk kifizetését várják a cégtől.

Molnár Emese

Az önkormányzat 2021-ben mondta fel a DVCSH-val kötött távhőszolgáltatási szerződést

Fotó: Freepick

Már 2021 óta húzódik a távhőszolgáltatás körül kialakult kálvária városunkban: amióta az önkormányzat felmondta a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft.-vel az akkor fennálló szolgáltatási-üzemeltetési szerződést (2021 tavasza), megannyi bizonytalan helyzettel szembesült a lakosság a cseppet sem problémamentes szolgáltatóváltás során. A DVG lett az új szolgáltató, de emellett a DVCSH ugyanúgy küldte az általa jogosnak vélt fogyasztási költségek ellentételezését. Bizonyára emlékeznek még arra, amikor többször is kígyózó sorok álltak a DVG ügyfélszolgálatánál: az ügyfelek próbáltak olyan kérdéseket rendezni, mint például, hogy kinek is kell befizetni az aktuális havidíjat, ki jogosult a díjak beszedésére, mi a helyzet akkor, ha a mindkét cég által kiküldött csekkeket befizették, hogyan írhatják jóvá a többletbefizetéseket, hogyan-miként mérik a valós fogyasztást stb. Az érintett szervezetek között zajló perek pedig csak tovább növelték a bizonytalanságot, már-már a követhetetlen, illetve a zűrzavaros jelzőkkel illethetnénk a folyamatot. 

Mérlegelni kell 
A Székesfehérvári Törvényszék január 12-én elrendelte a DVCSH felszámolását. Ez most megint új szakaszba hozta az ügyet. Azoknak a fogyasztóknak, akiknek követeléseik vannak a DVCSH felé, be kell nyújtani igényüket erről a felszámolónak (a törvényszék által kijelölt felszámolóbiztos dr. Kun Dániel). Az önkormányzat az érintettek szükséges ügyintézési feladatairól egy tájékoztatót is közzétett a törvényszéki határozatban foglaltak alapján. Mint írják, a végzés alapján a hitelezői igényeket a közzétételtől számított 40 napon belül, azaz 2023. február 21-ig kell bejelenteni a felszámolónak. A hitelezői igénybejelentésnek térítési díja van: egyrészt a Székesfehérvári Törvényszék részére a követelés tőkeösszegének 1 százalékát (legalább 5000, de legfeljebb 200 000 forintot) regisztrációs díjként; másrészt a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. részére a követelés tőkeösszegének 0,5 százalékát (legalább 5000, de legfeljebb 40 000 forintot) költségátalányként kell befizetni a megadott bankszámlára (a közleményben feltüntetve a végzés számát: 1.Fpk.48/2022/15.). Mivel a folyamatnak díja van, az érintetteknek először azt lenne érdemes átgondolniuk, hogy megéri-e a ráfordítás a követelés összegéhez képest. 

Az igénybejelentésekhez csatolni kell a követelést alátámasztó iratokat, valamint a térítési díj utalásáról szóló igazolást is. Az utalásokról kapott banki visszaigazolást meg kell küldeni a felszámolónak. A befizetési igazolásokhoz mellékelni kell azt az elszámolást, amelyből kitűnik, hogy milyen összeg jár vissza. 
A tájékoztatóban azt is írják, hogy a hitelezői igénybejelentésnek a szükséges igazolásokkal együtt 40 napon belül meg is kell érkeznie a felszámolóhoz. Mivel vita esetén a feladónak bizonyítania kell tudni, hogy ezt időben megtette, érdemes ajánlott, tértivevényes postai küldeményként feladni. 
 

Figyelmesen olvassák át a tételezett számlákat! 

Az önkormányzat arról is írt a távhőszolgáltatási témakörben, hogy a napokban több lakó kaphatott olyan levelet a Global Mediátor Zrt.-től (mint a DVCSH kintlévőségeinek kezelésével megbízott cég), amelyben elmaradt távhő-, illetve víz- és csatornaszámlák befizetését követeli. Mint azt részletezi a város, amennyiben a követelt számlák 2021 júniusa utáni távhőre és/vagy 2022 májusa utáni víz-, csatornadíjra szólnak, akkor azzal a fogyasztóknak nincs teendőjük. Amennyiben viszont ilyen tétel szerepel rajta – és azt korábban még nem fizette meg –, akkor azt be kell fizetni. Ha a számla több tételből áll, akkor csak azt az összeget kell megfizetni, ami a 2021 júniusa előtti távhőre és/vagy 2022 májusa előtti víz-, csatornadíjra szól. A lakosság teendője tehát annyi, hogy figyelmesen átolvassa a levélben a követelést, és ha azokat korábban már befizette, akkor egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni a Global Mediátor fenyegetőzését. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában