Ünnepi megemlékezés

2023.02.03. 14:00

Az ercsiek büszkén őrzik Eötvös József emlékét

Báró Eötvös József emléke előtt tisztelegtek ünnepi műsorral és koszorúzással Ercsi város három pontján is február 2-án délelőtt 10 órától. Az Eötvös-szobornál beszédet mondott Kaposi József nyugalmazott pedagógus, az ünnepi műsoron részt vettek a helyi önkormányzat, intézmények és civil szervezetek képviselői, valamint az Eötvös József Általános Iskola diákjai.

Török Tímea

Ercsi Város Önkormányzata nevében Kaposi József, Gólics Ildikó, Szabó Tamás és Fischer Ádám koszorúzott

Fotó: Török Tímea

Az ünnepi műsor a település központjában, a művelődési házzal szemben található Eötvös-szobornál zajlott. Majd csendes tiszteletadással folytatódott az emlékezés a Szapáry-Eötvös kápolnánál, valamint az Eötvös-emlékmúzeumnál is. 
De vajon mit jelent az Ercsiben élő közösségnek Báró Eötvös József, erről kérdeztük a település alpolgármesterét, Gólics Ildikót. 

– Eötvös nagyon szerette Ercsit, ahogy ő írta: gyermeksége kedves tanyáját. Itt töltötte gyermekkorát, s ide hívta ifjúkori barátait is vendégségbe, anyai nagyszülei birtokára. Neveltetése és az egykori társas összejövetelek helyszíne ma emlékház (amelyben egy XIX. századi osztálytermet is berendeztek, a gyerekek és felnőttek kipróbálhatják a korabeli iskolapadokat és a palatáblát). 
Eötvös József a XIX. század kiemelkedő közéleti szereplőjévé vált. Magyarország első kultuszminisztere volt Batthyány Lajos kormányában 1848–1849-ben. Majd tudott távol maradni a politikától, amikor úgy gondolta, hogy az nem felel meg annak, amit ő képvisel. Ekkor az irodalomnak és a kultúrának szentelte magát. A kiegyezés után Andrássy Gyula kormányának lett vallás- és közoktatásügyi minisztere. Neki köszönhetően a nép­oktatási törvény szerint minden gyermek 6–12 éves koráig iskolába járhatott. 

Ercsi Város Önkormányzata nevében Kaposi József, Gólics Ildikó, Szabó Tamás és Fischer Ádám koszorúzott Fotó: Török Tímea

– Az ercsiek büszkén őrzik Eötvös József emlékét: több intézmény és a nyugdíjasklub is viseli nevét. Az ide látogatókat már a település határán üdvözlőtáblák fogadják, s jelzik: Eötvös városába érkeztek. 

– Településünk egy neves jelképét, Báró Eötvös József szobrát Vilt Tibor szobrászművész készítette el, 1962-ben állították fel Ercsi központjában, az akkor épült művelődési házzal szemben. Itt tartjuk minden év február 2-án, Eötvös halálának évfordulóján városi megemlékezésünket. 

Vilt Tibor alkotása mögött helyezték el a ´60-as években a feldúlt Szapáry-Eötvös kápolnából Eötvös földi maradványait, amelyeket 2021. november 3-án helyezett el Ercsi Város Önkormányzata újra – Eötvös végakarata szerinti nyughelyére – a 2016-ban felújított Szapáry-Eötvös kápolnában. Így a mai napon kilátogattunk a kápolnához is, és csendes imával emlékezünk meg Eötvösről. Minden időben jó kisétálni a kis kápolnához. Egyrészt megtekinthető a kápolna mögött az Ybl Miklós tervezte obeliszk, amelyet egykor közadakozásból állítottak a nagyszerű államférfi tisztelői. Másrészt innen már ráláthatunk a Dunára, amely egykor a költő Eötvöst is lenyűgözhette – mondta el lapunknak Gólics Ildikó alpolgármester. 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában