Faültetés

2023.01.13. 12:00

Településfásítási Program

Idén is folytatódik a rendkívül sikeres Településfásítási Program, Magyarország legnagyobb belterületi fásítási akciója.

Müller Anikó Hanga

A szakszerű ültetéshez minden fához jár támasztókaró, takarómulcs, védőrács Fotó: MW-archív

Fotó: Gazdag Mihály

 A harmadik ütemben ismét a tízezernél kevesebb lakosú települések igényelhetnek fákat. Az előző két ütemben több mint 1350 településen 36 ezer sorfát ültettek el, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 1,5 milliárd forint támogatást biztosított. Idén 10 ezer darab fa áll rendelkezésére, amiből kétezret a tavaszi, nyolcezret pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki – tájékoztatta lapunkat Patocskai-Lunk Eszter, a Bakonyerdő Zrt. kommunikációs vezetője. 

– A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület és helyi csoportjai segítik. A 2020 őszén indult Településfásítási Program továbbra is helyi erdész szakemberek közreműködésével zajlik. A Bakonyerdő Zrt. munkatársai, mint az Országos Erdészeti Egyesület tagjai három vármegyében, eddig 93 településen, több ezer sorfa elültetésében segédkeztek – mondta el Patocskai-Lunk Eszter. 

Az Agrárminisztérium által életre hívott kezdeményezés fontos része az Országfásítási Programnak, amely lehetőséget nyújt a kistelepülések zöldítésére, népszerűsíti az erdőtelepítési támogatásokat, mindezzel pedig hozzájárul a kormány céljához, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön hazánk fával borított területeinek aránya. A program meghirdetése óta már 47 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák. A települések zöldítéséhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága eddig 1,5 milliárd forint támogatást biztosított, amely így a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés. 

Az igénylők 13 fafajból választhatnak a készlet erejéig. A program koordinálását az Országos Erdészeti Egyesület segíti, a szakszerű ültetéshez az állami erdőgazdaságokkal együttműködve egy helyi erdész szakember jelenlétét is biztosítják. A programban való részvétel most is előzetes regisztrációhoz kötött, a korábban részt vevők is újra jelentkezhetnek. Az igénylés és a program megvalósításának tervezett menete a regisztrációval indul január 10–20. között, az online igényléseket pedig január 23–31. között lehet leadni. 

(Forrás: veol.hu)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában