Jó és gyarapodó városi közösség

2023.01.25. 14:00

Összességében másfél milliárd forintnyi fejlesztést valósítottak meg tavaly

A kisváros önkormányzatának mintegy másfél milliárd forint értékű beruházás megvalósítására volt lehetősége tavaly. De lássuk, hogyan értékeli az elmúlt éveket Schrick István polgármester, akit a 2023-as tervekről is kérdeztük.

Körmendi Erzsébet

Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő és Schrick István polgármester az új intézmény avatásakor

Fotó: Laczkó Izabella

– A Rácalmási Szociális Központ kialakítása hatalmas előrelépést jelentett számunkra, erre félmilliárd forintot költöttünk összesen, amihez 300 millió forint támogatást kaptunk a Belügyminisztériumtól. További 180 millió forintot biztosított a kormány az óvoda egy csoportszobával való bővítésére. Erre nagy szükség volt, hiszen alighogy megnyitottuk az intézmény új szárnyát, rá egy évre már ismét kicsinek bizonyult, annyi kisgyermekes család költözött ki hozzánk Rácalmásra. Az óvoda további bővítése 270 millió forintos beruházás volt. És ebben még nincs benne az intézmény előtt a nagy parkoló kialakítása, amit saját forrásból oldottunk meg 88 millió forintból. A Venyimi út felújítása ugyancsak jelentős feladat volt a múlt évben. Kellett már a rossz állapotban lévő főutcánk mellett egy másik bekötőút, amelyen be lehet jutni a 6-os útról a település központjába. Ez több mint 200 millió forintba került. Épül hozzá járda, és oda a közvilágítást is terveztetjük, hogy a lakók gyalogosan is biztonságosan megközelíthessék a gyógyszertárat, a rendelőt, az üzletsort. 

A Helyes Imre utca aszfaltozása szintén fontos, mert összekötő kapocs az északi utcák és a városközpont között, és sáros, kátyús, nehezen járható volt. A Duna-parton lévő artézi kutat pedig azért tartottuk fontosnak, mert kedvelték az emberek a régit, hiányzott a helybélieknek. A százéves kutat megmenteni nem tudtuk, újat fúrattunk ott, és szép kifolyót, pihenési lehetőséget alakíttatunk ki.

Páskom utca Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A Páskom utca állapota miatti panaszt egy évtizede hallgattuk, főleg miután a felette lévő Sirály utca elkészült. Tavaly végre megoldottuk azt is, 93 millió forint értékben. A Magyar Falu Program keretében épül a Béke közben a járda és csapadékvíz-elvezető, az Ady Endre utca szintén ebből a keretből valósul meg. A Korányi tér víz­elvezetését TOP-os forrásból oldottuk meg. Kis dolognak tűnhet a Millenniumi parkban, két ütemben kialakított új játszótér, mégis nagy dolog, ha azt nézem, hogy ott, szép környezetben nyolc-tíz kisgyermekes család szinte mindig van, és ami meglepetés, Dunaújvárosból kihozzák ide a gyereket játszani. Mellette a felnőttsportpark is népszerű. Tervezünk oda egy nyomós kutat, hogy lehessen kezet mosni, és főleg a nyári melegben inni pár kortyot. A különleges gazdasági övezet keretében a Fejér Megyei Önkormányzattal kötött megállapodásnak köszönhetően Rácalmás, Kulcs, Iváncsa, Adony önkormányzata pályázhat támogatásra, amely nélkül az említett beruházások közül nagyon sok meg sem valósulhatott volna. 

Rendszeresen vannak gyermekes családok a játszótéren Fotó: Laczkó Izabella 

– Az elmondottak alapján a tavalyi jó év volt Rácalmáson. 
– Igen, ez valóban így van. A fejlesztések mellett nagy figyelmet fordítottunk a közösségi együttlétekre, rendezvényekre is. A hideg, esős, szeles idő ellenére siker volt a tökfesztivál, nagyon sokan voltak a városnapon, és az adventi programok szintén népszerűek voltak. Nem csak a rácalmásiak karácsonyán, de újdonságként a betlehemnél vasárnaponként szervezett programokon a vártnál is többen voltak minden alkalommal, és a Jankovich-kúria által meghonosított adventi ablakok időpontjait is hamar elkapkodták. Bárki bármit is mond, a résztvevők nagy száma arra enged következtetni, hogy igénylik az emberek ezeket a rendezvényeket. 

Az új artézi kút Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő 

– A fenntartási költségek csökkentése, az energiaválság túlélése miatt Rácalmáson milyen intézkedésekre volt szükség? 
– Nekünk is összébb kell húzni a nadrágszíjat, és hosszú távú költségcsökkentő fejlesztésekben gondolkodni. Ezért volt szerényebb a díszkivilágítás advent időszakában. Ezért zárt be a Janko­vich-kúria a téli hónapokra, és költöztettük fel az ott dolgozókat átmenetileg a sportcsarnokba. Mert a csarnok kihasználtsága jelentős, hiszen Dunaújvárosban és a környékben bezártak a sportközpontok, a DKKA is bennünket keresett meg, és kért helyet nálunk erre az időszakra, és számos más rendezvénynek biztosítunk mi helyszínt. Szakértő segítségét vettük igénybe az energia­szolgáltatói szerződések megkötésekor, ennek köszönhetően idézőjelben csak három-négyszeres az emelkedés, nem tízszeres, de ez is éppen elég költségnövekedést okoz. Napelemeket szeretnénk telepíteni a hivatalra, óvodára, bölcsődére, de hónapok óta várunk az engedélyekre. Az óvodában geotermikus fűtés van, ami nagy előny. A hatalmas létesítménynek számító, kétezer négyzetméteres sportcsarnok fűtését is ezzel a technológiával szeretnénk megoldani majd. 

A Venyimi út felújítása több mint 200 millióba került Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

– Nem csak fejlesztettek, de a kis jövedelmű lakókkal, segítségre szorulókkal is törődtek. 
– Valóban. És ezt nagyon fontosnak tartom. Most például a téli tüzelő biztosítása az időszerű. A szociálistűzifa-program keretében 145 erdei köbmétert tudtunk kiosztani összesen 44 család között, ingatlanonként három erdei köbmétert kaptak. Fejenként nyolcezer forinttal tudtunk hozzájárulni a 70 év feletti rácalmási lakók karácsonyához – meglepően sok, mintegy 600 ilyen időskorú városlakónk van. Továbbá a szociális központ új épületében melegedőt biztosítottunk hideg napokra, szép társalgója van az épületnek, ahova betérhetnek az emberek, akár ott elfogyaszthatják a meleg ételt, amit szociális alapon biztosítunk számukra. Most éppen azon dolgozunk, hogy az otthon ápolást is megoldjuk Rácalmáson. Meghirdettük a szakemberállásokat, próbálunk helybélieket alkalmazni, ahol csak lehet. Hiszen nem csupán épületet újítottunk fel, hanem egy új intézményt is teremtettünk, ahol azért dolgoznak az emberek – élükön Vass Erikával –, hogy a szociális területet teljesen felöleljék. Az óvoda bővítésekor ugyanez volt a helyzet, az új csoportba óvónők, dajkák kellettek, és jelen pillanatban, kétszáz gyermekkel a város legnagyobb intézménye a Manóvár óvoda és bölcsőde. 

Sok a gyermek a kisvárosban, új szárnnyal bővült az óvoda Fotó: Laczkó Izabella 

– Milyen tervekkel kezdik el az idei, 2023-as esztendőt? 
– Mint említettem, a sportcsarnok geotermikus fűtésének megoldása nagy falat lesz idén. A Rákóczi utcát szeretnénk leaszfaltozni, mert ott is nagy sárban közlekednek a lakók. Hasonló indok miatt lenne muszáj a kúria felett megnyitott új utcákban, a Mórában és az Illyésben is aszfaltozni, mert ott meg ráadásul a dombról oda lezúduló víz miatt valóban lehetetlen eső után közlekedni. A Venyimi úti járda építését már említettem. Kimondottan külterületi útra kiírt pályázati forrásból nyertünk a Rózsamajori útra pénzt. A Martinász utca bejáratánál, a Radnóti téren zárt rendszerben oldjuk meg a csapadékvíz-elvezetést. A kedvelt Nagyszigeten lévő létesítményekre is költeni kell, mert rossz állapotban vannak már, a nagy Dunáig kivezető népszerű Bürü-híd helyett például újat kell ácsoltatnunk, mert az teljesen tönkrement az építése óta eltelt 15 év alatt. Folytatni szeretnénk a parkosítást, fák ültetését. Tervezzük a József Attila utca felújítását, mert főleg a gyógyszertár felőli vége nagyon szét van szakadva. De ezen még gondolkodunk kicsit, hiszen az úttal együtt jó lenne az utca vízelvezetését is megoldani. Alapos előkészítést igényel a Kulcsot és Rácalmást összekötő kerékpárút építése, amelyre 400 millió forintot nyertünk. Kialakításra vár a város utolsó nádtetős parasztházának tájházzá alakítása. Újra kell telepítenünk a térfigyelő kamerákat, és amint a rendszer elkészül, átadjuk használatra a rendőrségnek a szociális központ tetőterében kialakított szerverszobát, ahova rajtuk kívül más nem léphet majd be, hiszen a felvételek bizonyító erejűek. A kerékpárutat leszámítva a felsoroltak nagyjából öt–hatszáz millió forintot tesznek ki, ha minden úgy sikerül, ahogyan szeretnénk. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában