Daruszentmiklós

2023.01.26. 07:00

Felújított pedagógus szolgálati lakásokat adtak át kedden

Három szolgálati lakás átadásával zártak le egy fontos projektet Daruszentmiklóson. Az eseményen megjelent Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője, a település jegyzője, az intézmények vezetői és tisztségviselői, valamint az önkormányzati képviselők is.

Balogh Tamás

Varga Gábor országgyűlési képviselő az átadáson

Még kíváncsiskodóként is jó érzés egy frissen felújított vagy elkészült lakásba belépni. Amikor még berendezetlenül, üresen áll, önkéntelenül is megmozdul az ember fantáziája, hogy melyik helyiséget mire használná, és miként rendezné be azt. Ezt a kellemes élményt élhették meg az átadási ünnepség résztvevői is ezen a napon. 

„Ünnepként élhetjük meg ezt a napot” 

Rauf Norbert, Daruszentmiklós polgármestere

Ezeknek a szolgálati lakásoknak a felújítása a beköltöző pedagógusoknak, az ezzel az eseménnyel a megvalósításukat fedező projekt lezárása pedig az önkormányzatunknak egy fontos ünnep, mondta bevezetésként Rauf Norbert, a település polgármestere. – Ezen a helyszínen két szolgálati lakást újítottunk fel, ahol három tanár néni fog lakni. Erre az energetikai projektre mintegy harmincmillió forint támogatást kaptunk, amit önkormányzati forrásból egészítettünk ki. Sok munka várt a kivitelezőkre. A projekt beadásakor még csak két lakás felújítását terveztük, de később úgy gondoltuk, hogy a lehetőséget felhasználva hármat alakítunk ki. Ehhez az önkormányzatunk hatmillió forint saját forrással járult hozzá. A munkálatok során sor került a tető héjazatának, szigetelésének, nyílászáróinak cseréjére, valamint a teljes elektromos hálózat felújítására is. Sor került a mennyezet és a külső szigetelés elkészítésére is. Ezek mellett egy korszerű, a három lakást külön ellátó modern fűtésrendszert alakítottunk ki. Néhány apróságot még pótolni fogunk a teljes komfort eléréséhez – mondta a polgármester, majd így folytatta. 

– Köszönöm mindenkinek a munkáját és a képviselőtársaimnak, a barátoknak és az ismerősöknek a segítségét, hiszen a konyhabútor összeszerelését és a padozat lerakását társadalmi munkában végeztük el. Bízok benne, hogy az ide költöző pedagógusok jól fogják magukat érezni az újjászületett lakásokban. 

Az új lakásba költözésről elmondta 

Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője elismerően értékelte a lakásfelújítás tényét és az elvégzett munkát is. Az új szolgálati lakások élményéről a következőket is hallottuk tőle. 

– Első látásra egy nagyon szépen felújított szolgálati lakást láthatunk ezen a helyszínen. Alaposan átvizsgálva már észrevehetjük azokat a kisebb hiányosságokat is, amik pótlásra vagy javításra szorulnak. A most beköltözés előtt álló tanárnők azonban remélhetőleg változatlanul segítséget kapnak majd az önkormányzattól ahhoz, hogy mindezek pótlása megtörténjen, és otthonos lakássá váljanak. Lehet, hogy nem ez az első lakrész vagy lakás, ahová a tanár nénik önállóan beköltöznek, de mégiscsak olyan szeglete lesz a világnak, amit egy kicsit a sajátjának érezhetnek, még akkor is, ha önkormányzati. Nyilvánvalóan ez kevésbé terhelt olyan bérleti díjjal, mint amihez a piaci viszonyok között juthatnának hozzá. Ezzel együtt mégiscsak a világ egyik közepe lesz, ahová a munkájuk után hazajöhetnek, és ahol saját világot teremthetnek maguknak. 

„Egy életen át elkísér ez az élmény” 

– A nagymamám, aki akkor húszéves volt, a kőműves és ács nagypapámmal 1940-ben vásároltak egy olyan nagyon rossz állapotban lévő házat, amilyen talán nincs is a mai Daruszentmiklóson. Ő mesélte nekem, hogy akkor volt a világon a legboldogabb, amikor az első este a kis pánton forduló ajtót becsukhatták maguk mögött. Nyilván akkor kezdődött az új közös életük, ezért is különleges volt. Ez az érzés a most ideköltöző tanár nénik számára is hasonló lehet, és azt kívánom nekik, hogy valóban boldogan élhessék meg itt a napjaikat. Ez mind a településnek, akikért a munkájukat végzik, mind azoknak, akik majd itt fognak élni, nagyon fontos szakasz lehet az életükben. 

Varga Gábor országgyűlési képviselő az átadáson Fotók: a szerző

Heni néni az általános iskolában tanít 

Ferenczi Heni néni csak egy általános iskolában nyeri el ezt megszólítást, hiszen ő még egy fiatal hölgy a „nénizéshez”. A daruszentmiklósi Benedek Elek Általános Iskolában tanít. Ő kapta meg az egyik pedagóguslakást. Érthető, hogy nagy izgalommal várja a beköltözés boldog napjait. – Komolyan mondom, hogy eszméletlen nagy örömöt jelent ez a lakás. Azt is gondolom, hogy ez egy jó lehetőség egy új élet kezdésére. Egy jelkép, amikor ebben a helyzetben magára csukhatja az ajtót az ember. Annak is nagyon örülök, hogy az egyik kolléganőmmel oszthatom meg, aki szintén ebben az iskolában tanít, ahol én. Néhány éve ismertem meg, és azóta nagyon jó barátommá is vált. Tavaly kerültem ebbe az iskolába, ahol egy nagyon jó kollektíva alakult ki. Külön öröm, hogy a szomszédságban a Szilvi nénivel is egy hasonlóan jó kapcsolatot sikerült kialakítani. Előszállási falusi lány vagyok, ezért ismerős a közeg, ami Daruszentmiklóson fogadott. Ezt is megszerettem. 

Hónapok óta ismerkedik az új lakással 

– Nagyon tetszik. Követtem a felújítási folyamatokat, és tulajdonképpen már hónapok óta ismerkedtem vele. Időnként be is néztem, aztán folyamatosan tervezgettem, hogy mit hová rakok, és azt is, hogyan találom meg benne a helyemet. Ezért most már nagyon várom, hogy ténylegesen meg is tudjam valósítani az álmaimat. Nyilván vannak még pótlásra váró dolgok, de mindennek eljön majd az ideje. Azt mindenképpen elmondom, hogy az önkormányzat mindent megtett annak érdekében, hogy kényelmes otthonra találjunk e falakon belül. Köszönjük! 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában