Történelem

2023.01.29. 09:00

Bem méltó ellenfelére talált a császári főparancsnokban

1849. január 21-én Bem tábornok megpróbálta elfoglalni Nagyszebent, de súlyos vereséget szenvedett Puchner Antal tábornok csapataitól. Magyar származása ellenére Puchner volt az erdélyi császári csapatok főparancsnoka, és Nagyszebenben volt a főhadiszállása az 1848–49-es szabadságharcban. Bem akciója azért hiúsult meg, mert a védők kitartóan ellenálltak a támadásnak, valamint a honvédsereg jobbszárnyának késlekedése is hozzájárult a lengyel tábornok kudarcához.

Farkas Lajos

Bem – Jan Styka lengyel festőművész 1897-ben készült alkotása (Az Erdélyi körkép részlete) Fotó: Wikipedia

A nagyszebeni vereség után Bem addigi eredményei is veszélybe kerültek, és félő volt, hogy megismétlődik az 1848 novemberi időszak, amikor is a magyar csapatok kiszorultak Erdélyből. 

„Osztrolenka véres csillaga” – Petőfi Sándor Az erdélyi hadsereg című versében így nevezte Bem tábornokot, akivel szoros barátságba is került. 1848 decemberében Kossuth Lajos Bem József vezérőrnagyot nevezte ki az észak-erdélyi magyar csapatok főparancsnokává. Ezt a posztot mások nem merték elvállalni, Bem viszont nem riadt vissza a feladat nagyságától, és alig két hét alatt újjászervezte felbomlóban lévő seregét. 

Készülni a támadásra 

Bem tüzérei jórészt iskolapadból érkező diákok voltak, az ágyúkról egy székely ezermester, Gábor Áron gondoskodott. A kiváló szervezésnek köszönhetően 1848. december 15-ére a Bem parancsnoksága alatt álló erő mintegy 12 ezer főt és 24 ágyút tett ki. Szinte az utolsó órára, mert Puchner reguláris csapatai, illetve Karl Urban román határőrei azt tervezték, hogy kitörnek az Alföldre, az esetben a Debrecenben székelő magyar kormány sorsa megpecsételődne. Bem viszont seregével ellentámadásba lendült, és december 23-án Désnél kettészakította az ellenséges arcvonalat, másnap bevonult Kolozsvárra. A románokat kiszorította Bukovinába, majd 1849 januárjában a császári főparancsnok ellen fordult. Bem számított a székelyek segítségére, ami a január 17-i, Szőkefalvánál lezajlott csatában nagy segítségnek számított, mert a magyar erők győzelmet arattak a császáriak felett. Puchner nagyszebeni főhadiszállásán maradt, és felkészült a honvéd támadásra. Bem végső győzelme, Erdély felszabadítása már egy karnyújtásnyira látszott, ugyanis a császári tisztek is meg voltak győződve arról, hogy a magyar származású főparancsnok Nagyszeben feladására készül. Bem is ebben bízott, de a biztonság miatt két részre osztotta seregét, az egyikkel Szelindeknél készült Nagyszeben bevételére. Csapata másik részét pedig, amelyet Czetz János őrnagy vezetett, Tordán át Balázsfalvára, onnan Holdvilágra, majd Vízaknára küldte, hogy biztosítsa az osztrákok elleni hadműveletek zavartalanságát. 

Megkésett üzenet 

Az erőviszonyok azonosak voltak, mindkét fél körülbelül 4500 főt tudott mozgósítani. Bem számított Czetz őrnagy 1500 katonájára, akik viszont a tervezettnél később érkeztek meg, így késve kapták kézhez a tábornok utasítását. Bem erről nem tudott, azt hitte, Czetz csapatai a helyükön vannak, ennek tudatában parancsot adott a támadásra. A kora reggel kezdődő ütközet több órán át tartott, de áttörést magyar részről nem eredményezett. A honvédsereget meglepte a császári katonák kemény helytállása, így valamennyi magyar roham elhalt a védők sáncain, ezzel egy időben Puchner huszárjai Bem vonalainak felbomlasztásával próbálkoztak, de az akció szintén eredménytelen maradt. A nagyszebeni csatát végül a Czetz katonáinak távolmaradása döntötte el, ezt használta ki a császári főparancsnok, aki eredményes rohamot indított Bem serege ellen. A honvédsereg visszavonult, a magyar támadás így kudarccal végződött. (Czetz János becsületére legyen mondva, késlekedésének nem a tunyaság vagy a rossz szervezés volt az oka, hanem a megtett út nehézségeiből eredt.) Bem a vesztes csata ellenére újjászervezhette seregét, közben a megérkező Czetz-csapatok is felvették a harcot a császári erőkkel, így azok nem tudták rögtön üldözőbe venni Bem seregét, ezzel a lengyel hadvezér megmenekült a komoly veszteségtől. A nagyszebeni csatában a honvédok 200, a császáriak 90 embert veszítettek, a következő hetekben viszont Bem seregének komoly kihívásokkal kellett szembenéznie. Puchner január végén rákényszerítette a román és szász nemzeti tanácsokat a Havas­alföldet megszállva tartó orosz erők behívására, ezért Bem nyugat felé ment, hogy egyesülhessen a Damjanich által küldött segélycsapatokkal. 

Foglyokkal visszatérők – jelenet a honvédéletből (Munkácsy Mihály rajza, Honvédalbum, 1868) Fotó: Wikipedia

Miután osztrák kérésre a Havasalföldön állomásozó orosz csapatok Lüders tábornok vezetésével benyomultak Erdélybe, így bekerítés fenyegette a magyar haderőt, ám Bem a vízaknai és a dévai csatában február 4. és 8. között áttörte az ellenség gyűrűjét, és már február 9-én ellentámadásba lendült. Piskinél legyőzte az egyesült osztrák–orosz haderőt, majd Székelyföldre vonult. 

Bem, a katonai zseni 

A lengyel tábornok egy páratlan katonai zseni volt, a kor talán legnagyobb stratégája. Pillanatok alatt képes volt felmérni a körülményeket, és helyes döntést hozni. Taktikája a tüzérség erőteljes alkalmazásán s a csapatok gyors, éjjeli mozgatásán alapult, meglepve ezzel az ellenfelet, váratlan rajtaütései sokszor legyőzték az ellenség túlerejét. 

Magyarul nem tudott, németül is rosszul beszélt, főleg franciául értette meg magát. Bem 1848–49 telén elért sikerei mentették meg a szabadságharc ügyét, elvitathatatlan érdeme volt abban, hogy megindulhatott a császári sereget visszaverő tavaszi hadjárat. A második orosz beavatkozás után Bem kezdetben sikerrel lassította az ellenséges csapatok előrenyomulását, még Moldvába is betört, hogy ott felkelést robbantson ki. Visszatérve azonban Segesvárnál döntő vereséget szenvedett. Hadserege szétzilálódott, az Aradra menekülő tábornokot bízta meg Kossuth az összeomló magyar hadsereg parancsnokságával, ám Temesvárnál súlyos vereséget mért rá Haynau osztrák táborszernagy. A csatában ágyúgolyótól megbokrosodott lova levetette a hátáról, és eltört a kulcscsontja. Bem ezután a Török Birodalomba menekült, ahol áttért az iszlám hitre, és felvette a Murád (Murat) nevet. Török katonai parancsnokként maláriában hunyt el a szíriai Aleppóban 1850. december 10-én. 

Puchner gyors karrierje 

A későbbi lovassági tábornok Selmecbányán született 1779. november 11-én. Pozsonyban végzett jogi tanulmányai után lépett katonai szolgálatba. 1799 és 1801 között hadnagyként a ­nemesi testőrség tagja volt, majd egy könnyűlovas ezred főhadnagyaként részt vett a napóleoni háborúkban, később pedig Itáliában szolgált. Kitűnő katonának tartották felettesei, így gyorsan emelkedett a katonai ranglétrán, 1824-ben ezredessé, majd 1832-ben vezér­őrnaggyá léptették elő. 1834 és 1840 között a pápai államot (a pápák világi fejedelemsége volt 756-tól 1870-ig) megszálló osztrák csapatok parancsnoka volt. 1840 végén a bécsi Udvari Haditanácsnál teljesített szolgálatot altábornagyként, majd hat év múlva az erdélyi császári seregek főparancsnokának nevezték ki. E minőségben 1848. május 29-én ő nyitotta meg az utolsó erdélyi országgyűlést, amely kimondta az uniót Magyarországgal. Magyar származása ellenére nem szimpatizált az 1848–49-es szabadságharccal, nyíltan megtagadta az ­engedelmességet a magyar ­országgyűlésnek, és ostrom­állapotot hirdetett ki. Nagyszebeni főhadiszállásáról irányította az erdélyi hadmű­veleteket, aminek következtében 1848. december közepéig szinte egész Erdély a császáriak kezére jutott. 

A vereség dacára ez a csata is a szabadságharc ügyét szolgálta

Miután Bem seregei felszabadították Erdélyt, Puchner a megmaradt császári csapatokkal ­Havasalföldre szorult. A szabadságharc elleni akciókban ezután már nem vett részt. A magyar szabadságharc bukása után kudarcai ellenére császári-királyi lovassági tábornokká léptették elő, és megkapta a Katonai Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjét. 

1849 októberében az Osztrák Császárság egyik koronatartományát képező Lombard–Velencei Királyság, Velence tartományának kormányzójává nevezték ki, azonban egy év múlva betegségére hivatkozva lemondott. Bécsben hunyt el 1852. december 28-án. 

Az 1848–49-es szabadságharcról elmondható, hogy Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye volt, a modern nemzeti identitás egyik alapkövévé vált, mivel egyszerre törekedett az egyéni szabadságjogok kivívására és a nemzeti önrendelkezés megteremtésére. Társadalmi reformjaival pedig megkezdődött egy polgári átalakulás, s eredményességét az is bizonyítja, hogy a magyar szabadságharcot a bécsi udvar csak komoly orosz katonai segítséggel tudta elfojtani. 

Felhasznált irodalom 

Hermann Róbert: 1848–1849 – A szabadságharc hadtörténete. Korona Kiadó, Bp., 2001. 

Supka Géza: 1848–1849. Magvető Könyvkiadó, 1985. 

Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái. Zrínyi Kiadó, 2004. 

Magyarország hadtörténete. Zrínyi Katonai Kiadó, 1985. 

Kovács Endre: Bem a magyar szabadságharcban. Zrínyi, Bp., 1979. 

Kovács Endre: Bem József. Hadtörténeti Intézet, Bp., 1954. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában