Van min vitatkozni: a genderről (2) – ma

A társadalmi különbségekkel már nem ilyen örömteli a helyzet! Réges-régi dolog, hogy a biológiai állapotból kiindulva más-más közösségi szerep hárult a két nemre, amivel egy idő után kezdett az ember elégedetlen lenni. Próbálkozott a patriarchális (apajogú) és a matriarchális (anyajogú) társadalmi rendszerekkel, de nem sikerült teljes egyenlőséget teremteni a két nem között. 
A XIX. századi nőmozgalmak (feministák) a nők politikai, társadalmi és gazdasági egyenlőségéért indított küzdelme a szavazati jog és a munkavállalás terén valamelyest enyhített a társadalmi különbségeken, de ez sem elégítette ki az egyenlőség híveit. A XX. század második felében léptek színre a radikális feministák, akik a női egyenjogúságot a leszbikus vagy biszexuális életformák elfogadottá tételében látták megvalósíthatónak. 

Először Ann Oakley angol szociológus, feminista írónő fogalmazta meg a hetvenes évek elején, hogy különbséget kell tenni a biológiai nem (sex), tehát a nemek biológiai adottságai és a társadalomban betöltött nemi szerepei (gender) között. Járványszerűen terjedt a gender mainstreaming a nemzetközi szervezetek aktív közreműködésének köszönhetően, és ennek hatására az egyes országok nőpolitikájában is. A ´90-es évek amerikai filozófiai gondolkodásában tűnt fel először, hogy nem elégséges a társadalmi nemi egyenlőségért küzdeni, a biológiai nem ósdi felfogása is megérett a változásra. 

Ezt követően a hagyományos nemi viszonyok átalakításának víziója futótűzként terjedt az északi félteke országaiban. „A biológiai nemek lebontásának szándéka kilépett a folyóiratok lapjairól és a konferenciák pódiumáról, és politika – identitáspolitika – lett belőle. Először a campusokon, majd a média közvetítésével a széles körű nyilvánosságban.” (Lacky Zoltán) A természet adta sok millió éves hagyománytól eltérő identitás okát a tudomány számtalan kutatással sem tudta egyértelműen tisztázni. Nagyjából abban megegyeznek, hogy az északi féltekén körülbelül a lakosság 10 százalékára tehető a homoszexuálisok aránya. Hogy a probléma jelentőségét érzékelhessük, érdemes tudni, hogy a biológia szerint az emberek körülbelül 0,5-1,7 százaléka genetikai vagy hormonháztartás-beli rendellenességek miatt egyik nembe sem sorolható be egyértelműen. Egy másik, szintén igen csekély hányad (0,3-0,5 százalék) biológiailag ugyan egyértelműen meghatározható nemű, de az egyén ellenkező neműnek érzi magát. Ezt az állapotot a Betegségek Nemzetközi Osztályozása 2018-ig transzneműségként tartotta számon, és a mentális, illetve a viselkedés­zavarok közé sorolta be. 

A transzneműség viszont nemi azonosságot jelent, nem szexuális orientációt – semmi köze ahhoz, hogy az illető férfiakhoz vagy nőkhöz vonzódik. Mára eljutottunk oda, hogy a biológiai nemet tagadó gender hallani sem akar a két nemről: a „születéskor megjelölt” (assigned) nemről beszél, mintha azt a társadalom kényszerítené rá a gyerekre. (Lacky Zoltán) Az LMBTQ (a leszbikus, meleg, biszexuális, transzgender, queer megjelölésekből alkotott betűszó) hatalmas mozgalommá fejlődött a kisebbség elnyomása ellen elvből lázadók támogatásával. A jogvédők úgy gondolkodnak, hogy bármifajta megkülönböztetés árt az emberi méltóságnak, tehát üldözendő, és ilyen okból került fel a listára a nemek szerinti megkülönböztetés is. Szerintük „az ember valamiféle semleges lénynek születik, és alapvető joga és képessége, hogy maga határozza meg nemét, szexuális kapcsolatainak formáját. Úgy gondolják, hogy az utódok létrehozatalának nem a hagyományos házasság az egyetlen útja. A genderideológia így eljut a nemek, sőt a család tagadásáig. Pontosabban: a nemek közötti egyenlőség elérésének feltétele a férfi és női nem, illetve a házasság és család megszüntetése.” (Tomka Ferenc) 

Az eredetileg jogvédőnek indult mozgalom lassan jogzsarolóvá vált. A kisebbség erőszakosan követeli a jogait, és hajlamos mindenben a kisebbségi voltára irányuló támadást látni, nem is eredménytelenül! A követeléseknek engedve a ´70-es években az Amerikai Pszichológiai és Pszichiátriai társaság levette a betegségek listájáról a homoszexualitást. Mai álláspontjuk szerint a nemükkel elégedetlen embereknek lehetővé kell tenni nemük átalakítását. Az utóbbi években pedig egyre különösebb dolgokat hall az ember: Kentucky-államban például meghurcoltak egy anyakönyvvezetőt, mert lelkiismereti okokból nem volt hajlandó házassági anyakönyvi kivonatot kiadni egy melegpárnak és egy nőnek, aki a kutyájával kívánt házasságra lépni. Az Európai Parlament homofóbiáról szóló határozata büntetést helyezett kilátásba, ha „valaki félelemkeltő módon, idegenkedéssel szól a homoszexualitásról, illetve a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű személyekről, mivel ez a rasszizmushoz, az idegengyűlölethez, az antiszemitizmushoz hasonló magatartás”. 

És mi van ilyen esetben a vallási meggyőződésből tiltakozókkal? Mert hogy is szól a mózesi törvény? „Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk. Ne kövessétek annak a népnek a szokásait, amelyet kiűzök előletek. Megutáltam őket, mert mindezeket cselekedték.” (3Mózes 20) Az így gondolkodókat hogyan védi a jog? Azzal mindenki egyetért, hogy az egyik ember ne nyomja el a másikat, ami a kisebbségre és a többségre egyaránt vonatkozik. 
De nézzük tovább! Angliában bezárták az örökbefogadással foglalkozó ügynökségeket, mert elutasították az azonos neműek kérelmét. A 2016-os riói olimpián már egyes versenyszámokban transznemű, tehát biológiailag férfiak a nők kategóriájában indulhattak. New Yorkban 2017-től (majd később más országokban is) semleges nemű vécéket nyitottak. Több amerikai egyetemen komoly retorzióra számíthatnak az olyan tanárok, akik nem a diákok által választott gender személyes névmást használják, és ugyanez Kanadában már büntetőjogi kategória. A múlt héten a német válogatott befogott szájjal állt a kamerák elé a katari foci-vb-n az LMBTQ-karszalagot betiltó rendező ország elleni tiltakozásul… „De sebaj, az ember őrizze meg a hidegvért ebben a bolondokházában”, írta Chesterton még a múlt században egy, a feministákról szóló értekezésében. Ettől függetlenül vitatkozni még szabad. Természetesen betartva az EU vonatkozó határozatát!