Adománygyűjtés

2022.12.12. 07:00

Mindenkire gondoltak!

A Dunaújvárosi Óvoda közössége, a dolgozók és a szülők egyaránt, igazán kitettek magukért, hiszen rengeteg adományt gyűjtöttek össze advent alkalmával.

Molnár Emese

Takarókat, plédeket küldhettek a hajléktalanszállóra

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

Mindenkire gondoltak, így az összegyűlt adományok is végül több ponton érnek majd célba. Az, hogy a karácsony apropóján adománygyűjtést szervez a Dunaújvárosi Óvoda, már hagyomány náluk. Mint azt Gyenes Józsefné, az intézmény vezetője elmondta, november közepén tartottak egy értekezletet, akkor hirdették meg az idei akciót, amellyel elsősorban a Családok Átmeneti Otthonának lakóit, illetve állatmenhelyeket szerettek volna támogatni. Minden tagóvoda külön-külön gyűjtötte a felajánlásokat. 

Ezúttal a gyermekeknek szánt játékokból érkezett rengeteg adomány: nemcsak használt, de még jó állapotban lévők, hanem újonnan vásároltak is. Mivel korábban előfordult sajnos negatív tapasztalat, ezért valamennyi felajánlást átnézték-ellenőrizték az óvodapedagógusok, majd korcsoportok és nemek szerint szétválogatták azokat, és ajándékcsomagokat állítottak össze. Volt olyan óvoda, amely házon belül, de olyan is, ahol a szülők vállalták a szép, díszes csomagolást. 

Nagyon sok ajándékkal teli cipősdoboz gyűlt össze Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő 

Két nap alatt minden adományt a Dunaújvárosi Óvoda Lilla közi központjába szállítottak. Itt lehetett igazán látni, hogy a nemes ügy érdekében milyen nagy segítség érkezett az óvodai közösségektől. A legtöbb ajándékcsomagot, közel száz darabot a Margaréta tagóvodából hozhattak, a Napsugár tagóvodában nagyon sok ruhaadományt gyűjtöttek össze. Gyenes Józsefné kiemelte még a Duna-parti tagóvodát is, ahonnan ugyancsak nagy mennyiségben kaptak adományokat. Az óvodavezető ezúton is köszöni valamennyi tagintézmény dolgozójának és a szülőknek a rengeteg felajánlást, mint mondta, rendkívül megható, hogy a mai világban, a jelenlegi nehéz helyzetben is ennyi mindent hoztak be a felhívásra. 

Összességében mintegy kétszáznegyven karácsonyi ajándékcsomag gyűlt össze a ne­héz­ sorsú gyermekek számára. Ebből hatvan darabot már el is szállítottak a Családok Átmeneti Otthonába a múlt héten. Gyenes Józsefné elmondta, itt jelenleg tizenhárom gyermek van, köztük egy újszülött baba is, akinek külön, neki való játékokat és szükséges felszereléseket is küldtek. A többi ajándékcsomag a Római városrészi Adománykuckóba kerül, hogy még az ünnepek előtt kioszthassák azokat. 
Az állatmenhelyek számára idén most kevesebb felajánlás érkezett, mint általában, így a mostani adományt (tápok, konzervek) egy szervezethez, az Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítványnak vitték el Soltra. 

Az adományozó családok több szőnyeget, takarót, plédet, meleg ruhát is felajánlottak jótékony célra. Ezekért a hajléktalanok ellátásával ­foglalkozó Magyar Mentőszolgálat Alapítvány munkatársai jöttek az óvodába, éppen akkor, amikor mi is ott voltunk. 
Az adományok között volt még tartós élelmiszer is, például liszt, tészta, bögrés leves, olaj, paradicsomszósz, szaloncukor, aminek most a szűkösebb keretek miatt is nagyon örültek – tette hozzá az óvodavezető. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában