Dunafölvár

2022.12.06. 09:00

Különleges, megkapó esemény volt ezúttal is

Balogh Tamás

Az est sztárjai vitathatatlanul a kicsik voltak

Fotó: Balogh Tamás

Advent második ünnepére is emlékezetes eseményt szerveztek Dunaföldváron, a Vár udvarában. A szemerkélő eső sem szegte a kilátogató közönség kedvét, az érdeklődés mértékéről szólva a telt házat tudjuk emlegetni. Igazi ajándék, egy kellemes este lehetősége várta az odaérkezőket, akik között szép számmal voltak vidékről érkezők is. 

A műsor egyfajta jókedvű, ünnepi demonstrációja a város színpadra lépő művészeti csoportjainak. Mondhatnánk, hogy kész szerencse, mert úgy tűnik, valamennyien jól megállják a helyüket a fűtetlen színpadon is. Ahogy a legutóbbi lelkes közönség egyik tagja a tapsa mellé bekiabálta: „ti aztán hidegállók vagytok ám”! 
A színpadra elsőként az Annamatia Női Kar lépett, a dalosok nyitó számuk után adtak lehetőséget Vizi János református lelkésznek az ünnepi áldás elmondására. Utána még emelkedettebben szólt a gyönyörű produkció. 

Már jó előre borítékolható volt, hogy az est sikerét az óvodások fogják besöpörni, hiszen a műsoruk nem csak a szép számú kísérőik szívét fogta meg, hanem a zsúfolásig megtelt nézőtér minden tagjának is. 
Ilyen remek előzmények után „könnyű” volt a Mikulást és az ünnepeket megidéző színpadi öltözékű, sodró lendületű, vidám műsorszámot bemutató Löfan mazsorettegyüttesnek a zajos sikert elérni! 
A vendéglátók, a Levendula Művészeti Iskola csapata, tagjai egy remek játszóházzal várták a kicsiket, és a Sárga Pincés Gödör Egyesület tagjai, akik a különleges kínálatukkal kényeztették a vendégeiket! 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában