Ünnepi körkép

2022.12.02. 20:07

Így hangolunk az ünnepre a második vasárnapon

Advent az ünnepvárás időszaka, amikor minden család, közösség a karácsonyra készül, lélekben is ráhangolódik a szeretet ünnepére. A településeken közösségi események voltak már múlt héten, az első adventi vasárnapon, és számos program várja a másodikon is a rendezvényekre kilátogatókat.

Szentes Kitt, Horváth László, Balogh Tamás, Török Tímea

Nagyvenyimen a Szent Cecília Ének- és Zenekar fellépése is hozzájárul a meghitt, ünnepi hangulathoz

Fotó: Horváth László

Másodszorra is meghitt, szeretetteljes ünnepre készülnek a vidéki emberek. 

Dunaújvárosban december 4-én a Városháza téren 16 órától az adventi forgatagba várják a hangolódni vágyókat. Ugyanakkor városrészi adventet szervez az Adomány Kuckó a Váci Mihály utcában. Délután 14 órakor kezdődik a kézművesvásár, majd a Mikulás tiszteletét teszi az eseményen. Az ünnepi köszöntők után Marics Tamás gitárművész és tanítványainak koncertje következik, és fellép Farkas Erik színművész, valamint a Pajtás tagóvoda növendékei. 

Mezőfalván ezen a hétvégén, vasárnap, szintén 15.30-ra várják az ünneplőket a Piac téri adventi koszorúhoz, ahol ismét intézmények és civil szervezetek képviselői a főszereplők. Műsort adnak a mezőfalvi Tündérkert óvoda gyerekei és a Sárgarózsa Nyugdíjas Klub tagjai. Ünnepi gondolatokat mond Kristofory Valter katolikus plébános. A második gyertyát a műsorban szereplőkkel együtt az önkéntes tűzoltók gyújtják meg. A rendezvény zárásául, sok gyerek örömére a Mikulás is ellátogat a térre. 

Nagyvenyimen december 4-én a közösségi házban 16 órától az Arany Daru Dalkör, a Fontana Női Kar és a Szent Cecília Ének- és Zenekar műsorát láthatjuk. Végül közös gyertyagyújtással zárul a program. 

Baracs Templomoson a Boldogságos Szűz Mária-templomban december 4-én, vasárnap, 16 órakor a Baracsi Vadalmafa Népdalkör és a Sándor Frigyes Zeneiskola diákjainak koncertjével hangolódhatunk az ünnepre. 

Kisapostagon az első gyertyagyújtáshoz hasonlóan meghitt, csendes ünneplést követően gyullad majd fel a második adventi gyertya lángja. A Schalbert Alapítvány faházához december 4-én várják az embereket 16 órára. 

Perkátán Mókás Advent elnevezéssel folytatódik a programsorozat. 2022. december 4-én 14 órai kezdettel Mozgassuk meg a Mikulást felhívást kell teljesíteni a kerékpárral rendelkezőknek. 15 órakor a Győry-kastélyhoz lovashintón érkezik a Mikulás, aki nem csak virgácsot fog osztogatni. 16 órakor adventi gyertyagyújtás az óvodai és az iskolai szülői szervezet által, utána szabadtéri filmvetítésre várják az érdeklődőket. 17 órai kezdettel pedig ünnepi díszkivilágítást kapnak a perkátai mezőgazdasági gépek, és felvonulást tartanak a település utcáin. Egész nap elérhető programok: kirakodóvásár, kézműves foglalkozások és keresik Perkáta legfinomabb házi készítésű süteményét is. 

Dunaföldváron az események ismét a vár udvarán zajlanak vasárnap. 15 és 17 óra között a legkisebbeket várják játszóházba, ahol a Levendula Művészeti Iskola csapata lesz a vendéglátójuk. Ugyanakkor nyit a vásár is, ahol főképp a karácsonyfa alá kívánkozó ajándékokat árusítanak. A legnagyobb sátorban ezúttal a Sárga Pincésgödör Egyesület tagjai várják a vendégeiket forró teával és borral, zsíros kenyérrel. 17 órakor gyújtják meg a második gyertyát. Az áldást ez alkalommal Vizi János református lelkész mondja el. A színpadot az óvodások, az Annamatia Női Kar és a LÖFAN mazsorettegyüttes adja elő a műsorát. 

Előszálláson a szentmise a Kisboldogasszony-templomban kilenc órakor kezdődik. Utána vonulnak át az Előszállási Ifjúsági Egyesület szervezésében a község adventi koszorújához, ahol Mihályi Miklós plébános gyújtja meg a második gyertyát. 
Nagykarácsonyban az Élmények erdeje a Mikulással várja az érkezőket a Szőlőhegyre vezető út mentén, egy könnyen megtalálható ponton, szombaton és vasárnap 10–16 óráig. A programban grincsfakészítő, színező és tobozdíszkészítő foglalkozásokkal, zsákban futással, a manók műhelyével, almaevő rénszarvassal, karácsonyi kívánságládával, karácsonyi retró fotósarokkal, és kvízzel, a legrondább karácsonyi pulcsi versennyel, és körhintával várják az érdeklődőket. A manók ételekkel és italokkal is szolgálnak majd. 

Rácalmáson a Piac téren a Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai 15 órától jótékonysági vásárral és színpadi műsorral is készülnek a szépen kivilágított téren, a betlehemnél. 

Adonyban a művelődési házba várják az ünneplőket. 14 órától kézműves foglalkozás lesz. Fellép a Cosplay Jégvarázs című produkció és karácsonyfa-kiállítással is készülnek a szervezők az intézmény Lívia Termében. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában